A Dallas Cowboysról elsősorban az elit támadófal jut eszünkbe, különösen az utóbbi években. Olyan ultratehetséges klasszisok alkotják, mint Tyron Smith, Travis Frederick vagy Zack Martin. Sokkal kevesebb szó esik és esett azonban a nagy öregről, Doug Freeről, aki bár nem volt soha olyan jó, mint három All-Pro társa, mentorként és az egység vezéreként mégis sokat tett azért, hogy a Cowboys ilyen optimistán tekinthessen a jövőbe.
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
Free érdekes módon soha nem játszott tackle-t a középiskolában. Kiváló védőfalember volt, tight endnek sem volt utolsó, azonban csak az egyetemen döntöttek úgy az edzői, hogy megpróbálják a támadófalban. Szépen ki is nőtte a szerepet, bár a Northern Illinois játékosaként nem igazán tudott kitűnni a tömegből.
Mindössze a 8. offensive tackle volt, akit kiválasztottak a drafton. Előtte ment ki Joe Thomas, Joe Staley, Tony Ugoh, James Marten, Ryan Harris, Mario Henderson és Allen Barbre is (bár ő végül inkább guard lett). Bár előbbi kettőhöz nem tudott felnőni, azért a többieket lazán maga mögé utasította a negyedik körben kiválasztott Free, köztük azt a James Martent, akit szintén a Cowboys vitt el, csak egy körrel hamarabb.
Egyszer fent, egyszer lent
Free rögtön kezdő lett a csapatban, megkapta a jobboldali tackle posztot, természetesen ennek rendje és módja szerint megsérült az első előszezon meccsen. A “kiváló” szerencséje kitartott a későbbiekben is, élete első két profi szezonjában egyszer tudott pályára lépni. 2009-ben aztán megsérült a kezdő RT Marc Colombo, ő pedig hét mérkőzésen is kezdeni tudott és nem is csinálta rosszul, mindössze egy sacket engedett. Ez a teljesítmény annyira bejött a csapat vezetésének, hogy 2010-re már övé lett a kezdő baloldali tackle poszt, ráadásul nem sokkal később adtak neki egy négyéves 32 millió dolláros szerződést is.
A Cowboys támadófala ekkortájt nem volt valami fényes, ráadásul az ő játéka is visszaesett. Először is átadta Tyron Smithnek a left tackle posztot, majd a 2012-es szezon végére Jermey Parnell is kiszorította a RT posztról. Még így is volt hét engedett sackje, öt holdingja, hét false startja, nem csoda, hogy belement a fizetéscsökkentésbe.
2014-ben aztán megint jól kezdett el játszani: ez volt az a szezon, amikor DeMarco Murray 1800+ yardot futott, illetve Tony Romo közel MVP formát mutatott. Teljesítménye még így is elmaradt a fal többi részétől, de a tapasztalata, a mentalitása, a vezetői képességei miatt mégis marasztalta a csapat, három évre 15 milliót kapott a szezon után.
A sors iróniája, hogy 2015-ben megsérült Tony Romo, DeMarco Murray eligazolt, így hiába beszélt mindenki a liga legjobb támadófaláról, a Cowboys végül a top5 leggyengébb csapat között végzett. A változatosság kedvéért tavaly megint villantott a Cowboys, Zeke Elliott és Dak Prescott pedig nagyon sokat köszönhetett – ismét – a támadófalnak, Free pedig annak ellenére biztonságban érezhette magát, hogy a pocsék anyagi helyzet miatt 5 millió dollárt spórolhattak volna az elküldésével. Ennek ellenére úgy döntött, hogy 33 évesen, 10 szezon után befejezi.
Különleges volt
Free soha nem volt Pro Bowler, soha nem választották meg All-Prónak. Sőt, azt is mondhatjuk, hogy ő volt a Cowboys támadófalának leggyengébb láncszeme az utóbbi időben, ha csak a tiszta játékot nézzük. Azonban kellenek a hozzá hasonló játékosok, ők adják meg a csapat igazi gerincét, ők fektetik le azt az alapot, amire később az új generáció építkezhet:
Doug különleges volt. Ő volt a kősziklája ennek a csoportnak, egy igazán nagyszerű vezető. Nehéz a hozzá hasonló srácokat pótolni, benne megvolt minden, amit az ember csak akarhat egy játékostól vagy egy csapattárstól. Kemény volt, de nem csak fizikailag, hanem mentálisan. Egy nagyszerű csapattárs volt, mosolyt csal az arcomra, hogy ő volt az én jobboldali tackle-öm annyi éven át. (Jason Witten)