Ugyan hisszük, hogy itt a szerkesztőségben elég jól értünk ehhez a játékhoz, az viszont nyilvánvaló, hogy messze nem olyan jól, mint azok, akik ténylegesen összeraknak egy csapatot, egy playbookot. Ezért úgy gondoltuk, megkérdezünk egy támadó és egy védő felfogású edzőt, hogy hogyan értékelik a döntőbe jutott csapatokat és mit várnak a tizenkettedik Hungarian Bowlról. A támadók oldaláról Kovács István, a Budapest Wolves főedzője állt készséggel a rendelkezésünkre.
Milyen rendszert használ legtöbbet a két támadósor?
Amennyire megfigyeltem, a Miskolc elsősorban azt a spread filozófiát követi, aminek a lényege, hogy a legjobb játékosok kapják a labdát minden egyes playben és hogy egy az egyben legyenek az ellenféllel minél nagyobb térben, így ki tudják használni az egyéni képességekben rejlő fölényüket. A Cowbells egy kicsit talán más megközelítést követ. Meglepő módon összességében többet passzoltak a szezon folyamán, mint futottak, bár ez nem volt annyira hatékony és Váry Tomi visszatérése óta inkább a futójátékon van a hangsúly, ami sikeresebb is. A passzjátéknál a rövid, gyors passzokat, screeneket jól keverik a mély játékokkal, vertikális route-okkal.
Van valami “go-to” játékuk, amit előszeretettel használnak szorult helyzetben?
Kérdés persze, hogy mi számít szorult helyzetnek. Miskolcon nem kérdés, bármilyen kényes szituációban Jordanre kell bízni a helyzet megoldását, akár lábon, akár passzal, olyankor persze elsősorban az importokat keresve. Ez náluk a QB lead futást vagy a fade-eket jelenti. A Cowbellsnél más a helyzet, rövid yardos szituációban Cseperkáló Péternél van a legjobb helyen a labda, míg sok yardos szituációban Takácsot és Czirókot kell keresni a labdával. Náluk a merülések, csapdák, ISO-k mehetnek ilyenkor jól vagy a post route-ok az elkapóknak.
Melyik csapat játéka komplexebb vagy szofisztikáltabb?
Nem gondolom, hogy bármelyik csapat támadójátéka sokkal összetettebb lenne a másikénál. Igazából mindegy is, a kérdés csak az, hogy mennyire hatékonyan tudja egyik vagy másik playbook kihasználni a saját erősségeit. Talán a Cowbells playbookjában több megoldás van, de a Miskolcnál a korábban említett nagyon jó képességű hármas (QB-RB-WR) miatt működik a kevesebb néha több szabály. Náluk általában bejön, hogy hiába tudja a védelem, hogy mi következik, Jordan, Troy és Benson eddig megoldotta a játékot, akármi is történt. A Cowbells kénytelen egy kicsit jobban keverni a kártyákat, de ez egyáltalán nem hátrány.
Mik a Steelers támadósorának erősségei és gyengeségei?
Három dolgot emelnék ki az erősségek között. Első sorban Jordan azon képességét, hogy minden szituációt megoldjon. Mellette az amerikai import játékosok képességét és az ukrán légiósok elszántságát és keménységét.
Gyengeségekről nehezebb beszélni egy ennyire hatékony offense esetében. Ugyan Ti a Miskolc támadófalát rangsoroltátok a legjobbnak, én ezzel vitatkoznék. Legalábbis szerintem ez az egyik gyenge pontja az offense-nek, nem is rájuk épül a játék. Az természetesen igaz, hogy eddig jól kiszolgálták a támadójáték többi részét, de ez a legtámadhatóbb pontja a támadósornak. Az összeszokottság hiányát lehet még említeni, keveset tudnak közösen készülni, ez pedig meglátszik a pályán is. Ami még fontos aspektusa a támadósornak, hogy az edző a pályán van, hiszen Jordan hívja a playeket. Ugyan ebben ő nagyon erős, ez veszélyeket is rejt magában, hiszen nem mindent lát meg, amit esetleg egy hagyományos edző a pálya széléről észrevenne.
És mi a helyzet a Cowbellsnél?
A Cowbells nagy erőssége, hogy rendkívül fizikálisak minden poszton. Kiváló képességű játékosaik vannak elkapó és futó poszton is, tehát könnyen lehet keverni a kártyákat és a játékokat. Megemlíteném még Karimot, aki nagy erőssége lehet a hétvégi meccsen a Cowbells támadósorának. Rengeteget készül és a jó játékok hívásával ellensúlyozhatja az esetleges gyengeségeket, illetve ki tudja használni a Miskolc védelemben a hibákat. Ezeken a hibákon a Miskolc nehezen tud majd változtatni, mivel a védelemben (is) olyan ember hívja a játékokat, aki bár nagyon ért hozzá, de a pályán van, ez pedig időnként gondot jelenthet majd.
A legnagyobb kérdés az irányító játéka, Váry Tamás nagyon sokat hozzá tud tenni a mérkőzéshez, ha megfelelő a játékhívás, de mivel idén kevés meccs van a karjában, így ez egyértelműen gyenge pontja a Cowbells támadóegységének. Egy kicsit más szemszögből is lehet vizsgálni az irányító posztot. A Miskolc azért ilyen sikeres az offense-ben, mert van legalább egy jó futó, legalább egy kivételes elkapó és egy kivételes irányító. Ez gyakorlatilag egy nagyon nehéz feladat elé állítja a védelmeket, ha megfelelően keverik a kártyákat. Mivel a Cowbellsnél ez a három pozíció egy kicsit gyengébb összességében, így nekik még jobban kell hívni a playeket, hogy folyamatosan haladni tudjanak. Kevésbé a játékosok egyéni megoldásain fog múlni a playek sikeressége ellentétben a Miskolccal, ahol egy elrontott playt is több eséllyel megoldanak az említett játékosok.
Mik az irányítók erősségei, illetve gyengeségei?
Jordannek kevés gyenge pontja van, egyedül talán a playhívás, de abban is nagyon jó, maximum hatékonyabb lehetne egy edzői segítséggel. A mélyebb passzai talán idén nem elég pontosak és erősek, valószínűleg a tavalyi műtétje miatt. Ezeket a mély passzokat főleg a szezon elején inkább az import játékosok “oldották” meg, de a szezon során sokat javult ezen a téren is Jordan játéka. Váry Tomin látszik, hogy nem sok meccset játszott idén sajnos. Egyik nagy erőssége a higgadtsága és a korábbi években az áthívásai is hatékonyak voltak, erre szükség lehet a döntőn is. A labdái erősek, még a mély passzok is, ez szintén jól jöhet a döntőben. A gyengéje a labdáinak a pontossága és az idei rutin hiánya miatt a döntései nem mindig jók a passzjátékoknál, emellett sok idő eltelik általában, mire eldobja a labdát. Összességében ugyan Jordan sokoldalúbb irányító és hatékonyabb jelenleg, de Tomi egy nagyon jó game manager, aki meg tud villanni időnként akár lábon, akár egy-egy mély passzával.
A támadófalakról viszonylag kevés szó esik, Te kit/kiket/mit emelnél ki a két csapat falával kapcsolatban?
Mint említettem, úgy gondolom, hogy a miskolci fal talán nem annyira erős, mint amennyire többen is gondolják. Talán ez a gyenge pontja a miskolci offense-nek, többször inkább Jordan vagy a futók képességein múlt, hogy egy játék pozitív yardos lett vagy éppen nem lett sack. Ezzel szemben a Cowbells fala szerintem az egyik legjobb tud lenni, ha elkapják a fonalat. A Miskolcnál kérdés lesz, hogyan tudják kezelni a Cowbells erős defense falát, azon belül is a pass rusht, míg a másik oldalon a Cowbellsnek az lesz a kulcs a futójátékhoz, hogy a fal tudja-e semlegesíteni Eatont.
Ki lehet a titkos fegyver a támadók oldalán, aki nincs annyira a rivaldafényben?
A miskolciaknál Troy kiesésével biztosan elő kell lépnie valakinek vagy valakiknek yardokat és pontokat gyártani. Én Usenko vagy Szabó Martin kiemelkedőbb offense játékára számítok, bár Martinra biztosan nagy feladat hárul a védelemben is Troy kiesésével, szóval lehet, hogy limitált szerepe less az offense-ben.
A Cowbellsnél nem számítok nagy meglepetésre, náluk eleve több játékos kap szerepet egy meccsen. A kérdés az, hogy ki lesz aznap jó formában, mert általában arra Karim jól ráérez és őt “tömik” olyankor labdával értelemszerűen. Mint láthattuk a szezon során, meccsről meccsre változik, ki fut vagy kap el éppen többet. Ha nevet kéne mondanom, Boros Lacit szívesen látnám többször labdával a kezében.
Ha már Troy, Te hogy terveznéd meg a Steelers helyében a gameplant az ő hiányában?
Úgy gondolom, hogy mindamellett, hogy Troy kivételes képességű játékos, a támadó oldalon lehet pótolni. Az biztos, hogy hiányozni fog az a néhány emberfeletti elkapás, amit csak ő tud itthon megcsinálni, de van még elég sok jó adottságokkal és kezekkel rendelkező játékos a miskolciaknál. Bensonnak kellene mindenképpen előlépnie, de több lehetőséget látok Usenko játékában, ahogy ez az Eger elleni meccsükön is történt Troy kiválása után.
Mi lehet az a kulcspont a támadóknál, ami a meccs megnyeréséhez vezet?
Mindkét oldalnak jól kell tudnia kihasználni az ellenfél védelmének gyenge pontjait és még véletlenül sem a védelmek erősségére játszani. Mindkét támadósornak kulcskérdés, hogy meg tudja-e alapozni a futójátékot. Ha az működik, onnantól rendben lehetnek. Ez egyik oldalnak sem lesz könnyű. A Cowbells védelme az egyik legjobb, ha nem a legjobb itthon, míg a miskolciak LB és secondary sora, plusz a falban a 92-es ukrán játékos eddig kiemelkedő volt. A Miskolcnak érdemes arra törekednie, hogy minél több embernek tudja adni a labdát, hogy a Cowbellsnek minél több mindenre kelljen odafigyelnie. Ha mindezt egy gyors tempóval, akár no huddle-lel tudnák csinálni, akkor ki tudnák fárasztani a Cowbells defense-t (bár a saját offense falukat is). Ha van gyengébb pont a Cowbells védelemben, az a corner poszt lehet.
A Cowbells oldalán ugyanakkor úgy gondolom, hogy a kulcs Eaton játékának semlegesítése lesz. Bár a többi LB is jó, de egyértelműen ő csinálja meg a védelem részéről a playek nagy részét, még ha nem is ő csinálja meg a tackle-t minden játékban. Ha ő nem 100%-os vagy ki van véve minden playben, akkor hatékony lehet a Cowbells futójátéka. Emellett a passzjáték is jól működhet, kérdés, hogy miskolci oldalon hogyan alakítják át a secondaryt Troy kiesésével. Könnyen lehet, hogy Szabó Martin kerül Troy helyére, ebben az esetben a Steelers védelme is corner poszton lehet gyengébb.
A végére egy tippet kérnék szépen még, szerinted ki nyeri meg a tizenkettedik Hungarian Bowlt?
Összességében papíron a Miskolc Steelers az esélyesebb a mérkőzésen, mivel övék volt az egyik leghatékonyabb támadósor és legerősebb védősor az alapszakaszban, emellett a special teamben is tudtak pontokat szerezni. Ezzel szemben a Cowbells védelme ugyan kiemelkedik a mezőnyből, de a támadósor időnként döcög és erős védelem ellen nem szereztek 3 TD-nél többet. Viszont Troy Rice eltiltása kicsit megboríthatja a papírformát. A Steelers ezzel minden csapategységében (offense, defense, special teams) gyengült egy kicsit minimum, így a Cowbells esélyei sokat javultak. Ez a Cowbells támadóinak segíthet elsősorban. Eddig ha Eaton nem tudta megfogni az ellenfél játékait vagy nem is volt a pályán, Rice mindig érkezett jó safetyként. Ha nem is tudott mínusz yardos play-eket csinálni, keményen meg tudta állítani a játékot és a legtöbb labdát ő szerezte a védelemben, amire nagy szüksége is volt a Miskolcnak mindig. Így ez nagyobb terhet ró a Miskolci védelem többi tagjára és lehetőségeket nyithat a Cowbells támadóinak.
Úgy gondolom, hogy a mérkőzésen az fog dönteni, hogy a Cowbells védelemnek sikerül-e maximum 3-4 TD-n tartania a Miskolc offense-t és emellett labdát vagy számukra még jobb esetben pontokat kell szereznie a bajnoki cím elnyeréséhez. Miskolc Steelers győzelemre számítok, de komoly esélyei vannak a Cowbellsnek, ha jól használják ki a lehetőségeiket.
A védők oldalát Veszeli Gáborral, az Eger Heroes védőkoordinátorval elemeztettük ki.
Legfrissebb cikkeink
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
- A Dolphins elengedheti Calais Campbellt egy contenderhez
- Rájátszásba jutó csoportellenfelek csütörtök esti rangadója
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
Legutóbbi hozzászólások
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Cseh Tibor on Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- atis123juve on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- atis123juve on Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- bjeela on Playoff Ranking #15
- bjeela on Playoff Ranking #15
- F.Krisztian on Playoff Ranking #15