Mi lett volna akkor, ha – Irsay szavai alapján – a szoros meccseken máshogy pattan a labda? Ha a kis pontkülönbségű meccseket elvesztő csapatok most épp nyernek?
Sok meccs dőlt el az idén 8 vagy kevesebb ponttal. Eljátszottunk az ötlettel, hogy mi lett volna, ha ezeket a vesztes csapat nyeri. Nem sikerül a TD-drive és helyette visszaviszik ők maguk pontra, pick-6, számos módja lett volna ennek. Íme a csapatok, feljavított eredményekkel.
Sárgával szerepelnek a csapatok, akik most nincsenek a PO-ban, de bejutottak volna, pirossal pedig az ellenkezője. Csupán két csapat van, akiknek mindkét módon sikerült volna, ez pedig a Pats és a Falcons. Jelentős különbség lett volna, hogy a Bills 7-0-val kezd, a Chargers 5-0-val, az Eagles pedig 9-0-val, majd hármat veszítenek zsinórban.
Így alakulna a kiemelések sorrendje. A Patsnek idegenben kéne küzdenie a bennmaradásért már az első körben, a Falcons viszont ugyanúgy pihenőt kapna. A Dolphins pedig gondolkodna éppen, kit húz 1/1-re. Az új állásból látni, hogy mely csapatok voltak azok, akik a legtöbb szoros meccset nyerték. A 9-7-es Texans 8-4-re áll a 8 vagy kevesebb különbségű mérkőzéseken, a 12-4-es Raiders 9-2-re, a 11-5 Giants 8-3-ra, a 10-6-os Dolphins 8-2-re, a sort pedig a szoros meccsek és a negyedik negyedben a szarból feljövők királya, a Detroit Lions zárja, akiknek 13 kis különbségű meccse volt a szezonban, és a 9 győzelmükből ilyen szoros mérkőzéseken hoztak 8 darabot. A probléma ezzel, hogy azok a csapatok, akik a szoros meccseiknek háromnegyedét megnyerik, ritkán tudják ezt a teljesítményt a következő évben is felmutatni.
Legfrissebb cikkeink
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
- A Browns lecseréli Jameis Winstont
- Legjobb HC jelöltek 2025-re
- BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél
- A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Geno Smith térde jól néz ki, talán nem kell meccset kihagynia
- A Titansnél, a Brownsnál és a Saintsnél sem tudni, ki lesz a héten a kezdő QB
- A Vikings simán, a Falcons szenvedve nyert
- Így néz ki a harc a rájátszásért a 15. forduló után
- Így néz ki a draftsorrend 15 forduló után
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- bjeela on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- katonadani on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- makosteszta on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Kopi3.14 on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- Kopi3.14 on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Pedro44 on A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Kopi3.14 on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
hátőőő… ez a cikk sok hűhó semmiért, sorry :D Most akkor szoros meccsnek számít az is, ha a legalább két labdabirtoklással vezet egy csapat és a másik garbage time-ban (az utolsó másodpercekre) feljön egy labdabirtoklásra?
http://i.imgur.com/3Vv2G6v.png
Ennek a cikknek tényleg semmi értelme.
Csak egy példa:
Ha egy csapat simán vezet, akkor az ellenfél nyomul a 4. kiisérletekre, meghagyják nekik a kozépső passzokat, hogy pörögjön az óra. Nem számiit ha faragnak a hátrányból, és szoros lesz az eredmény mert már nincs idejuk megnyerni a meccset.
Az elonyben levő csapat biztonsági futásokat hiiv szintén órapörgetés miatt.
Szóval sok meccsnél NEM igaz, hogy “a labda pattanhatott volna máshogy”
Hát igen. Szívesen olvasnék egy cikket, ahol meccsekre lebontva nézik meg melyik volt tényleg szoros. Én, mint packers szurker nem egy meccsre emlékszek, ahol garbage timbeban feljött az ellen egy labdabirtokláson belülre, de egy pillanatra sem volt kétséges, hogy ki nyer végül.
De ez valószínűleg nagyon komoly meló lenne, és ha jól tudom a srácok ezt az egészet ingyen csinálják szal örüljünk, hogy jön a kontent.
Arians az első évében nagyon hangsúlyozta, a szezon után, hogy nem elég végig vezetni, meg kell tanulni be is fejezni a meccseket. Két évig nekünk jöttek a szoros meccsek, ott volt a rájátszás. Idén már szezon közben a legfőbb problémának jelölte meg, hogy idén nem tudjuk megnyerni a szoros meccseket. A cikk kiváló példa ennek az igazolására.