A tegnapi nap a paycutokról szólt a ligában, több játékos is úgy gondolta, hogy a csapata érdekében belemegy szerződése átstrukturálásába. A Titans járt az élen, de az Eagles és a Patriots is felszabadított egy kevés pénzt.
Brent Celek 2007 óta erősíti az Eagles tight end állományát, most pedig azzal segített csapatán, hogy belement a fizetése csökkentésébe. Eredetileg 4 millió dollárt keresett volna 2017-ben, az újratárgyalások után azonban csak 3 milliót fog kapni, ezzel nyerve 1 milliónyi cap space-t. Philadelphiában már csak azért imádkoznak, hogy Jason Peters is tegyen egy ehhez hasonló szívességet.
Danny Amendola hosszú évek óta folyamatosan belemegy a paycutba hogy a Patriots rosterén maradjon, ez idén is megtörtént. A rutinos elkapónak 7,79 millió ütötte volna a markát 2017-ben bónuszokkal együtt, ám végül belement abba, hogy csak a 6 milliós alapfizetését kapja meg, ezzel több mint másfél millió dollár szabadítva fel.
A Titansnél két játékos is belement az átstrukturálásba. Az egyikük az elkapó Harry Douglas, aki hogy tovább maradjon a rosteren, hajlandó volt 2 millió dollárról is lemondani, így a 3,75 millió helyett csak 1,75 milliót kap majd, viszont ugyanekkora összeget átírtak a szerződésében ösztönzőknek. A másik játékos a safety Da’Norris Searcy volt, aki 2017-ben 5,625 millió helyett csak 3,4 millióval, 2018-ban pedig 6,125 millió helyett 3,8 millióval terheli a salary capet, mindkét évben kereshet 750 ezer dollárnyi bónuszt ösztönzőkkel.
Legfrissebb cikkeink
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
Legutóbbi hozzászólások
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
Pats szurkoló vagyok, de azért Amendola bitang nagy lóvét kap így is.. az elmúlt szezonban 23 elkapása volt 200+ yard-ért és elég szépen kapott érte, Edelman 1000 yard felett hozott és ha jól tudom kevesebbet keresett mint Dola… Azért érdekes dolgok ezek!
Szintén Pats! Egyikőjük sem az éves teljesítményük, hanem a szerződésük szerint kapták a pénzt. (Amendola nem tehet arról, hogy Edelmann annak idején rosszabb szerződést kötött mint Ő, ráadásul Amendola már eddig is átment két paycut-on.)
A hír szerint Dola 6 milla, JE 5,75 milla 2017-ben. Szerintem reális.
Dola az előző szezon elején sérült volt, JE nem. Dola a Pats legjobb 3.-4. down-os elkapója és a legjobb returnere, ez szerintem vitathatatlan. Ha még azt is összehasonlíthatnánk, hogy milyen a két játékosnál a target/drop catch arány…Dola dropra nem emlékszem. :)
Annyiban igazat adok Neked, hogy a kialkudott “fizetésekben” (szerződésekben) sok az érdekes dolog, a Patsnál meg különösen. :)