Connect with us

Hír

BREAKING: Kizer a Browns kezdője… a harmadik előszezon-meccsre

Hue Jackson, a Browns főedzője mégsem tudta meghozni a végleges döntést ma azzal kapcsolatban, ki fog kezdeni az alapszakasz első hetében Clevelandben, de egy lépéssel közelebb került hozzá, hiszen a harmadik előszezon-meccsre (ahol köztudottan a legtöbbet játsszák a kezdők) kinevezte az újonc DeShone Kizert a csapat élére.

 

 

Nagyon sokat fejlődött azzal, hogy beletette a szükséges időt a támadószisztéma megtanulásába, fejlesztett a játéka alapjain és közben hatékonyan mozgatta a támadósort az előszezonban. A fejlődés nagyon fontos egy fiatal irányító számára, ez pedig a következő lépcsőfok, DeShone pedig megérdemli ezt a lehetőséget. Nagyon izgatottak vagyunk, hogy kezdőként léphet pályára és nagyon jó helyzetbe hozta magát, hogy az alapszakaszban is ő legyen a kezdőnk.

 

Kizer egyértelműen jobban játszott, mint Osweiler az utóbbi két meccsen és ezzel a kinevezéssel természetesen ő a favorit a kezdő posztra az alapszakaszra is. Megmutatta, hogy ő a legtehetségesebb a versenyzők közül és hogy elég sokat érett május óta, a Brownsnál pedig úgy tűnik sikerült meghozni a helyes döntést, még ha ez nem is tűnt olyan biztosnak.

2 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
2 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Gábor
Gábor
2017-08-23 15:41

Nem tudjátok Kessler miert van ennyire leirva tavaly barmikor bedobtak egesz jol jatszott egy evet tapasztalat van mogotte mi a baj vele? Osweiler abszolut kuka volt barmikor jatszott, persze Kizer is jol nyomja az eloszezonba de akkor nem inkabb Kessler es kozte kellene lejatszani?

katonadani
Reply to  Gábor
2017-08-23 16:11

azt én se értem OSweiler miért kapott ennyi esélyt, szerintem is Kesslerrel kellett volna megvívnia Kizernek, de ugyan Kesslernek a számai és teljesítménye jó volt tavaly, ellenben elég limited az upside-ja

2
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x