Minden ami NFL
A ’17-es Flacco legjobb támadósora?
Ahhoz nem kell elvakult Joe Flacco rajongónak lenni, hogy elfogadjuk, az irányító sosem volt körülvéve a legtehetségesebb vagy legkomolyabb fegyverekkel az eddigi kilenc profi éve alatt a Baltimore Ravensnél. A csapat támadósora idén sem nézett ki túlságosan biztatónak, azonban Jeremy Maclin hétfői érkezésének köszönhetően már nem csak egy elfogadható kiszolgálandó személyzet jött össze Baltimore-ba, hanem talán Flacco karrierjének legjobb skill player szekciója. Ennek apropóján végignéztem Flacco 7 legveszélyesebb fegyverét karrierjének minden fontosabb állomásán, hogy aztán könnyebben lehessen eldönteni, hogy igaz-e, amit pár sorral feljebb megfogalmaztam.
2008: Flacco újonc éve (11-5, 18. legjobb támadósor)
- WR: Derrick Mason, Mark Clayton, Demetrius Williams
- RB: Le’Ron McClain, Willis McGahee, Ray Rice
- TE: Todd Heap
Onnan lehet tudni, hogy borzasztó gyorsan telik az idő, hogy a Ravens akkori fegyverei közül már jó ideje senki sem szerepel a ligában még csak kiegészítő emberként sem.
A Baltimore egy elég komoly futójátékkal rendelkezett ez időben és az újonc Flacconak sem kellett túlvállalnia magát, hiszen mindhárom running back legalább 450 yardot hozott össze ebben az évben úgy, hogy mindenkinek legalább 100 labdacipelés jutott.
Mason 1037 elkapott yardjával tette a legtöbbet azért, hogy Flacco már újonc évében rájátszásba vigye a csapatot. Mellette még Clayton volt az az elkapó sorból, akinek sikerült átlépnie a 200 yardot. Ez persze érthető is volt, hiszen újoncként nem ment bele az irányító semmi kockázatosba, rengeteg scramble, handoff és checkdown passz határozta meg a játékát.
Heap pedig a harmadik helyen végzett elkapásokban és elkapott yardokban a csapat listáján, de nem igazán tudta az első éves irányító kiaknázni a tight endben rejlő lehetőségeket.
2012: Super Bowl (10-6, 16. legjobb támadósor)
- WR: Anquan Boldin, Torrey Smith, Jacoby Jones
- RB: Ray Rice, Bernard Pierce
- TE: Dennis Pitta, Ed Dickson
Nagy általánosságban az a vélemény uralkodik, hogy a 2012-es Ravenst a védelme juttatta el a végső győzelemig, ez pedig az aktuális támadósort alaposan háttérbe szorította, pedig ha megnézzük a számokat, akkor ez messze nem igaz.
Boldin karrierje csúcspontján csapata legfontosabb játékosa volt. Első számú elkapóhoz méltóan a megfelelő keménységet és robbanékonyságot hozta a Ravensbe, míg a túloldalon Smith szintén komoly fejtörést okozott az ellenfél védőinek, Jones sebességéről pedig még egy szót sem ejtettünk. Melléjük zárkózott fel még Pitta, aki a pálya középső területeit játszotta be és sérülésekkel teletűzdelt karrierje legjobb évét zárta.
A legkiegyensúlyozottabb támadójátékkal ekkor rendelkezett a csapat, hiszen az eredményes passzjáték mellett egy 1100+ futott yarddal, továbbá 60 elkapással rendelkező Rice mellett a tehetséges újonc Pierce is 500+ yardot tett a közösbe. Ezzel a futójátékkal pedig nagyon könnyen tudták kontrollálni a játék tempóját és az órát, ami megkönnyítette az öregedő védősor dolgát is.
2014: Az utolsó playoff szereplés (10-6, 12. legjobb támadósor)
- WR: Steve Smith, Torrey Smith, Kamar Aiken
- RB: Justin Forsett, Bernard Pierce
- TE: Owen Daniels, Dennis Pitta
Ez az év volt Flacco legproduktívabb szezonja 27 passzolt TD-jével. Ez nem véletlen, hiszen amíg Torrey Smith-szel továbbra is működött a pálya vertikális széthúzása (ő maga 11 elkapott TD-t szerzett), addig a túloldalon most egy más felépítésű elkapóval kellett dolgozni Steve Smith személyében, aki pedig 1000 elkapott yard fölé ment a szezonban. Azzal, hogy egyikőjük karrierjük csúcsán volt, a másik pedig karrierje másodvirágzását élte egy nagyon diverz passzjáték és produktív passzjátékkal rendelkezhetett a csapat.
Tight end poszton semmi extra nem történt, Pitta három mérkőzés után IR-re került, Daniels pedig egy átlagos szezont hozott. Ellenben Forsett, aki szintén ekkor volt pályafutása csúcsán, 1266 yardjának köszönhetően pedig év végén a Pro Bowlban találta magát.
2017: A jelen
- WR: Mike Wallace, Breshad Perriman, Jeremy Maclin
- RB: Danny Woodhead, Kenneth Dixon
- TE: Ben Watson, Maxx Williams
Ha egy szóval kellene jellemezni Flacco idei célpontjait, akkor az a sebesség lenne. Maclinnel a fedélzeten a Ravensé jelenleg talán a leggyorsabb elkapó gárda, ahol a két Pro Bowler még csak most lép a kilencedik szezonjába. Perrimannek idén pedig bizonyítania kell, hogy nem volt magas a 2015-ös drafton kiadott első kör érte. A sebessége és képessége azonban megvan ahhoz, hogy igazán fontos láncszeme legyen az offense-nek. Azzal pedig még nem is számolok, hogy lehet ehhez a sorhoz érkezik még a rutinos Decker is, akiről továbbra is azt rebesgetik, hogy lehet Baltimore-ba költözik.
A futószekcióban nincs egy McGahee vagy Rice kaliber, azonban Woodhead és Dixon pontosan azt tudják megadni Flacconak, ami a modern NFL-ben rendkívül fontos, az elkapni is képes futókat. (Darálni meg beküldik majd Westet középre.)
A csapat kivágta Pittát, azonban még így is elég mély a poszton a Ravens, hiszen ott van a veterán Watson, a 2015-ös második körös Maxx Williams és Gilmore is.
Azzal nehéz vitatkozni, hogy a 2012-es volt Flacco legjobb garnitúrája minden téren, azonban a felgyorsult modern NFL trendjeit követő 2017-es blokk talán ismét visszahelyezheti az irányítót a legjobbak közé. A 2017-es garnitúra Flacco minden mérföldkövéből tartalmaz egy kicsit: elkapni is jól tudó futók, gyors, biztos kezű és a pályát is széthúzni képes elkapók. Ha nem is olyan minőségben, mint 2012-ben, de egy hasonlót sikerült összerakni a következő évre. Annak pedig mind tudjuk mi lett a vége.