Játékos Portré
Terry Bradshaw -Végtelen türelem I
A Super Bowl érában kevés sikeresebb csapatott lehetne találni a Pittsburgh Steelers-nél. Ők birtokolják a legtöbb Super Bowl győzelmet, és szinte minden évben playoff esélyes csapatként kellett számolni velük. Az egyik legsikeresebb csapat címe mellett azonban birtokolnak egy másik címet is, a legtürelmesebb franchise címét. Soha az NFL-ben senki nem mutatott akkora türelmet az edzői, és játékosai iránt, mint a Steelers. A Super Bowl bevezetése óta(1966) mindösszesen négy vezetőedzőjük volt, és ebbe a számba már Mike Tomlin is beletartozik. Emiatt már önmagában megérdemlik a legtürelmesebb jelzőt, de talán még jobban szimbolizálja a Steelers vezetőségének mentalitását az a végtelen türelem, amit a csapat egykori irányítójával, Terry Bradshaw-val szemben mutattak. Újabb nagyszerű írás Jarredtől.
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
Nem minden arany…
A Pittsburgh Steelers 1969-ben egy borzalmas szezont zárt. Összesen egy meccset tudtak megnyerni, és szinte minden mutatóban utolsók voltak. Hasonlóan borzalmas szezont zárt a Chicago Bears is, és mivel ők is csak egy győzelmet tudtak szerezni, így az 1970-es draft első választását pénzfeldobás útján döntötték el a két csapat között. A pénzfeldobást végül a Steelers nyerte, és boldogan le is draftolták a legnagyobb tehetségnek ígérkező játékost, Terry Bradshaw-t.
Bradshaw a Louisiana Tech egyetem irányítójaként hatalmas hírnévre tett szert, elsősorban az erős karja miatt. Rendkívül hosszú passzokat tudott jól megdobni, és a vezetésével az egyetem többször is bajnok lett. A Steelers abban a reményben szerezte meg magának Bradshaw-t, hogy ugyanazt a hatékonyságot, és precizitást fogja bemutatni, amit az egyetemen láttak tőle. Benne látták a jövő nagy irányítóját, aki már az első napon bevethető lesz. Ennek megfelelően már az 1970-es szezon első meccsén a Houston Oilers ellen fel is küldték a pályára, és várták, hogy felvirágoztassa a Steelers offense-t. Nagyon hamar kiderült azonban, hogy Bradshaw még egyáltalán nem kész az NFL-re.
Az Oilers ellen képtelen volt bármit is tenni. A passzai rendre pontatlanok voltak, és a nyomást sem érezte. Mindjárt az első meccsén földre vitték az Endzone-on belül, amivel safety-t ajándékozott az ellenfélnek. Aztán a második meccsén is safety-t szerzett rajta a Broncos. Majd a harmadik meccsen a Browns is. 3 meccs, 3 safety és ez csak a jéghegy csúcsa volt. Ez alatt a három meccs alatt Bradshaw ötször adta el a labdát, és egyszer sem sikerült TD-t szereznie. A negyedik meccsen a Bills ellen azonban végre összejött az első TD-je is. Futva. A passzai még mindig pontatlanok voltak, és egyedül lábon tudott bármekkora veszélyt is jelenteni az ellenfél védelmére.
Végül az ötödik meccsen szintén az Oilers ellen megszületett az első passzolt TD-je is, de eddigre már 8 INT és 14 sack szerepelt a neve mellett. Borzalmas kezdés volt, és a folytatás sem sikerült fényesebbre. A szezont végigjátszotta kezdőként, de inkább csak kárára volt a csapatnak, mint hasznára. Passzainak csupán 38%-a talált célba, mindösszesen 6 TD passzt tudott kiosztani ellenben 24-szer eladta a labdát. A végső pofont az utolsó héten kapta, mikor az Eagles ellen a sérült punter helyet kellett beállnia, és elpuntolni a labdát. A punt-t blokkolták, és TD-t kapott belőle a Steelers. A közönség és a csapattársak pedig csak arra tudott gondolni, hogy még egy punt-t sem tud rendesen elvégezni ez a szerencsétlen. Minden szempontból kudarc volt az újonc szezonja. Ez azonban nem a véletlen műve volt.
Feszültség
Bradshaw borzalmas újonc éve elsősorban annak volt köszönhető, hogy az egyetemen nem tanulta meg rendesen olvasni a védelmeket. Ott lényegében annyi volt a dolga, hogy előre kellett hajítania a labdát, amilyen messzire csak tudta, és vagy lett belőle valami, vagy nem. Ott működött ez a rendszer, az NFL-ben azonban nem. A probléma azonban ott volt, hogy ezzel Bradshaw nem volt tisztában. Mikor beállt a center mögé azt hitte, hogy itt is csak annyi lesz a dolga, hogy előrehajítja a labdát, az elkapó elkapja, és TD. Nem így volt, és ő ezt sokáig nem volt hajlandó elismerni.
További problémát okozott, hogy Bradshaw eleinte nagyon rosszul viselte, ha nem ő volt a középpontban. Az egyetemen minden körülötte zajlott, mindenki vele foglalkozott, és mindenki őt akarta. Az NFL-ben már nem így volt. Ott ő csak egy volt a többi játékos közül. Ez pedig sértette az önbecsülését, ezért mindent megtett, hogy újra rivaldafénybe kerüljön.
Első lépésként a meccsek utáni sajtótájékoztatókat választotta ki, ahol játékosoktól szokatlan módon adott nyilatkozatokat. Bradshaw ezekben a nyilatkozatokban olyan lelkesedéssel beszélt bármiről, ami a meccsen történt, hogy az még az újságírókat is meglepte. Hosszú perceken keresztül tudott beszélni akár egy play-ről is, és azt is nem mindennapi stílusban tette. Ha arra volt szükség, akkor magabiztosan beszélt. Ha arra volt szükség, akkor kicsit visszahúzódva. Ha pedig arra volt szükség, akkor még a bolond szerepét is magára vállalta. Mindig ahhoz igazította a nyilatkozatait, hogy a média mit szeretne hallani. Gyakorlatilag egy szerepet játszott el minden ilyen interjúnál.
Bradshaw színész nyilatkozatai volt akinek tetszett, volt akinek nem. Az azonban már senkinek nem tetszett, hogy a pályán is megjátszotta magát. Számtalanszor előfordult, hogy Bradshaw-t megütötte az ellenfél védője, hol erősen, hol gyengén. Bradshaw azonban úgy gondolta muszáj felhívnia arra a figyelmet, hogy őt bántották, és elkezdett sérüléseket szimulálni. Volt, hogy fetrengett a földön. Volt, hogy valamelyik tagjához kapott, és a lehető legszínpadiasabb mozdulatokat tette vele. Illetve volt, hogy felállt majd újra a földre hanyatlott, csak hogy mindenki lássa őt az előbb megütötték.
A terve eleinte bevált, és sokan a közönség soraiból tényleg megrémültek attól, hogy valami történt vele, de a tízedik ilyen eset után már mindenki számára egyértelművé vált, nincs neki semmi baja, csak megjátssza magát. Az NFL pedig nem az a sport volt, ahol akármelyik közönség is eltűrte volna az ilyen viselkedést. Rövid időn belül Bradshaw arra lett figyelmes, hogy a saját közönsége kifütyüli őt részben a rossz játék, részben a megjátszott sérülések miatt. Teljes mértékben elveszítette a közönségét, olyannyira hogy egy meccsen még az a szégyen is megesett vele, hogy az egyik szurkoló egy Bradshaw babát akasztott fel a stadion egy jól látható helyére. A közönség pedig mikor meglátta hatalmas üdvrivalgásban tört ki. Értelemszerűen nem mindenkinek nyerte el a tetszését az irányító felakasztása, de abban a hangzavarban Bradshaw valóban úgy érezte mindenki ellene van.
A közönség elvesztése hatalmas csapás volt a számára, de nem ez volt a legnagyobb problémája. A rossz játékkal, és a gyerekes viselkedésével ugyanis nemcsak a közönség, de az edzőjének Chuck Noll-nak a haragját is kivívta maga ellen.
Noll alapvetően türelmes ember volt. Türelmes volt a játékosaival szemben, és állandó tanácsaival látta el őket. Bradshaw azonban többször is kockára tette a türelmét. Noll nem nézte jó szemmel az irányító mutatványait, ahogyan az sem tetszett neki, hogy nem tanul a hibáiból. újra, és újra elköveti ugyanazokat a hibákat, és ezek miatt sokszor meccsek mentek el. Eleinte megpróbált szép szavakkal hatni rá, de rövid időn belül elfogyott a türelme, és drasztikusabb eszközökhöz folyamodott.
Számtalanszor előfordult, hogy Bradshaw egy rossz játék után sétált le a pályáról, Noll odalépett elé, megragadta őt a sisakrácsánál fogva, és az egész csapat előtt leszidta őt. Bradshaw nem viselte jól ezeket a szidásokat. Ő ahhoz volt hozzászokva, hogy vagy megdicsérik, vagy megveregetik a vállát, és azt mondják neki nincs semmi baj. Noll azonban nem ilyen ember volt. Ő keményen elmondta a véleményét a fiatal irányítónak, és ezek a vélemények ritkán voltak pozitívak.
Edző és irányító között hatalmas volt a feszültség. Noll ki nem állhatta Bradshaw gyerekes viselkedését, Bradshaw pedig ki nem állhatta Noll vasszigorát. Többször is kegyetlennek nevezte az edzőjét, és kijelentette bárki másnál szívesebben játszana. Noll sem volt jobb véleménnyel róla, nagy valószínűséggel ha teljes mértékben az ő kezében lett volna a döntés, akkor Bradshaw legkésőbb a második évének végére el lett volna bocsájtva. A döntés azonban Art Rooney, és a Steelers vezetőségének a kezében volt. Ők pedig türelmet és bizalmat szavaztak Bradhsaw-nak így bár lényegében senki nem akarta, de Bradshaw maradt Pittsburgh-ben.
Épülő csapat
Míg Noll az egyik kezével megpróbált Bradshaw-ból irányítót faragni, addig a másik kezével a csapatot próbálta meg felépíteni. Előbbiben állandó akadályokba ütközött, ám utóbbiban hatalmas sikereket ért el. 70-72 között Noll-nak sikerült olyan játékosokat megszereznie a draftról, akik később mind Hall of Famer-k lettek. Elsősorban a védelmet sikerült felépítenie, ami 72-re a liga egyik legjobb egységévé vált. A “Steel Curtain” becenévvel emlegetett védelem az egyik legkevesebb pontot elszenvedő védelem volt abban az évben, 4 meccsen konkrétan 0 TD-t engedélyezett az ellenfélnek, és további 4 meccsen is csak egyet.
A védelem felépült, ám a playoffhoz szükséges volt az offense segítsége is. Ez azonban nem érkezett könnyen. Bradshaw 71-ben is hasonlóan borzalmas szezont zárt, mint újonc évében (13 TD, 22INT) ám 72-re már sikerült drasztikusan lecsökkentenie az eladott labdát számát. Már csak 12-szer adta el a labdát, igaz TD passzból is csak ugyanennyi jött csak össze. Mindkét statisztika azért jöhetett létre, mert 72-ben Noll-nak sikerült egy újabb csiszolatlan gyémántot szereznie a draftról, a futó Franco Harris(32) személyében.
Harris már az újonc évében berobbant a ligába. 6 egymást követő meccsen sikerült 100 yard fölött termelnie, és bár csak 8 meccsen volt kezdő, de a szezon végére így is át tudta lépni az 1000 futott yardot. Harris futójátéka levette a terhet Bradshaw válláról, aki így már nem játszott annyira borzalmasan, mint az első két évében, de még mindig messze elmaradt attól a teljesítménytől, amit elvártak volna tőle. Viszont az erős védelemnek, és a masszív futójátéknak köszönhetően nem is volt rá szükség. A Steelers 72-ben 11 győzelmet szerzett amivel megnyerte a csoportját, így Bradshaw készülhetett élete első playoff mérkőzésére a Raiders ellen.
A Raiders ellen ahogyan az várható volt, a védelmek domináltak. Egyik csapat támadósora sem tudott áthatolni a másik védelmén, és sokáig úgy tűnt emiatt Steelers fog kiesni. 22 másodperccel a vége előtt a Raiders vezetett 7-6-ra, a Steelers pedig 4&10-re kényszerült a saját térfelén. Egyértelmű volt, hogy nagy játékra lesz szüksége a Steelers-nek, ám Bradshaw egész meccsen nem tudott semmit csinálni, így igazán senki nem hitte el, hogy sikerülhet neki. A play során a Raiders védői átjutottak a Steelers támadófalán, és megkergették az irányítót. Bradshaw még gyorsan előre tudta hajítani a labdát, de túl sok reményt senki nem fűzött a passzhoz. A labdával a futó John Fuqua-t vette célba, azonban Raiders safety-je Jack Tatum időben odaért, és megakadályozta az elkapást. Csakhogy a lepattanó labdát Franco Harris ujjheggyel még azelőtt el tudta kapni, hogy az földet ért, és a meglepett Raiders védelmet lehagyva befutott az Endzone-ba.
Az “Immaculate Reception” néven elhíresült játék megadta a Steelers-nek a vezetést, és mivel gyakorlatilag semmi ideje nem maradt a Raiders-nek a válaszadásra, ezért a győzelmet is. Igaz ez a győzelem félig a szerencsén, félig pedig Harris lélekjelenlétén múlott, így bár Bradshaw-nak nagyon fontos szerepe volt a győzelemben, mégsem részesülhetett akkora dicsőségben, mint azt remélhette. De akkor ez még nem számított.
A Steelers 13-7-re legyőzte a Raiders-t, és megszerezte történelme első playoff győzelmét, aminek köszönhetően tovább mehetett az AFC döntőre. Mivel 72-ben még nem volt olyan letisztult rendszere a playoff-nak mint ma, és a kiemelések sem igazán számítottak, ezért az AFC döntőt a Steelers hazai pályán játszhatta az akkor veretlen Miami ellen. A Dolphins ellen ugyan esélytelenebbek voltak, sokáig azonban mégis úgy tűnt akár nyerhetnek is. Ironikus módon úgy szerzett vezetést a Steelers, hogy Bradshaw megint hibázott. A Dolphins redzone-ban megpróbált futva TD-t szerezni, de futás közben kiverték a kezéből a labdát, ami bepattogott az endzone-ba. Szerencséjére Gerry Mullins(RT, PIT) időben reagált és gyorsan rávetődött az endzone-ban pattogó labdára, ezért végül ebből az elrontott játékból TD lett, és 7-0-ás vezetést szereztek. Végül azonban a győzelem nem jött össze, a Dolphins visszakapaszkodott a meccsbe és 21-17-re nyertek is.
A bravúr nem jött össze, de nem volt ok a keserűségre. Olyan csapattól kaptak ki, akit senki nem tudott megverni abban az évben. Az már inkább adott okot a keserűségre, hogy képesek lettek volna nyerni, ha egy jobb irányítójuk lett volna. Bradshaw ugyanis össz-vissz 80 yard-t passzolt csak a meccsen, és bár csak egyszer adta el a labdát, de az irányítása alatt nem igazán haladt előre az offense. Igaz a Dolphins védelme ellen kevesen tudtak volna ennél többet tenni, ezért akkor még nem is igazán érezte úgy senki, hogy Bradshaw-n ment el a meccs. Egy évvel később azonban már igen.
A Steelers mindent ott folytatott 73-ban, ahol 72-ben abbahagyta. A védelem továbbra is elit szintet nyújtott, a futójáték továbbra is működött, Bradshaw pedig továbbra is szenvedett. 73-ban sem érkezett meg az a javulás, amit elvártak tőle. 10 TD passz mellett 15-ször adta el a labdát, és ez sokakat frusztrált. Főleg a védelem tagjai érezték kellemetlenül magukat attól, hogy ők megcsinálják a maguk dolgát, leparancsolják az ellenfelet, majd jön Bradshaw és azonnal eladja a labdát. Vagy ha éppen nem eladja, akkor sack-elik, és 3 játék után már jön is le. Az alapszakaszban azonban ezt még képes volt ellensúlyozni a védelem, és a futójáték. 10-4-el fejezték be a szezont, amivel újra csoportgyőztesek lettek, és újra a Raiders ellen léphettek pályára.
Csakhogy ott már semmi nem tudta ellensúlyozni az irányító rossz játékát. Bradshaw 3 INT-t dobott a meccsen, amiből egyet vissza is hordott az ellenfél. Végül 33-14-re kikaptak, és ezzel a vereséggel egyértelművé vált a tény, amit igazából mindenki tudott, de senki nem mert bevallani. A védelem, és a futójáték volt annyira jó, hogy képes legyen eljuttatni a csapatot a playoffba. De ott csakis akkor tudnak nyerni, ha van egy megbízható irányítójuk, aki ha nem is játszik olyan elit szinten, mint a többi csapategység, de legalább nem is hátráltatja őket. Ez az irányító nem Bradshaw volt, ezzel eddigre már mindenki tisztában volt. Csakhogy nem igazán volt más opció. A Steelers annyira a többi csapategységre koncentrált, hogy nem igazán foglalkoztak azzal, hogy legyen egy másik irányítója a csapatnak, ezért nem is igazán lehetett lecserélni Bradshaw-t senkire. Eddig legalábbis így volt. A helyzet azonban 74-re megváltozott.
“Szabadíts ki innen!”
Joe Gilliam(17) még 1972-ben került a Steelers-hez Bradshaw mögé, ám első két évében nem tudott semmi értékelhetőt felmutatni. A 74-es előszezonban azonban megkapta a lehetőséget, és élt is vele. Mind a hat preseason meccsen kimagaslóan játszott, és olyan jó benyomást tett mind Noll-ra, mind a szurkolókra, hogy az edző azonnal kinevezte kezdőnek a szezon előtt.
Bradshaw a padra került, és onnan nézhette végig, ahogyan az egykori cseréje szárnyal. Gilliam a szezon első két meccsén parádésan játszott, a Colts ellen 30, a Broncos ellen pedig 35 pontot szerzett vele az offense. Kis túlzással több pontot szerzett két meccs alatt, mint Bradshaw előtte kétszer ennyi mérkőzésen. Két meccsig úgy tűnt a Steelersnek végre van irányítója, de a harmadik héten a Raiders ellen 17-0-ás vereséget szenvedtek a saját a stadionjukban, és ebben a vereségben Gilliam masszívan benne volt. A passzainak csak negyede talált célba, és kétszer el is adta a labdát. A teljesítménye sokkoló volt a csapat, de legfőképpen Bradshaw számára, főleg azért mert hiába játszott Gilliam borzalmasan, Noll nem cserélte le. Nem kapott lehetőséget az edzőjétől, hogy visszahozza a mérkőzést, és ez radikális lépésre késztette az irányítót.
A meccs után Bradshaw bement a Raiders öltözőjébe, megkereste a tulajdonost Al Davis-t, és azt kérte tőle, szabadítsa ki Pittsburgh-ből. Nem érdekelte mibe kerül, csak mehessen végre el onnan. Davis azonban nem teljesítette a kérését. A Raidersnek ekkor három jó képességű irányítója is volt, nem volt szükségük egy negyedikre is, aki ráadásul nem is volt túlzottan meggyőző a korábbi éveiben. Bradshaw Davis válasza után minden reményét elveszítette, és a teljes elkeseredés lett úrrá rajta. Világos volt a számára, hogy nincs jövője Pittsburgh-ben, a kezdő pozíciót elveszítette, és már nem is fogja visszakapni soha. Az egyetlen reménye az volt, hogy a Steelers végigjátssza az évet Gilliam irányításával, őt pedig majd a végén elcserélik. Vagy elbocsájtják. Vagy akármi, csak mehessen végre el innen. Végül azonban nem ez történt. Bradshaw maradt Pittsburgh-ben, és hamarabb visszakerülhetett a pályára, mint azt gondolta volna.
Gilliam a Raiders elleni fiaskó után teljesen összezuhant, és képtelen volt visszatérni a szezon eleji formájához. A következő három meccsen borzalmasabbnál borzalmasabb játékot mutatott, és az offense is szenvedett az ő rossz játéka miatt. A Steelers ennek ellenére megnyerte mindhárom mérkőzését hála a védelem helytállásának, de egyértelmű volt, hogy Gilliam nem lesz megoldás, és hosszú távon a védelem sem lesz képes egymaga meccseket nyerni. Így a 7. héten Noll kénytelen volt visszaküldeni Bradshaw-t a pályára.
Bradshaw kapott egy második esélyt, de nem tudott élni vele. Ugyan a Falcons-t, és az Eagles-t is sikerült megverni a következő két meccsen, de az irányító egyik meccsen sem mutatott bíztató jeleket. Aztán a Bengals elleni 17-10-es vereség után elfogyott Noll türelme, és újra lecserélte Bradshaw-t. Ezúttal azonban nem Gilliam került a kezdőbe, hanem a harmadik számú irányító Terry Hanratty. Noll abban a reményben küldte pályára a Browns ellen Hanratty-t, hogy ő képes lesz ha nem is jól, de tűrhetően játszani, amire Bradshaw és Gilliam is képtelen volt. Hatalmasat tévedett. Hanratty a Browns ellen össz-vissz két jó passzt dobott, és háromszor is eladta a labdát. Az új irányító minden előzetes, nem túl magas elvárást alulmúlt. Ugyan a Steelers nyert hála a védelem, és a futójáték minden képzeletet felülmúló játékának, de egyértelmű volt Hanratty-vel soha nem fognak playoff meccset nyerni. Noll pedig nem tehtett mást, mint beismerte, nincs más opció csakis Bradshaw. Borzalmasan játszik, de még mindig ő a legjobb a három irányító közül. Újra visszarakta Bradshaw-t a kezdőbe, és a szezon hátralévő részére ott is hagyta.
Bradshaw vezetésével a Steelers passzjátéka még mindig a liga legrosszabbjai között volt, de ezúttal legalább annyit sikerült elérnie az irányítónak, hogy nem hátráltatta jelentősen a csapatát. A védelem, és a futójáték sikerének hála a Steelers 10-3-1-el zárta a 74-es alapszakaszt, amivel újfent csoportgyőztesek lettek. Azonban mindenki tudta, hogy a playoff-ban esélytelenek lesznek, hacsak nem történik valami csoda az irányítók terén.
Apró lépések
A 70-es évek elején négy csapat juthatott be a rájátszásba egy konferencián belül, és 74-ben a Steelers mellett a Dolphins, a Raiders és a Bills ért el playoff helyet. Az általános vélekedés az volt, hogy a Dolphins és a Raiders között fog eldőlni a Super Bowl résztvevő sorsa, a Steelers és a Bills csak arra lesz jó, hogy valaki ellen nyerjen ez a két csapat. Főleg a Steelers volt lesajnálva az irányítóhelyzet miatt. Pár újság addig is elment, hogy kijelentette: “A Steelers az egyetlen playoff csapat, akinek nincs irányítója.”
Az NFL vezetősége abban az évben úgy gondolta, hogy szükségük van egy izgalmas meccsre az első héten is, ezért a két AFC óriást a Raiders-t, és a Dolphins-t egymásnak eresztették, a Steelers meg félig szánalomból megkapta a Bills-t, hátha ellenük összehoznak egy izgalmas meccset. A tervük abból a szempontból működött, hogy a Raiders-Dolphins meccs minden idők egyik legjobb playoff összecsapását hozta, ahol 28-26-ra nyert az Oakland. A Steelers-Bills mérkőzés azonban nagyon egyoldalúan végződött. Egyoldalú Steelers sikerrel.
Terry Bradshaw megkapta a sokadik esélyét is a bizonyításra a Bills ellen, és ezúttal képes volt megragadni a lehetőséget. Addigi karrierje legjobb mérkőzését játszotta aznap, nem adta el a labdát, és tőle szokatlan módon 200 yard fölé ért. A védelem és a futójáték kiegészült egy tűrhető passzjátékkal, ami már bőven elég volt a Steelers-nek, hogy 32-14-re legyőzze ellenfelét.
A Bills-t sikerült legyőzni, de a Raiders már egy másik liga volt. Főleg azok után, hogy a kétszeres bajnok Dolphins-t le tudták győzni. A legtöbben Raiders győzelmet vártak a meccstől, elsősorban a Steelers ingadozó támadósora miatt. Ebből a szempontból igaza volt a szakembereknek, ugyanis Bradshaw és az offense 3 negyeden keresztül nem tudott semmit csinálni. Háromszor is eljutottak az ellenfél redzone-ba, de csak 3 pontot sikerült szerezniük. Azonban a védelem tartotta magát, és ennek köszönhetően csupán hét pontos volt a Stelers hátránya. Végül az utolsó negyedben a Steelers offense felébredt, és kihasználva a Raiders defense fáradságát 3 TD-t is szereztek amire a Raidersnek nem volt válasza. A mindenki által lesajnált Steelers 24-13-ra nyert, és bejutott történelmének első Super Bowl-jába.
A Super Bowl-on a Minnesota Vikings volt az ellenfél, akiket egy évvel korábban a Dolphins gyakorlatilag csak futásokkal megvert. Egyértelmű volt, hol gyenge a Vikings védelme, így Bradshaw számára tényleg csak annyi volt feladatul adva, hogy adogassa a labdákat Harrisnek, és ne hibázzon. Ezt Bradshaw végre is hajtotta, és a Steelers minden téren dominálta a játékot. A védelem egyetlen pontot sem engedett az ellenfélnek(az egyetlen TD-t is blokkolt punt-ból kapták) Franco Harris pedig 158 yard-al futott át a Vikings védelmén. Mindezen eredmények ellenére a Steelers előnye csak 3 pont volt, és az irányítójukra várt a feladat, hogy pontot tegyen a szezon végére.
Bradshaw két héttel korábban a Raiders ellen hasonló helyzetben volt. Akkor is a győzelem már szinte a birtokukban volt, és csak futtatni kellett volna az órát. Akkor kis híján elveszítette a meccset, mikor megpróbálta maga megfutni a first down-t, de olyan ügyetlenül fogta a labdát, hogy az magától kiesett a kezéből, és csak a csapattársának Rocky Bleier-nek(RB, PIT) a fürgesége mentette meg őt egy újabb szégyentől. Ezúttal azonban nem hibázott. Lassan, de biztosan haladva vezette előre a csapatát, több jó passzt is kiosztott, és végül alig 3 perccel a vége előtt Larry Brown-nak adott 4 yardos TD passzával bebiztosította a Steelers győzelmét.
A 16-6-os siker a Vikings ellen elsősorban nem Bradshaw érdeme volt. Nem játszott kimagaslóan, még 100 yard-t sem passzolt, de nem hibázott, magabiztosan elvégezte a rá bízott feladatot, és az utolsó döfést is ő hajtotta végre. Ugyan nem ő volt a meccs és a szezon igazi hőse, de végre nem úgy beszéltek róla, mint egy földön fetrengő, állandóan hibázó senkiről. Többé nem az az ember volt. A Pittsburgh Steelers győztes irányítója volt, és ez a tény végre megadta neki azt a löketet, aminek köszönhetően a karrierje elkezdhetett felfele ívelni.
Cikket nekünk a fuzovelkifele@gmail.com címre tudtok küldeni.
[/ppp_patron_only]