Requiem egy gyűrűért – Dan Marino III

Ez a cikksorozatnak a harmadik része minden idők legjobb irányítójáról, aki soha nem nyert gyűrűt: Dan Marinóról. Az első rész ide kattintva olvasható, a második pedig ide kattintva. 

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

A visszatérés

A 94-es szezonra Marino felgyógyult a sérüléséből, és készen állt arra, hogy újra a pályára léphessen. Az első meccsen a Patriots-t fogadták, és Marino egycsapásra elhallgattatott minden kétkedőt. 473 yard-t, és 5 TD-t szorgoskodott össze amivel végleg bebizonyította: Még nem végzett!

A folytatás is jól alakult, a csapat a következő meccseik többségét megnyerte, és 7-4-es állásnál utazhattak el New Yorkba. Ahol az első félidőben minden elromlott. A Jets egy könnyű 17-0-ás előnyt épített fel, majd még 24-7-re is vezettek. De aztán Marino klasszisa újra előtört, és visszahozván a meccset az utolsó percben a győzelemért támadhatott. Fél perccel a vége előtt el is jutott a Jets red zone-ig, majd rohanás közben olyan kézjeleket adott a társainak, amiből mindenki azt gondolta földhöz fogja vágni a labdát, hogy megállítsa az órát. Nem így történt. A Jets annyira meglepődött, mikor mégis bedobta a labdát az end zone-ba, hogy kb senki nem reagált a csapatból. A passzból TD lett, és nyert a Dolphins, amivel a csoport élére került, és a szezon hátralévő részében meg is ragadt ott.

A csapat végül 10-6-al fejezte be a szezont, ami abban az évben csoportgyőzelmet ért, de mivel két csapat is jobb mérleget tudhatott magáénak, ezért játszaniuk kellett a Wild Card körben. Ott pedig nem más jött velük szembe, mint  Joe Montana, és a Kansas City Chiefs.

A két legenda még egyszer utoljára összecsapott egymással, és a 84-es Super Bowl-al ellentétben ezúttal Marinonak jött ki jobban a lépés. Ezúttal eladott labda nélkül játszotta végig a meccset, és egy 27-17-es győzelemmel búcsúztatta el minden idők egyik legjobb irányítóját.

A divíziós körben San Diegoba utaztak, ahol az első félidőben minden úgy alakult, ahogyan azt eltervezték, és Marino 3 TD passzának köszönhetően egy megnyugtató 21-6-os vezetéssel vonulhattak a szünetre. A 3. negyed is jól indult, hiszen a Dolphins védelem kivédekezte az 1 yardon a Chargers támadását. Csakhogy rögtön a következő playben a Chargers safety-t ért el, ami megnyitotta az utat fordításhoz. A továbbiakban a Chargers defense teljesen kikapcsolta Marinot, és egy perccel a vége előtt át is vették a vezetést. Az a maradék egy perc viszont bőven elég volt Marinonak arra, hogy eljuttassa a csapatot field goal távolságba, amivel megnyerhették volna a meccset. Egy rossz snapnek köszönhetően azonban a 48 yardos FG mellészállt, és maradt a 22-21-es állás, amivel a Chargers jutott tovább. Egy újabb ígéretes szezon ért véget csalódással. Hiába a nagy visszatérés, hiába minden erőfeszítés a Super Bowl ismét elmaradt.

A következő szezon során Marino először  a passzolt TD-k számában ért el új rekordot, majd később a passzolt yardok tekintetében is ő lett az új csúcstartó. Csakhogy ez a két rekord sajnos mit sem ért, mert csak egy 9-7-es mérleget tudott a Dolphins összehozni, ami csak az utolsó Wild Card helyre volt elég. A playoff első körében pedig ismét a Bills-el találták szemben magukat, akik még egyszer utoljára elállták az utat Marino és a Super Bowl között. A Bills D azon a meccsen 3 INT-t is kiharcolt, de nem is ez jelentette a legnagyobb problémát, hanem a futás elleni védelem. A Bills rekordot jelentő 341 yardot futott azon meccsen, amivel teljesen szétszedték a Dolphins védelmét, és a 37-22-es végeredmény ismét keserűségre adott okot. Ráadásul a szezon végeztével Don Shula bejelentette visszavonulását, amivel hatalmas űr keletkezett a csapatnál.

Új edző, régi problémák

Shula távozása miatt a 96-os offseason egyik legnagyobb kérdése az volt, vajon ki fog a Dolphins élére állni, és ki fogja átvenni a nagy edző örökségét. Akárki nem jöhetett, ez mindenki számára egyértelmű volt. Valaki olyanra volt szükség, aki képes lehet folytatni azt, amit Shula elkezdett, és képes lehet nyerni egy gyűrűt Marinonak. Hosszú találgatások után végül a győztes Jimmy Johnson lett, aki korábban a Cowboys-al két Super Bowlt is nyert.

Johnson azzal az egyértelmű céllal érkezett Miamiba, hogy egy ütőképes futójátékot, és egy erős védelmet állítson össze, amivel levehette volna a nagy terhet Marino válláról. Ez azonban nem jött össze. Nagyon nem. A védelem ugyan néha mutatott jeleket arra, hogy van bennük lehetőség, de a futójáték felélesztése totális kudarccal ért véget. Johnson regnálása alatt a meccsek többségében a Dolphins futók még a 2,5 yardos átlagot is csak kisebb csodákkal tudták elérni.

Ismét megint minden Marinon állt vagy bukott, aki eddigre már benne volt a korban, és ezúttal már a sérülések sem kerülték el. Ő ugyan megtett minden tőle telhetőt, de a csapat segítsége nélkül ez is kevés volt. 96-ban 8-8-as mérleggel lemaradtak a rájátszásról, 97-ben ugyan elcsípték a Wild Card helyett, de a Patriots mindjárt az első körben megálljt parancsolt nekik. Marino képtelen volt azon a meccsen bármit is tenni és először pályafutása során dobott TD nélkül zárt egy playoff meccset.(17-3 lett a vége)

98-ban véglegesen úgy álltak neki a szezonkezdetnek, hogy most vagy soha. Mindenki tudta, ha most nem sikerült Super Bowlt nyerni, akkor vége. Ez Marino utolsó esélye.  Ennek megfelelően mindenki igyekezett magából a legjobbat kihozni, de ez végül csak 10-6-ra volt elég, ami ugyan elég volt a playoffra, de kétséges volt, vajon túl tudnak-e jutni a divíziós körön.

A Wild Card hétvégén a Buffalo érkezett Miamiba, de ez a Bills már nem az a Bills volt. Eddigre már sem Levy, sem Kelly nem volt a Billsnél, és az a védelem ami korábban annyi fejtörést okozott Marinonak már eltűnt eddigre. Ezt ez előnyt kihasználva Marino karrierje során először képes volt legyőzni a Billst a playoffban,(24-17) és továbbjuttatta a csapatát a következő fordulóba.

Denverben azonban véget ért a menetelés. A Broncos esélyt sem hagyva nekik gázolt át rajtuk, és egy nagyon sima 38-3-as vereséggel küldték haza Marinot, és a Dolphinst.  A meccs után pedig sokak fejében megfordult a kérdés: Vajon ez volt Marino utolsó szezonja?

Egy utolsó roham

A kérdés sokáig ott lógott a levegőben, és végül Marino úgy döntött, hogy még egy utolsó évre marad. Nem szeretett volna egy ilyen csúnya vereséggel búcsúzni, és szentül hitte, hogy a csapata képes lesz összeszedni magát egy utolsó nagy rohamra. Balszerencséjükre azonban a csoporton belül pont ekkor kezdte meg bontogatni a szárnyait egy későbbi legenda: Peyton Manning.

A múlt nagy csillga, és a jövő nagy csillaga kétszer vívott meg egymással az alapszakasz folyamán, és mindkétszer egy őrült meccs kerekedett ki kettejük harcából. Indianapolisban még Marino vezethette győzelemre a csapatát az utolsó másodpercekben,(34-31) Miamiban azonban fordult a kocka, és ezúttal Manningen volt a sor, hogy először egyenlítsen majd a hosszabbításban meg is nyerje a meccset.(37-34)

Az otthon elszenvedett vereséggel a csoportgyőzelem elúszott, de 9-7-el még sikerült bejutni a rájátszásba. Ott először Seattle-be utaztak el, ahol sokáig úgy tűnt, itt ér véget Marino karrierje. Ő azonban még egyszer utoljára összeszedte magát, és egy győztes drive-t levezetve 20-17-re megnyerte a meccset. Utólag azonban sokan azt kívánják bár ne nyerte volna meg azt a meccset, mert amit utána Jacsonville-ben kapott, abban nem volt köszönet.

A Jaguars abban az évben a Super Bowl favoritja volt, és egy percig sem hagytak kétséget afelől miért. Egy megsemmisítő 66-7-es vereséget mértek a Dolphinsra, amivel pontot tettek Marino karrierjének végére.

Dicstelen búcsú volt ez, de Marino tudta, hogy itt a vége. A teste nem bírta tovább, és a csapat sem volt olyan körülötte, hogy megérte volna még egy évet maradni, így hát a 99-es szezon után minden idők egyik legjobb irányítója bejelentette visszavonulását.

Természetesen egyáltalán nem volt kérdés a visszavonulása pillanatában, hogy amint letelik az öt év egyből be fogják választani a Hall of Fame-be. Ez így is lett 2005-ben be is került a Hírességet Csarnokába, az őt megillető helyre.

Miért nem nyert Marino sohasem gyűrűt? Ez a kérdés foglalkoztak már régóta sokakat. Nos, remélem sikerült bemutatnom, hogy nincs egy konkrét ok, amire rá lehetne fogni, hogy emiatt nem sikerült. Sok apró dologból tevődött össze az a képlet, ami végül azt az eredményt hozta, hogy nem tudott feljutni az NFL dobogójának csúcsára. Minden évben más volt a probléma. Volt, hogy a rutintalanság kiütközött a playoffban. Volt, hogy Marino megtette a dolgát, de a csapata cserben hagyta őt. Volt, hogy ő hagyta cserben a csapatát. Volt hogy az egész Dolphins összeomlott egy nagyon fontos meccsre. És volt, hogy egyszerűen egy jobb csapat jött velük szembe, akik nem kegyelmeztek.

Ugyan a gyűrű nem jött össze Marinonak, de örökre beírta magát az NFL történelmébe. Számos rekordot állított föl, amikről sokan azt hitték nem lehet megdönteni. Többségüket ma már megdöntötték, de a maga korábban egy 48 TD-s és 5000 yardos szezont senki más nem tudott csinálni, ahogyan a karrierje során dobott 420 TD passz is sokáig megdönthetetlennek tűnt. Igaz Marinot ezek a rekordok nem hatják meg. Ő szívesen visszaadná az összeset egy gyűrűért, de az élet sajnos nem így működik. Sajnos neki örökre azzal a tudattal kell élnie, hogy ő minden idők legjobb irányítója, aki soha nem nyert Super Bowlt.

[/ppp_patron_only]