Játékos Portré
Steve Largent – A jedi mester
Az NFL szakértői ádáz vitákat tudnak folytatni, ha valaki azt a kérdést teszi föl, ki minden idők legjobb irányítója, futója, védőjátékosa. Ezek a viták általában nem eredményeznek egy végső, mindent eldöntő megegyezést, és továbbra is kérdés marad ki minden idők legjobbja egy adott poszton. Az elkapó pozíció ebből a szempontból kivétel. Ott minden szakértő egyet ért abban a tényben, hogy Jerry Rice minden idők legjobbja. Az utána jövő sorrendben már vannak viták, valaki szerint Megatron érdemli a második helyet, valaki szerint Terell Owens, vagy Randy Moss, és csak utánuk jelenik meg Steve Largent neve. Rice, és a többi nagy elkapó nem méltatlanul előzik meg Largent-t ebben a rangsorban, hiszen mind tettek azért, hogy ilyen magas helyre kerüljenek. Viszont mielőtt Megatron, Owens vagy Moss egyáltalán feltűnt volna a ligában, és mielőtt Jerry Rice elkezdte volna bontogatni a szárnyait, az elkapók rangsora Steve Largent nevével kezdődött.
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
Újonc játékos, újonc franchise
Steve Largent egész karrierjét a Seahawks csapatában töltötte. A Seattle régi csarnokában a Kingdome-ban lépett először pályára újoncként, és ott lépett pályára utoljára is immár élő legendaként. Egész karrierje a Seahawkshoz köti őt, egyetlen apró dolgot leszámítva. A draftot.
Largent 1976-ban jelentkezett a draftra elkapó poszton, de nem igazán kapkodtak utána a csapatok. Alig 180 cm magas volt, ami irányítók között is alacsonynak számított, elkapók között pedig a “nincs is értelme megpróbálni” kategória volt. Lassú is volt, vékony is volt, senki nem jósolt volna neki hosszú karriert. A Houston Oilers azonban mégis úgy döntött, hogy a negyedik körben ledraftolják őt, hátha tudnak vele kezdeni valamit. Nem tudtak. Largent borzalmas teljesítményt nyújtott az edzőtáborban. Képtelen volt elszakadni a védőktől, képtelen volt jól megfutni az útvonalakat, és képtelen volt elkapni a labdákat. Egyértelmű volt, hogy nem fogja megélni a keretszűkítést. Ott és akkor véget érhetett volna Largent NFL karrierje, de a sors úgy hozta, hogy valaki adjon neki még egy esélyt.
A Seattle Seahawks 1976-ban debütált az NFL-ben, és mint minden újonc csapatnak nekik is problémát okozott a játékoskeret hirtelen feltöltése. Számtalan újonc, és veterán játékost igazoltak le, de elkapó poszton nagyon kevés játékosuk volt. A csapat egyik segédedzője Jerry Rhome volt, aki korábban a Tulsa egyetem offense coordinatoraként Largent-t is edzette. Rhome emlékezett rá milyen nagyszerű volt Largent az egyetemen, és nem akarta elhinni, hogy az Oilers lemond róla. Gyorsan megemlítette a csapat vezetőedzőjének Jack Pateranak, hogy ő ismer egy nagyon jó elkapót, akit valószínűleg könnyen megszerezhetnek, hiszen a másik csapat lemondott róla. Patera végül megfogadta Rhome tanácsát, és egy trade keretein belül meg is szerezte Largent-t magának.
Largent kapott egy második esélyt a bizonyításra, de kis híján ezt is elrontotta, ugyanis a Seahawks edzésin folytatta a szenvedést. A labdák még mindig kiestek a kezéből, és egyszer még az a szégyen is megesett vele, hogy a labda a fejéről pattant vissza. Borzalmas volt, és ezt a csapat vezetősége is tudta. Viszont nem tehették meg, hogy elengedik. Túl kevés elkapójuk volt, és mivel draft picket adtak érte, ezért még drága is lett volna elengedni. Arról nem is beszélve, hogy az elengedésével azt ismerték volna be, hogy az Oilers bohócot csinált belőlük.
Largent így a csapatnál maradhatott, és pályára léphetett a Seahawks legelső mérkőzésén a Cardinals ellen. Nem volt kezdő, de többször is fel lett küldve a pályára, igaz labdát sokáig nem kapott. Ám egy ponton a Seahawks újonc irányítója Jim Zorn(10) meglátta őt, és felé hajította a labdát. A dobás nem volt tökéletes. Túl hosszú volt ahhoz, hogy bárki is beérje, ráadásul mivel Largent még nagyon alacsony is volt, ezért esélytelen volt, hogy elkapja. Largent-t azonban nem érdekelték ezek a tények. Amint meglátta, hogy felé száll a labda minden észérvet félredobva előrevetődött, és kinyújtott kezeivel még pont el tudta csípni a játékszert, mielőtt az földet ért volna.
Az elkapással legalább 40 yardot szerzett, ám sokkal többet ért el ezzel az egy mozdulattal, mint pár yardot. A közönség hatalmas üdvrivalgásban tört ki, mikor meglátta hogyan kapta el a labdát, és a csapattársak is csak néztek, hogy mi történt. Senki nem akarta elhinni, hogy el tudta kapni azt a labdát. A meccset ugyan elveszítette a Seahawks 30-24-re, de ez senkit nem érdekelt. Mindenki csakis azzal foglalkozott, milyen nagyszerű volt az elkapás, amit ez az ismeretlen újonc mutatott be.
Yoda
A Seahawks bemutatkozó éve nem sikerült túl fényesre. Csupán a szintén újonc Bucceneerst, és a Falconst tudták megverni, így 2-14-el a liga alsó fertályában találták magukat. Seattle lakói azonban nem voltak elkeseredve, végre volt egy csapatuk, akiknek szurkolhattak, és a vereségekért bőven kárpótlást kaptak Steve Largent személyében.
Miután Largent bemutatta azt a fantasztikus elkapást hirtelen a kezdőben találta magát, és ha már odakerült, akkor ezúttal élt is a lehetőséggel. Újonc idényében 54 elkapást mutatott be, amivel 705 yardot és 4 TD-t ért el. De nem az elkapások száma volt a hihetetlen, hanem a mód, ahogyan végrehajtotta őket. Számtalan alkalommal a lehetetlen helyzetből hozott ki sikeres játékot. Rengetegszer volt magas a labda, amit ő alacsony termete révén nem lett volna képes elérni. De őt ez nem érdekelte, amilyen magasra csak tudott felugrott, és ujjheggyel elkapta a labdát. Sokszor volt hosszú a dobás, de őt ez nem érdekelte. Kinyújtott kezekkel előrevetődött, és ujjhegyekkel elkapta a labdát. Számtalanszor olyan helyzetben érkezett hozzá a labda, hogy a védő ott volt mellette, hogy megüsse őt. De őt ez nem érdekelte. Elkapta a labdát majd kiállva az ütést meg is tartotta azt. Illetve előfordult, hogy belső vállra várta a labdát, de az mégis külső vállra érkezett. Nem számított, gyorsan megfordult és elkapta ott is.
Ezekkel az elkapásokkal hamar belopta magát a Seahawks szurkolók szívébe, és a csapat leghíresebb játékosa lett. Az évek előrehaladtával pedig csak szaporodtak a lehetetlen elkapások számai. Largent felé dobni mindig biztonságos volt. Sokszor olyan jól megverte az emberét, hogy teljesen üres volt, ha pedig voltak is rajta, akkor is nyugodtan rá lehetett dobni, ő azt is elkapta. Ráadásul az elkapásai után is olyan sebességre tudott váltani, hogy a védőknek esélyük sem volt utolérniük őt. Ennek köszönhetően a Seahawks irányítójának Jim Zorn-nak a neve is hamar bekerült a köztudatba. Zorn és Largent olyan párost alkottak ketten, akik rettegésben tartották a többi csapat védőit. Ők ketten több TD-t termeltek ebben az időszakban, mint bármely más irányító-elkapó páros. Igaz ez elsősorban Largent érdeme volt, aki ezekkel a lehetetlen elkapásokkal is mindig pozitív játékot ért el.
De hogyan volt képes egy ilyen alacsony elkapó szinte mindent elkapni? Ez a kérdés foglalkoztatott mindenkit, és a csapattársak erre egy furcsa, de annál szórakoztatóbb magyarázatott találtak ki. A 80-as évek elején a Seahawks tartott egy halloween partit, amire Largent is elment a feleségével Terry-vel együtt. Ekkor a Star Wars volt a leghíresebb film, és ennek megfelelően Star Wars karaktereknek öltöztek be egy nem mindennapi felosztásban. Largent úgy gondolta jó móka lesz Leia hercegnőnek beöltözni, a felesége pedig Yoda mester álarcát vette magára. A csapattársak jó mulattak a jelmezválasztáson, de feltűnt nekik valami furcsa. Mikor együtt látták Largent-t és Yoda-t, akkor megfigyelték, hogy mennyire hasonlítanak egymásra. Ugyanaz az arc, ugyanaz a tekintet, ugyanaz a kiállás. Még az apró termet is stimmelt. Több sem kellett innentől kezdve Yoda lett Largent beceneve a csapattársak körében, és ez a szemükben magyarázatot is adott a lehetetlen elkapások rejtélyére. Úgy gondolták Largent azért képes minden labdát elkapni, mert az Erő vele volt, és jedi mester lévén tudta is használni. Largent jót nevetett ezen az elméleten, és elfogadta a társaktól kapott becenevet, igaz a titka sokkal földhözragadtabb volt, mint azt bárki is képzelte volna.
Largent azért volt képes minden labdát elkapni, mert képes volt leszűkíteni a koncentrációját. A legtöbb elkapó, mikor a labdára nézz, akkor annak egészét figyeli. Largent azonban nem az egész labdát figyelte, hanem csak a csúcsát, és mikor érte nyúlt, akkor csakis arra koncentrált, hogy a labda csúcsa a megfelelő helyen legyen a kezében. Ez első hallásra egyszerűnek tűnik, de valójában nem az. Mikor az elkapó visszanézz a labdára, akkor alig pár pillanatig látja csak azt, és akkor is végig mozgás közben. Nincs idő, és lehetőség sem arra, hogy egy apró részét a labdának megfigyeljék. Largent azonban mégis képes volt erre, és bármilyen helyzetben meg tudta látni a labda csúcsát, és annak megfelelően nyúlt érte, hogy a csúcs hová fog érkezni. Így bár jedi ereje nem volt, de mégis rendelkezett egy különleges képességgel. De persze a jedi erős magyarázat sokkal szórakoztatóbb volt mint a valóság, így inkább az terjedt el a köztudatban. Igaz Largent ezt nem bánta.
A változás szelei
A Seahawks első két évében még csak 7 győzelmet tudott összehozni, ám a Zorn-Largent páros így is kiszolgálta a nézők igényeit, és míg ők ketten szórakoztatták a szurkolókat, addig a csapat többi egysége szép csendben elkezdett fejlődni. 78-ban és 79-ben mindkét évben sikerült 9 győzelmet összeszedniük, amivel bebizonyították van helyük az NFL-ben. Főleg Largent-nek, aki 78-ban 1158 elkapott yarddal, és 8 TD-vel zárt, aminek köszönhetően ő lett az első Seahawks játékos, aki beválasztásra került a Pro Bowlba. Ott ráadásul még egy TD elkapást is be tudott mutatni. A következő évben még ezt is tudta hova fejleszteni, ugyanis 79-ben 1237 yarddal, és 9 TD-vel zárt. Sajnos azonban 9 győzelem egyik évben sem volt elég a playoffhoz, és ez egy gyors romláshoz is vezetett.
A Seahawks a két sikeres év után három borzalmas évet zárt. 80-82 között egyik évben sem tudtak 50% fölé lépni, még a 82-es csonka szezonban sem. Ezek az eredmények nem Largent-en múltak. Ő továbbra is elkapott mindent, és továbbra is 1000 yardokat termelt, de védelem és futójáték nélkül ő sem tudott csodát tenni. A Seahawks vezetősége is megelégelte a kudarcokat, és elküldték Jack Paterat, és elkezdtek keresgélni egy olyan vezetőedző után, aki reményeik szerint a playoffba vezetheti a csapatot. Hosszas keresgélés után végül megtalálták a nekik megfelelő embert: Chuck Knox-t.
Knox nem volt új név a ligában. 1973-77 között a Los Angeles Rams vezetőedzője volt, és a regnálása alatt 3 NFC döntőig vezette a csapatát. Később a Buffalo Billshez szerződött, és 78-82 között kétszer is bevezette a csapatot a playoffba. A Seahawks részéről teljesen érthető volt a szerződtetése, hiszen úgy gondolták Knox képes lehet kihozni a csapatból a maximumot. És bizony képes is volt. A védelem 83-ban hatalmas fejlődésen ment át köszönhetően Knox-nak. A korábban szenvedő alakulat hirtelen a liga élmezőnyébe került, és mind sack-k, mind labdaszerzések terén az AFC legjobbjai közé kerültek. A futójáték is új életre kelt, köszönhetően a draft első körében kiválasztott futónak, Curt Warnernek. Az újonc futó gyorsan berobbant a ligába, és 1449 yarddal valamint 13 futott TD-vel bizonyította be, megérte bizalmat fektetni belé. Csak azért nem kaphatta meg az Év Újonc Támadójának járó díjat, mert ugyanebben az évben a Rams-nél Eric Dickerson is újoncként döntött rekordokat.
A futójáték, és a védelem új életre kelt, de egy csapategységgel gondok voltak, meglepő módon pont azzal, ami eddig működött: a passzjátékkal. Zorn a 83-as szezonban szenvedett, és bár voltak jó meccsei, de többször inkább csak hátráltatta a csapatot. Knox gyorsan észlelte, hogy Zorn többé nem jelent megoldást, így a 10. héten lehozatta, és a helyére felküldte a csereirányító Dave Krieget.
Az irányítócsere ugyan szakmailag érthető volt, de Largent számára keserűséget is jelentett. Largent és Zorn elválaszthatatlan barátok voltak már a kezdetektől fogva. Számtalan közös programjaik voltak az offseasonok során, és mindig kiálltak egymás mellett bármi történt is. Most azonban Largentnek döntenie kellett, mit tegyen. Kritizálja az edzőt és kiáll a barátjáért, vagy elfogadja a döntést, és megtesz mindent, hogy ha már így alakult, akkor a legjobb süljön ki belőle. Largent az utóbbit választotta. Nehezen, de elfogadta Knox döntését, és megpróbálta Krieg (17) munkáját ott segíteni, ahol csak tudta. Szerencsére Zorn sem vette ezt magára, és bár biztosan rosszul esett neki a csere, de ő is elfogadta az edző döntését, és nem szólt érte semmit.
Krieg eleinte még sokat hibázott, de folyamatosan fejlődött, és a szezon vége felé közeledve egyre több győzelmet szállított. 2 héttel a szezon vége aztán megnyílt a lehetőség a Seahawks előtt. 7-7-el álltak, de az AFC mezőnye úgy alakult, hogy ha nyerik az utolsó két meccsüket a Giants, és a Patriots ellen akkor bejutnak a playoffba. A Giants ellen nyertek is 17-12-re, de az igazi kihívást a szintén playoff helyért küzdő Patriots jelentette. Végül azonban a Patriotsnak esélye sem volt. A Seahawks minden szempontból felülmúlta őket, és a 24-6-os győzelem megadta nekik a várva várt playoff részvételt.
A munka gyümölcse
A Seahawks 83-ra végre összeállt, és 9-7 ezúttal elég volt a playoffra, sőt a 4. kiemelésnek hála történelmének első rájátszás mérkőzését hazai pályán, a Kingdome-ban játszhatta le a csoportrivális Denver ellen. A hatalmas lendületben lévő csapat pedig nem kegyelmezett az ellenfélnek. Nagyon simán 31-7-re legyőzték a Broncost, és mehettek tovább egy sokkal erősebb ellenfél otthonába.
Largent a Broncos ellen 4 elkapást, 76 yardot és 1 TD-t jegyzett, de sokan féltették őt, ugyanis a Miami Dolphins védelme már egy olyan szintet képviselt, ami a veterán elkapónak is sok lehetett. Nos, a Dolphins secondary megtette a maga dolgát. Largent egész meccsen képtelen volt a labda közelébe jutni, annyira tapadtak rá a Miami védők. Illetve többször tőle szokatlan módon el is ejtette a labdát. Largent szenvedett, a Seahawks azonban nem. Hála a védelem, és a futójáték munkájának alig 4 perccel a vége előtt még vezettek 17-13-ra, és a labda is náluk volt. Ekkor Krieg úgy döntött újra megpróbálja célba venni Largent-t. Hiba volt. A passz Largent háta mögé érkezett pont egy Dolphins védő kezébe. Az INT után a Dolphins gyakorlatilag azonnal Redzone-ból indíthatta a támadást, és Dan Marino egy ilyen esélyt nem szalasztott el. 20-17-nél azonban még mindig nem volt veszve semmi, mert idejük maradt még bőven az egyenlítésre. Az ellenfél térfelére érve Kriegnek újra kockáztatnia kellett, és célba vette legjobb elkapóját. A Dolphins védelem 58 percen keresztül képes volt kivenni a játékból Largent-t, ám mikor a legnagyobb szükség volt rá, akkor újra elővette jedi erejét, és két kulcsfontosságú elkapást is bemutatott. Az elsővel first downt szerzett, amivel életben tartotta a drive-t, majd a másodikkal 2 Miami védő őrizetében fogta meg a labdát, és juttatta el a csapatát a 2 yardos vonalra. Ott Knox a futó Curt Warnerre bízta a meccset, aki be is vitte a labdát az Endzone-ba visszavéve ezzel a vezetést. A Dolphinsnak ugyan még lett volna ideje visszatámadni, de mindjárt a kickoff-nál elveszítették a labdát, így végül a playoffba újoncként bejutó csapat 27-20-ra legyőzte a Super Bowl egyik legnagyobb esélyesét.
Az AFC döntőn azonban véget ért a nagy menetelés. Ugyan az alapszakasz során oda-vissza verték a Raiderst, de a playoffban már nem tudták megismételni ezt a csodát. A Raiders nem becsülte le őket, és végül 30-14-re győzni is tudtak. Az álomszezon véget ért, de nem volt ok a búslakodásra. Történelmük során először sikerült bejutni a playoffba, és ott jóval tovább jutottak, mint azt bárki is remélhette.
A 84-es szezonnak a Seahawks azzal a nem titkolt szándékkal vágott neki, hogy megismételje az előző évi sikereket, és újra bejusson a playoffba. Erre azonban az első hét után kevesek mertek volna fogadni. Ugyan a Browns-t nagyon simán 33-0-ra megverték de az előző szezon nagy felfedezettje, Curt Warner elszakította a térdszalagját, és egész szezonra kidőlt. Warner nélkül a futójáték megszűnt létezni, és minden teher a védelemre, és a passzjátékra hárult. Ahhoz pedig, hogy újfent playoffba juthassanak mindkét csapategységnek felül kellett múlnia minden elvárást. És bizony felül is múlták.
A védelem a szezon során 63 turnovert erőszakolt ki, és ennek egy jelentős részét vissza is hordták pontokra. A 10. héten a Chiefs ellen rekordot jelentő 4 pick6-t sikerült szerezniük, és a többi meccsre is jutott legalább egy visszahordott TD. A védelem mellett a passzjáték is feljavult, többek között annak köszönhetően hogy Krieg és Largent között végre kialakult az igazi kémia. Largent 84-ben 1164 yardot és 12 TD-t szerzett, amivel jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a Seahawks minden előzetes várakozást felülmúlva 12-4-el fejezze be a szezont.
Egy gond volt csupán, a Broncos abban az évben 13 győzelmet szerzett, így a csoportgyőzelem elúszott, és a Wild Card körben fogadniuk kellett a Raiderst. A Los Angeles-i csapat ellen az addig jól működő támadósor összeomlott, de a védelem tartotta magát, így 13-7-re bosszút tudtak állni az egy évvel korábbi vereségért, és mehettek vissza történelmük legnagyobb győzelmének helyszínére, Miamiba.
A Dolphins ellen ismételten jól kezdett a Seahawks, és ezúttal nem kellett 58 percet várni egy Largent elkapásra. Sőt, az első félidőben Largent úgy futott be egy elkapás után az Endzone-ba, hogy két Dolphins védő ütését is kiállta. Ám sajnos ez volt az offense egyetlen momentuma azon a meccsen. A Dolphins ezúttal nem hagyta magát becsapni, és végül 31-10-re győzedelmeskedett, amivel véget vetett a Sehawks legjobb szezonjának.
Édes bosszú
A 84-es parádés szezont egy kisebb romlás követte, és 85-ben csak 8 győzelmet tudtak kiharcolni, ami nem ért rájátszást. Ahogy a 86-os 10-6-os mérleg sem. A Seahawks abban az évben minden konferenciamutatóban alulmaradt a szintén 10-6-al végző Chiefs, és Jets mögött. Mindig hiányzott egy kicsi a továbbjutáshoz, ám 87-ben újra sikerült kiharcolni a továbbjutást. Abban az évben a 9-6-os mérleg elég volt a rájátszáshoz, de végül nem sikerült a Wild Card körön továbbjutni. Ugyan Largent az Oilers elleni playoff meccsen 132 yardot, és 2 TD-t szerzett, de végül ez sem volt elég. Hosszabbításban 23-20-ra alulmaradtak, és egy újabb év elszállt.
A 88-as szezon előtt egyértelmű volt, Largent már nem bírja sokáig. 13. évét kezdte meg és bár még mindig képes volt bravúros elkapásokat bemutatni, de a teste kezdett elfáradni, és kisebb-nagyobb sérüléseket is összeszedett, igaz egyik sem volt olyan súlyos, mint az amit a szezonnyitón elszenvedett.
A Broncos otthonában Dave Krieg Largent felé dobott egy labdát, ám a Denver safety-je Mike Harden leolvasta ezt, és azonnal letámadta az akkor éppen védtelenné váló elkapót. Largent hatalmas ütést kapott Hardentől, ráadásul olyan szerencsétlenül, hogy Harden alkarja az elkapó arcát találta el, és még azelőtt elvesztette az eszméletét, hogy földet ért volna. A jelenet sokkoló volt, főleg azért mert Largent még percekig feküdt eszméletlenül a pályán, és mikor sikerült felülnie, akkor is látszódott az arcán, fogalma sincs hol van.
Ez volt az első eset, hogy Largent komolyabb ütést kapott volna. Ugyan korábban is szenvedett el nagy ütéseket, de egyik sem volt olyan súlyos, hogy ne tudta volna folytatni a játékot. Ezúttal azonban kénytelen volt elhagyni a pályát. Nagy valószínűséggel az ütés kihathatott az egész éves teljesítményére is, ugyanis karrierje legrosszabb szezonját játszotta 88-ban. Alig 600 yardot kapott csak el, és a 2 TD sem volt bíztató. Ám még ekkor, a legrosszabb szezonjában is képes volt egy olyan játékot bemutatni, ami örökre megmaradt az a szurkolók emlékezetében.
A 15. héten a Broncos látogatott a Seahawks otthonába, és a meccsnek a tétje nagy volt. Mindkét csapat a rájátszásért küzdött, és egyértelmű volt, aki kikap az búcsút inthet a playoff-nak. A meccs végül egyoldalú Seahawks győzelemmel zárult, ám elsősorban nem a 42-14-es eredmény miatt maradt emlékezetes ez a meccs, hanem Largent egyik megmozdulása miatt. A meccs egy szakaszán a Seahawks eljutott a Broncos Redzone-jába, ám Dave Krieg túldobta a labdát, és Mike Harden halászta le a rosszul megdobott passzt. Harden látva a lehetőséget, azonnal elkezdett visszafelé futni, és éppen készült volna kicselezni egy Seahawks támadót, amikor hirtelen a semmiből előtermett Largent, és olyan hatalmasat ütött a meglepett védőn, hogy az a labdát is elvesztette. A kipattanó labdára pedig természetesen Largent vetődött rá, így végső soron nemcsak egy visszahordott TD-t akadályozott meg, de még a labdát is visszaszerezte a csapatának, ráadásul pont az ellen a játékos ellen sikerült ezt a bravúrt végrehajtania, aki 14 héttel korábban kiütötte őt a játékból. Így egy sajátos módon állt bosszút rajta a korábbi ütésért. Largent elmondása szerint erre a játékra a legbüszkébb, egész karrierjében, egy tackle-re és nem egy elkapásra.
Egy utolsó cél
88-ban a Seahawks 9-7-es mérleget produkált, ami playoff helyet, sőt csoportgyőzelmet is ért. Ez volt az első alkalom, hogy a Seattle meg tudta nyerni az AFC nyugatot, ám az öröm nem tartott sokáig. A divíziós körben a Cincinnati Bengals 21-13-ra legyőzte őket, és ezzel az utolsó esély is elúszott Largent számára, hogy valaha is Super Bowl-on pályára léphessen. A teste elfáradt, és most már a sérüléseket sem tudta úgy elkerülni, mint korábban. Tudta, hogy számára eljött a vég, de egy utolsó vágya még volt. Szerette volna elérni a 100 elkapott TD-t, ezért még egy utolsó évet maradt a ligában, hogy teljesíthesse ezt a célkitűzést. Mindössze 3 TD hiányzott csak neki 1989 elején, viszont egy nagyobb sérülés miatt a fél szezont ki kellett hagynia, ami veszélybe sodorta ezt az utolsó vágyát.
Végül azonban a 14. héten a Bengals otthonában egy klasszikus Yoda elkapással meg tudta szerezni ezt a mérföldkövet, így végül a szezon végén azzal a tudattal vonulhatott vissza, hogy ő az első elkapó az NFL történelmében, akinek sikerült 100 TD elkapást bemutatni.
A Seahawks sajnos nem tudta egy playoff részvétellel búcsúztatnia legjobb játékosát, a 7-9-es eredmény erre nem volt elég, de Largent nem búslakodott. Ugyan gyűrűt soha nem tudott nyerni, de mikor visszavonult minden addig meglévő elkapó rekordot ő birtokolt, és ez a tudat számára elégedettséget jelentett. Nem sokkal a visszavonulása után, 1995-ben meg is kapta a teljesítményéért járó elismerést, és beválasztásra került a Hall of Fame-be, az őt megillető helyre.
Túl alacsony, túl lassú, túl vékony. Ezt gondolta mindenki Steve Largent-ről, mikor 1976-ban megjelent a ligában. Akkor senki nem hitte volna, hogy akár egy évet is túl tudna élni elkapó poszton. Largent azonban bebizonyította, hogy nem a méretei teszik az elkapót jó játékossá. Ugyan alacsony volt, de ez számára soha nem jelentett problémát. Ha kellett akkor felugrott a labdáért, ha kellett akkor előrevetődött, és ha kellett akkor bevállalta a nagy ütést az elkapásért. Mindig talált módot arra hogy odaérjen a labdához.
89-ben Largent minden létező elkapó rekordot birtokolt, és ugyan ezeket a rekordokat azóta Jerry Rice mind megdöntötte, de a korszakában nem volt jobb elkapó Steve Largent-nél. A Seahawks azonnal visszavonultatta a 80-as mezszámot, tisztelegve ezzel azelőtt a játékos előtt, aki jóban rosszban kitartott a csapat mellett, és aki elviselhetővé tette a rossz éveket is. Egyetlen egy játékosnak engedték csak meg, hogy ideiglenesen viselhesse a 80-as mezszámot. Annak a játékosnak aki már gyerekként is csodálta Largent hozzáállását és teljesítményét, és végül őt követve vált minden idők legjobb elkapójává. Ez az egy kivételes ember Jerry Rice volt.
Mikor 76-ben elkezdődött Largent karrierje, senki nem adott neki esélyt, mikor azonban 14 év után 89-ben véget ért a karrierje, mindenki azt kívánta, bárcsak az ő csapatában játszhatott volna.
Ismét tudok ajánlani egy Football Life epizódot. Sajnos az egész felvétel nem elérhető, de egy hosszabb szegmense igen, ami szerencsére pont a híres jedi elkapásokat mutatja be. (A vendégcikkeket a fuzovelkifele@gmail.com-ra lehet nekünk elküldeni)
[/ppp_patron_only]