Joe Montana – Egy legenda születése, IV. rész

Már-már szokás szerint Jarred olvasónk újabb hatalmas adag portréval jelentkezett, ezúttal a 49ers és a Kansas City Chiefs korábbi négyszeres Super Bowl győztes irányítójáról, Joe Montanáról. Fogadjátok szeretettel a sorozat befejező részét!

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

Egy éra vége

Montana a 90-es NFC döntőn újabb súlyos sérülést szenvedett el, és sokan azt gondolták többé nem lesz képes pályára lépni. Nos félig be is igazolódtak ezek a félelmek. Az NFC döntőn szerzett könyöksérülése nem jött helyre, és a következő év előszezonján egyértelművé is vált, hogy nem lesz képes játszani, így a 49ers vezetősége sérült listára helyezte. Úgy gondolták nem éri meg kockáztatni, hogy a sérülése még rosszabb legyen, helyette inkább adnak egy évet a gyógyulásra.

Mivel Montana nem tudott játszani, így újra Steve Young lépet pályára, akinek a vezetése alatt a 49ers nem teljesen tudta elérni ugyanazt a szintet, mint korábban Montanával. Igaz a szezon felénél Young is megsérült, és egy ideig a harmadik számú irányítónak Steve Bonónak kellett irányítania. Végül az utolsó hétre Young vissza tudott térni, és egy 52-14-es győzelemre tudta vezetni a csapatot a Bears ellen, aminek köszönhetően megszerezték a 10. győzelmet. Csakhogy 91-ben 10 győzelem nem volt elég a playoffra. a Csoportot 11 győzelemmel a Saints nyerte, és mivel a szintén 10-6-al álló Falcons oda-vissza verte őket, így a Wild Card hely sem jött össze.

Ennek ellenére nem volt ok a pánikra, bebizonyosodott, hogy akár Young akár Bono képes elvezetni ezt a csapatot a playoffba. Volt olyan év, mikor Montanával sem tudtak 10 győzelemnél többet összehozni, csak akkor szerencsésebben alakult az NFC mezőnye. Így a 92-es szezon előtt Seifertnek komoly gondot okozott, hogy kit nevezzen ki kezdőnek.

Seifert még nem akart lemondani Montanáról, de a 92-es szezon kezdetén még mindig nem volt bevethető állapotban a könyöke miatt, így végül Young kapta meg a kezdő pozíciót, aki élt is a lehetőséggel. Karrierje egyik legjobb szezonját produkálta 92-ben, és a vezetésével a 49ers visszatért az élvonalba, a 14-2-es mérleggel pedig újra megszerezték az NFC első kiemelését. Young annyira jól játszott abban az évben, hogy végül az alapszakasz MVP címét is elnyerte, amivel végleg bebizonyította, a jövő az övé.

Montana 92-ben is a padról nézhette végig, ahogyan Young játszik, és látva az egykori cseréjének játékát már biztos volt benne, még ha teljesen fel is gyógyul, neki már nem lesz maradása itt. Igaz még egy utolsó búcsúmérkőzést kapott a vezetőségtől. A 92-es szezon utolsó alapszakasz mérkőzésén a Detroit Lions ellen, mikor a 49ersnek már minden mindegy volt, Seifert a 2. félidőre felküldte Montanát, hogy még egyszer utoljára pályára léphessen a 49ers színeiben. Azon a meccsen 126 yardot, és 2 TD-t passzolt eladott labda nélkül, de mikor a meccs befejeződött, tudta az ő San Francisco-i karrierje is véget ért.

Új otthon

A 49ers elbukta a 92-es NFC döntőt a Dallas Cowboys ellen, részben azért mert Young nem játszott kifejezetten jól, de eddigre már bebizonyosodott, hogy kire lehet építeni. Ezzel Montana is tisztában volt, viszont úgy érezte még képes lehet játszani, ezért azt kérte a 49ers vezetőségétől, hogy cseréljék el. A vezetőség teljesítette ezt a kérését, és 1993 áprilisában létrejött a csere a 49ers, és a Kansas City Chiefs között.

A Chiefs személyében Montana egy olyan csapatba került, ahol komoly esélyei voltak egy újabb Super Bowlra, hiszen a Chiefs akkor az egyik legerősebb védelemmel rendelkezett, és az egyetlen igazi hiányosságuk az irányító volt. Montana ezt a hiányosságot képes volt betölteni, ezért hatalmas örömmel fogadták őt Kansas Cityben. Igaz az 1990-es NFC döntő óta nem játszott végig egy teljes meccset, de mindenki biztos volt benne, hogy képes lesz újra a régi fényében tündökölni. Annyira biztosak voltak benne, hogy a Chiefs még azt is megengedte volna neki, hogy viselje a 16-os mezszámot, amit a Super Bowl győztes irányító Len Dawson viselt. Maga Dawson is engedélyezte a 16-os mezszám viselését, de Montana visszautasította az ajánlatot, és inkább a 19-es számot választotta magának, amit még 79-ben viselt, mikor még újonc volt.

A Chiefs Montana vezetésével 11-5-el végzett 93-ban, amivel megnyerték a csoportot, de csak a 3. kiemelést tudták megszerezni. Ezért a Wild Card körben is kellett játszaniuk, ahol a Pittsburgh Steelers volt az ellenfél. A Steelers kemény diónak bizonyult, és az utolsó percben még vezetett is 24-17-re. Egy blokkolt puntnak köszönhetően azonban Montana 1st&goal helyzetben léphetett pályára, de a Steelers védelem 3 próbálkozást is sikeresen megállított, így egy utolsó negyedik kísérleten állt vagy bukott a Chiefs szezonja. Montana azonban a negyedik kísérletnél megtalálta az elkapó Tim Barnett-t az endzone-on belül, amivel hosszabbításra mentette a meccset, és végül ott 27-24-re diadalmaskodni is tudott.

A következő körben Houstonba látogattak, ahol az Oilers védői garantálták, hogy Montana nem fogja befejezni a meccset. Az első három negyed alapján úgy tűnt igazuk is lehet, hiszen rengetegszer megütötték a veterán irányítót, és minden egyes ütésnél úgy tűnt a következőt tényleg nem fogja túlélni. De Montana túlélte, és a 4. negyedben 3 TD drive-t is levezetett, aminek köszönhetően 28-20-as győzelmet aratott, és továbbjutott az AFC döntőbe.

Az AFC döntőn a Buffalo Bills otthonába látogatott el a Chiefs, és végül a Bills teljesítette az Oilers védők ígéretét. Montanat egész meccsen terrorizálták a buffaloi védők, és végül a harmadik negyed elején agyrázkódást is szenvedett, ami miatt nem tudta végigjátszani a meccset. A Chiefs ugyan30-13-ra kikapott, de többé nem volt kérdés, hogy képes-e még Montana jól játszani. Egyértelműen képes volt, és bár a végső célját nem tudta elérni, de az a tény hogy 2 évvel a nagy sérülése után képes volt egy csapatot a Super Bowl kapujába elvezetni önmagáért beszélt.

Egy utolsó kihívás

Joe Montana 1994-re elért arra a szintre, hogy nem maradt senki, akinek bizonyítania kellett volna. Ám, amikor nyilvánosságra hozták a 94-es szezon menetrendjét mindenkinek megakadt a szeme egy párosításon. A 2. héten ugyanis a Chiefs a 49erst volt hivatott fogadni. Nagy valószínűséggel soha addig nem kapott egy 2. héten megrendezett alapszakasz meccs akkora visszhangot, mint az a Chiefs-49ers összecsapás. Mindenki kíváncsi volt arra, hogyan fog Montana játszani volt csapata ellen.

Végül eljött a várva várt összecsapás, és meglepő módon nem csak a Chiefs, de rengeteg 49ers szurkoló is a nagy öregnek szorított. Számos 49ers szurkoló Montana 16-os mezében ült le a TV elé, és mind egyként ujjongtak fel, mikor pontot szerzett a Chiefs. Három évvel az NFC döntőn elszenvedett sérülése után, Montana még mindig el tudta érni, hogy a közönség neki, és ne Steve Youngnak szurkoljon. Még akkor is, ha egy másik csapatnál játszik. A meccset végül a Chiefs nyerte meg 24-17-re többek között Montana 2 TD passzának köszönhetően, így végül valamilyen szinten Montana vissza tudott vágni volt csapatának azért, hogy annak idején már nem szavaztak neki több bizalmat.

A 94-es szezon jól indult a Chiefs számára, ám a sérüléseknek köszönhetően végül rosszul zárult. Hiába nyertek a 49ers ellen, és hiába szereztek egy heroikus győzelmet a Denver otthonában,  az utolsó meccsekre a  csapat több kulcsjátékosa is megsérült, így csak 9 győzelmet tudtak összeszedni. A 9 győzelem elég volt egy Wild Card helyhez, de ezúttal idegenbe kellett utazniuk a Miami Dolphinshoz.

Joe Montana 1994 december 31.-én húzta fel magára utoljára valamely NFL csapat mezét. A Miami stadionjában élete utolsó mérkőzésén 314 yardot passzolt 2 TD mellett. A másik oldalon azonban Dan Marino ezúttal jobb volt, így végül 27-17-re a Dolphins nyert. Ugyan ezt akkor a szurkolók még nem tudhatták biztosra, de már sejthették hogy itt ér véget egy legenda karrierje.

Montana végül 1995 április 18.-án a San Franciscóban lévő Justin Herman Plasa-ban élő közvetítésben jelentette be hivatalosan a visszavonulását hatalmas tömeg 49ers szurkoló előtt.

Joe Montana nem számított elit irányítónak, mikor 1979-ben a ligába került. Senki nem gondolta volna róla, hogy valaha is azzá nőné ki magát. Alacsony volt, vékony, a kar erőssége sem volt meg, és a vezetői mentalitás is hiányzott akkor még belőle. Joe Montana nem született elit irányítónak. Ő azzá vált, a kitartás, a kemény munka, a megfelelő hozzáállás, és nem utolsó sorban a hozzáértő edzői stábnak köszönhetően, akik kihozták abból a sovány senkinek nem kellő “kickerből” a nagy Joe Montanát. A visszavonulása pillanatában senkiben egy percig nem merült fel, hogy 5 év múlva az első beválasztható évében ne kerülne be a Hall of Fame-be. Végül így is történt 2000-ben vita nélkül került be a Hírességek Csarnokába, az őt megillető helyre.

Az alapszakaszban soha nem nyújtott kiemelkedő teljesítmény. Soha nem lépte át a 4000 passzolt yardot, és 30 passzolt TD-je is csak egyszer volt neki. Ám mikor eljött a playoff úgy jött el Joe Montana ideje is. 4 Super Bowlba vezette el a 49erst, és mind a négyet megnyerte. Ráadásul mindezt úgy, hogy 11 passzolt, és 2 futott TD mellett egyszer sem adta el a labdát. Az összesített 127,8-as irányítómutató ezen a négy meccsen pedig valószínűleg olyan rekord, amit soha senki nem fog tudni megdönteni. Az alapszakaszban könnyen találni nála jobbat, de ha arról van szó, hogy a csapat hátrányban van, és egy mindent eldöntő drive-t kell végigvinni a playoffban, akkor nincs jobb választás mint Joe Montana.

https://www.youtube.com/watch?v=6KKzFA5INe0

[/ppp_patron_only]