Odell Beckham Jr. mostanában nem sok dicséretben részesülhetett viselkedése miatt, a liga vagy a szurkolók részéről. Előbb az év eleji, pályán történő összeakaszkodásai miatt, majd például a Miami hajós kiruccanás gyanánt került kereszttűzbe. A Pro Bowlon azonban ő volt az igazi példakép és ezt más is észrevette.
Azt most felejtsük el, mi történt Beckham körül az év folyamán és hogy ez mennyire az ő hibája és mennyire a sajtó akart belőle bűnbakot csinálni a nagy story miatt. Kicsit emlékezzünk meg arról is milyen az, amikor az emberi oldalát mutatja és jó néhány gyerek példaképe. Ugyanis kétség sem férhet hozzá, hogy az. A Pro Bowl hetében, talán őt találták meg a legtöbbet a szurkolók, hogy írjon alá egy fotót, álljon be egy közös képre vagy csak játsszon egy kicsit a gyerekekkel. Beckham pedig örömmel tette mindezt. Persze a Pro Bowl erről szól valahol és természetes ez a viselkedés, de ha valakin látszik, hogy szereti ezt a sport és tudja élvezni még a Pro Bowl, amúgy nem túl nívós lényegét is, akkor az Beckham. Troy Vincent pedig, az NFL ügyvezető alelnöke ezt a példás viselkedést észrevette és szerette volna tudatni is. Így levelet írt a Giants pár fontosabb vezetőjének és magának Roger Goodellnek is Beckham példás viselkedéséről.
Persze erről már nem szóltak naphosszat a hírek, nem kerültek mémek a facebookra és nem kacarászott rajta senki twitteren se. Pár hír megjelent a sajtóban, legtöbben el se olvasták és majd mikor Beckham újra forrófejűen nekimegy Normannek, akkor jöhet megint a bevágott fal és a primadonna megjelölés. Arra nem emlékszik majd senki, hogy mennyi gyereknek és több ezer igazi rajongónak okozott boldogságot, mikor a professzionizmusával elvarázsolja a futballvilágot, amikor mosolyogva csinálja meg az egykezest vagy élvezi a játékot.
Számomra Beckham egyenlő az NFL-lel. Megtestesít mindent, amiért szeretem vagy nem szeretem ezt a sportot. Tud elképesztő játékokat bemutatni, tud harcolni és folyton győzni akar. Ugyanakkor le tud süllyedni arra a szintre, amit teljesen elítélek. Tud forrófejű iskolás gyerek módjára kötekedni, alattomosan belekötni ellenfelébe és ahogy láttuk, tud lazítani is a haverokkal egy fontos mérkőzés előtt. Ezek mind az NFL részei. Ide nem diplomás gyerekek járnak vagy olyanok, akikbe egész életükbe bele van nevelve a jó modor. Nem is lennének képesek ilyen teljesítményre, ha ilyen helyről kerültek volna ki (persze van pár ellenpélda, de a kivételek erősítik a szabályt). Aki sportolt már valaha, azt is tudja milyen nehéz megtartani a hidegvéred, ha nem megy a játék vagy a csapatod vesztésre áll. Ilyenkor önkénytelenül is kibújik belőled a rossz, mert győzni akarsz. Mi másért mennél ki a pályára, mi másért szenvednél edzésen. Beckhamre pedig sok mindent lehet mondani, de azt nem, hogy nem él, hal az NFL-ért.
Lehet szeretni vagy nem szeretni, lehet okolni és lecsitrizni, de kár elfelejteni, hogy amiről ez a sport szól, azt ő már ilyen fiatalon megtestesíti. Ámulni akarunk ezen a sporton és élvezni akarjuk. Nem szenvedő, sérüléstől meggyötört sportolókat akarunk látni, hanem olyan játékosokat, akik élvezik, amit csinálnak, akik azért teszik ki a lelküket a pályára, hogy mi csodálhassuk őket. És el kell fogadni, hogy ők is hibáznak, ha nem megy, akkor ők is elvesztik a fejüket. Beckham a maga kettősségével a legjobb példája ennek és ha nem is minden megmozdulásával példakép, szükségünk van az ilyen játékosokra, hogy az NFL megmaradjon annak, ami. Egy sport, egy játék, ami magával ragadja az embert vasárnap esténként.
Legfrissebb cikkeink
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
- A Dolphins elengedheti Calais Campbellt egy contenderhez
Legutóbbi hozzászólások
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Cseh Tibor on Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- atis123juve on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- atis123juve on Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- bjeela on Playoff Ranking #15
- bjeela on Playoff Ranking #15
- F.Krisztian on Playoff Ranking #15
JJ Watt és OBJ , munka és lélek
Nagyon jó írás! Gratulálok a szerzőnek! :)
Bűnbakó? Automatikus tárgyeset? :)
Természetesen elírás vagy helyesírasi hiba ami bennemaradt. Mindenesetre köszi hogy szoltal.
Grat a cikkhez, király lett. :)
Respect Beckhamnek és neked is hogy erre reflektáltál.
Rendben van a cikk, a mondanivalójával is egyetértek. Egyetlen hiba van benne – engem az elírások nem érdekelnek – hogy a nem diplomás gyerekek járnak ide. Amit szintén értek, csak hát nem állja meg a helyét. Ezen már nevettünk egyet valamelyik podcastban is :)
Jogos, helyesebb lett volna a “nem magasan képzett” vagy valai hasonló talán. Ettől függetlanül hogy valójában van diplomájuk az igaz de érthető a mondnaivaló amit sugallni akar. Rengeteg szófordulat van vagy kifejezés ami a valóságban nem igaz de amit érzékeltetni akarunk az igaz.
Bocs írni akartam, hogy nyilván értjük mit akarsz mondani. :) Azért is írtam, a podcastot. Ott azt hiszem Dani javított ki. Inkább a helyzet komikumára akartam fel hívni a figyelmet. :) Hogy a magyarban ennyire jó kifejezés itt kiegészítés nélkül sajnos nem jó, de én is ezt használnám szóval abszolút értelek. ;)
Elég megnézni amikor tavaly Németországban volt haknizni, már akkor látszott az egész hozzáállása a sporthoz, és a szurkerekhez. Azokból a videókból is ez jött át.