Hogy nézne ki a draft, ha csak Hall of Famer és All Pro játékosokat lehetne választani? Az utóbbi 15 évben mely pickeken húzták ki a legtöbb korszakos zsenit? Hányadik helyen a legrosszabb húzni? Összeszedem az utóbbi másfél évtized legjobb első körös választottjait és pickenként összeállítottam a tökéletes draftot. Fontos azonban leszögezni, hogy nem az volt a szempont, hogy ki milyen poszton játszik, hanem hogy ki mekkora tehetség, hogy kiből lehet Hall of Famer klasszis.
1/1. Andrew Luck, QB, 2012
Elég erős volt a felhozatal, legalábbis ami az irányítókat illeti (+ Mario Williams). Hogy mégis Luck mellett döntöttem a kétszeres Super Bowl győztes Eli Manning vagy az MVP Cam Newton kárára, azért van, mert bár tisztelem utóbbiakat, tehetségben Luck korszakos zseni. Szerintem ő előbb lesz First-Ballott Hall of Fame, mint a többi 1/1 az utóbbi 15 évben, már ha agyon nem verik közben.
További jelöltek: Eli Manning, Cam Newton, Matt Stafford
1/2. Calvin Johnson, WR, 2007
A második választás sokkal jobb, mint az első, legalábbis itt több korszakos játékost választottak ki az utóbbi időben. Sokat vívódtam Megatron és Von Miller között, de a Lions korábbi elkapója mégiscsak az elkapott yard rekorder, akit fénykorában Randy Mosshoz és Terrell Owenshez lehetett csak hasonlítani (illetve a szerkesztők is többnyire rászavaztak).
További jelöltek: Von Miller, Julius Peppers, Ndamokung Suh
1/3. Joe Thomas, OT, 2007
Hiába Larry Fitzgerald vagy Matt Ryan, Joe Thomas minden idők egyik legjobb tackle-je. 10 éve van a ligában, ez idő alatt tízszer lett Pro Bowler, hétszer első és kétszer második csapatos All-Pro, garantáltan kapásból Hall of Famer lesz, ha egyszer befejezi.
További jelöltek: Matt Ryan, Larry Fitzgerald, Andre Johnson
1/4. Trent Williams, OT, 2004
Williams nem olyan jó, mint Thomas, de nem is volt olyan komoly konkurenciája. Persze AJ Green top elkapó, de én nem tartom annyira kiemelkedőnek, Philip Riversnél pedig negatívum (ahogy egyik olvasó korábban rámutatott), hogy az őt draftoló Giants simán elcserélte Eli Manningért.
További jelöltek: AJ Green, Philip Rivers
1/5. Eric Berry, S, 2010
Ez sem volt egyszerű, hisz 1/5-ös volt Khalil Mack is, aki a liga legjobb pass rushere címre pályázik az utóbbi két évben és már az év védőjének is megválasztották. Ám Berry mégis csak Berry, legyőzve a rákot erősebben tért vissza, mint valaha, ráadásul abszolút elit a pályán és azon kívül is.
További jelöltek: Khalil Mack, Patrick Peterson
1/6. Julio Jones, WR, 2011
Sima liba, ahogy Sanyi mondaná, ugyanis borzalmasak az 1/6-on kiválasztott játékosok (Jones persze nyilván kivétel). Egyedül Leonard William férne fel a futottak még kategóriába, de ő is csak jóindulattal.
További jelöltek: Leonard Williams
1/7. Adrian Peterson, RB, 2007
Nem is kérdés, hisz minden idők egyik legjobb futójáról beszélünk. MVP is tudott lenni az irányítók által dominált ligában, pár yardra volt csak az egy szezonban elért legtöbb futott yardtól, Thomashoz hasonlóan sima HoF.
További jelöltek: Mike Evans, Aldon Smith
1/8. Vick Beasley, DE/OLB, 2015
A csapatok jobban teszik, ha kitrade-elnek innen, ugyanis ezen a helyen 15 év alatt nem sikerült egyetlen kiemelkedő játékost sem találni. Beasley persze nem rossz, sack leaderség is összejött, de azért ő még mindig inkább csak rotációs játékos, Mack második évére kétszer ilyen jónak tűnt. Rajta kívül pedig csak a rookie Jack Conklin fért ide.
További jelöltek: Jack Conklin
1/9. Luke Kuechly, LB, 2012
A liga legjobb linebackere, a 2013-as szezon legjobb védője, ultraklasszis. Remélhetőleg az agyrázkódása nem lesz visszatérő probléma, mert hatalmas veszteség lenne ő a ligának.
További jelöltek: Tyron Smith, Kevin Williams
1/10. Terrell Suggs, OLB, 2003
Suggs egy remek védő, az DPoY is volt már korábban, nem is kérdés, hogy a pick favoritja. Igaz, rajta kívül senkit nem lehetne ide tenni.
További jelöltek: –
1/11. JJ Watt, DE, 2011
Talán ez a legjobb hely a drafthoz, akár négy Hall of Famert is adhat az utóbbi 15 évből. Watt háromszoros év védője, egyedüliként ért el kétszer is 20+ sacket, Lawrence Taylor óta ő volt legközelebb védőként ahhoz, hogy MVP legyen. De még így sem volt egyszerű őt ide tenni, hisz például egy bizonyos Patrick Willist is ekkor húztak ki, és nem ő az egyetlen.
További jelöltek: Patrick Willis, Dwight Freeney, Ben Roethlisberger, DeMarcus Ware
1/12. Odell Beckham, WR, 2014
Már újoncként is a liga egyik legjobb elkapója volt, most már nagyon közel van a top5, hatalmasat fogott vele a Giants. Tulajdonképpen minden rekordot megdöntött már, amit ennyi idő alatt meglehetett.
További jelöltek: Haloti Ngata, Marshawn Lynch, Fletcher Cox
1/13. Aarond Donald, DT, 2014
Jó volt ez a 2014-es class, bár a 13-as szám ezt leszámítva nagyon balszerencsés. Donald hiába All Pro kaliber, aki már most maga mögé utasított olyan játékosokat, mint Ndamokung Suh, Geno Atkins vagy Gerald McCoy, rajta kívül nem sok babér termett az 1/13-asoknak.
További jelöltek: Brandon Graham
1/14. Darrelle Revis, CB, 2007
Ha nem nézzük a tavalyi évet, akkor Revis azóta a legjobb cornere a ligának, mióta ledraftolták. Hasonló elmondható mondjuk Earl Thomasról is a safety poszton, de neki még nincs szigete.
További jelöltek: Earl Thomas, Thomas Davis
1/15. Jason Pierre-Paul, DE, 2010
Egy szétpetárdázott kéz sem akadályozhatta meg, hogy a listára kerüljön, az utóbbi évek egyik legkomplettebb defensive endje. Bár tegyük hozzá, hogy nem sok konkurenciája volt.
További jelöltek: Derrick Johnson, Mike Pouncey
1/16. Troy Polamalu, S, 2003
Stílszerűen az utóbbi másfél évtized egyik top2-es safetyjével zárul a lista, aki a Steelers legendájaként két Super Bowlt, 8 Pro Bowlt, 5 All-Pro címet és egy év védője elismerést tud felmutatni.
További jelöltek: Zack Martin, Ryan Kerrigan
1/17. CJ Mosley, LB, 2015
Mosley egy nagyon jó kis linebacker lett, a Ravens védelem egyik vezére már most. Viszont ezzel együtt is egy ritka kivétel, az 1/17-es választások nem nagyon jöttek be.
További jelöltek: Mike Iupati
1/18. Maurkice Pouncey, C, 2010
A Steelers támadófalának legjobbja, hat év alatt ötször volt Pro Bowler, négyszer All-Pro és amikor nem választották be, akkor is csak azért, mert sérült volt.
További jelöltek: Melvin Ingram, Marcus Peters, Joe Flacco
1/19. Antonio Cromartie, CB, 2006
Cromartie nem volt egy rossz corner karrierje során, de sok mindent elmond a pick értékéről, hogy ő került fel a listára. Nagyon nem jó itt húzni.
További jelöltek: Justin Pugh, Jeremy Maclin
1/20. Aqib Talib, Cb, 2008
Talib már a Bucsban sem volt rossz, viszont a balhéi megvoltak, de egy év New Englandben, majd a Denverbe való költözés kihozta belőle az állatott. Évek óta top5 CB, a liga legjobb védelmének oszlopos tagja.
További jelöltek: Tamba Hali, Kyle Long
1/21. Alex Mack, C, 2009
Mack kicsit olyan centerben, mint Joe Thomas tackle-ben. A Browns nagyon tudott falembereket választani, legalábbis régebben, bár ez leginkább Atlantában csúcsosodott ki, nélküle aligha lett volna ilyen zseniális az az offense.
További jelöltek: Vince Wilfork, Chandler Jones
1/22. Demaryius Thomas, WR, 2010
Nem tartom egy jó elkapónak Thomast, szerintem még Sanders is értékesebb nála. Ez egyébként sokat elmond az 1/22-ről, talán ez a legszerencsétlenebb pick az első körben, hisz Johnny Manzielt, Brandon Weedent és Brady Quinnt is itt húzta ki a Browns.
További jelöltek: Desmond Trufant
1/23. Bryan Bulaga, OT, 2010
Ezt a picket is nyugodtan el lehet dobni. Bár Bulaga nem rossz tackle, azért nem egy Hall of Fame kaliber. Rajta kívül pedig csak Shane Ray lehetne említésre méltó, de ő is csak a potenciálja miatt.
További jelöltek: Shane Ray
1/24. Aaron Rodgers, QB, 2005
A világ igazságtalansága, hogy egy akkora legenda, mint Ed Reed nem férhet fel egy ilyen listára. Hiába, Aaron Rodgers minden idők egyik legjobb QB-ja, garantáltan Hall of Famer lesz, amint szavazni lehet rá. Egyébként ebbe a pickbe érdemes befektetni, zseniális játékosokat húztak itt ki az utóbbi 15 évben.
További jelöltek: Ed Reed, Stevan Jackson, David DeCastro, Cameron Jordan, Dez Bryant
1/25. Dont’a Hightower, 2012, LB
Egy tipikus nem jó, de nem is pocsék hely. Hightower kétségtelenül elit játékos, az 51. Super Bowl feltámadás egyik hőse, de rajta kívül nem túl veretes a felhozatal.
További jelöltek: Xavier Rhodes, Vontae Davis
1/26. Clay Matthews, OLB, 2009
Ahogy haladunk az első kör vége felé, úgy nőnek a gyengén teljesítő helyek. Matthews egy időben top pass rusher volt, az utóbbi években azonban erősen visszaesett a teljesítménye. Viszont mást nem lehet ide tenni.
További jelöltek: Whitney Mercilus
1/27. Devin McCourty, S, 2010
Cornerként indult, aztán elit safety lett belőle, olyannyira, hogy még Bill Belichick is hajlandó volt rendesen megfizetni: 2 Pro Bowl, három második csapatos All-Pro és két Super Bowl győzelem eddig a mérlege.
További jelöltek: Kevin Zeitler, Roddy White, DeAngelo Williams, DeAndre Hopkins
1/28. Joe Staley, OT, 2007
Staley a liga egyik legjobb tackle-je volt, viszont ahogy a 49ers, úgy ő is hanyatlani kezdett. Vagy csak beleszürkült a csapatba.
További jelöltek:Kelvin Benjamin, Nick Perry
1/29. Nick Mangold, C, 2006
Mangold egy igazi Jets legenda, a Pro Football Focus szerint 2006 óta a 4., 2., 1., 1., 1., 1., 6., 21., 1., 18., 25. volt a posztján. 11 év alatt tehát ötször volt a legjobb, nyolcszor volt top6, és igazából csak öreg korára kopott meg. Az utóbbi évtized vitathatatlan legjobbja a posztján.
További jelöltek: Harrison Smith
1/30. Heath Miller, TE, 2005
Minden tiszteletem a Steelers remek, kétszeres Pro Bowler TE-é, de még vele együtt sem a sikerekről szól az 1/30-as választás.
További jelöltek: Mo Wilkerson
1/31. Travis Frederick, C, 2013
Frederick a centerek új generációjának legjobbja, négy év alatt 3 Pro Bowl és All-Pro cím (egyébként ennyire jók a Dallas falemberei, rajta kívül Smith és Martin is a jelöltek között volt). Ha már választani kell az első kör végén, akkor az 1/31 legyen az.
További jelöltek: Greg Olsen, Nnamdi Asomugha, Doug Martin, Cameron Heyward
1/32. Logan Mankins, G, 2005
Az utóbbi 15 év legjobb guardja, a Patriots faszagyereke. 7 Pro Bowl, 6 All-Pro cím, egyedül a Super Bowl nem jött össze neki.
További jelöltek: –
Összegzés
Akik nagyon magabiztosan várhatják a draftot, azok a 2., 3., 11., 24., 31. helyeken húzó csapatok, tehát a 49ers, a Bears, a Saints, a Raiders és a Falcons. Akik viszont parázhatnak az utóbbi 15 év tapasztalatai alapján, hogy bustot húznak a Jets (6.), a Panthers (8.), a Bills (10.), a Cardinals (13.), Bucs (19.), a Dolphins (22.), Giants (23.), Seahawks (26), Steelers (30.) és a Saints (32.).
A listára a következő draft classok adtak játékosokat:
2016 | 0 |
2015 | 2 |
2014 | 2 |
2013 | 1 |
2012 | 3 |
2011 | 2 |
2010 | 6 |
2009 | 2 |
2008 | 1 |
2007 | 5 |
2006 | 2 |
2005 | 3 |
2004 | 1 |
2003 | 2 |
2002 | 0 |
Legfrissebb cikkeink
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
- A Dolphins elengedheti Calais Campbellt egy contenderhez
- Rájátszásba jutó csoportellenfelek csütörtök esti rangadója
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- atis123juve on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- atis123juve on Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- bjeela on Playoff Ranking #15
- bjeela on Playoff Ranking #15
- F.Krisztian on Playoff Ranking #15
- atis123juve on Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Sigismundus on Playoff Ranking #15
Szeretem az oldalon az ilyen új ötletekből fakadó, “innovatív” cikkeket, megint sikerült meglepnetek kreativitás terén, jó cikk lett, gratula hozzá! :)
Egyébként amikor megláttam a főcímet, azt hittem olyan cikket fogok olvasni, hogy végigmész az 1.-7.-ig körig és megnevezel egy-egy jövőbeli HoF játékost minden egyes körből plusz egy UDFA .
Koszi :D
Az azert nem lett van lna ilyen erdekes es planenem emnyi munka :D
Összességében nem lehet vitatkozni, de 1/21-re szerintem Wilfork a jó választás, aki talán minden idők legjobbja (volt) a posztján. Mack viszont nem.
Vegulis igen, Wilfork mellett is lehet ervelni :)
Mack is minden idők egyik legjobbja a posztján, ahogy Wilfork is
Amúgy van egy kis pontatlanság a cikkben, mert Kuechly volt DPOY, csak most hirtelen nem jut eszembe pontosan hogy melyik évben.
Basszus tenyleg 2013 ban. Akkor meg is van remeny a ligaban :D
na ez is tök király cikk lett, én talán csak Beckhamet cserélném le Lynchre, viszont az is igaz, hogy nagy fanja vagyok a jó beast modenak.
Az Aaron Donald resznel nem Colt,hanem Gerald McCoy-ra gondoltatok?!
Jogos, köszi :)
Az 1/27tel nem értek egyet. DMC sose lesz HoF szerintem. Roddy White bőven közelebb van a dzsipó dzsekihez és Hopkinsban is bőven megvan a potenciál, hogy odakerüljön majd jópár év múlva. Jelenleg én White mellett tenném le a voksom.
Trent Williams 2010-ben volt 1/4-es választás, nem 2004-ben. :)