Todd Gurley egy csodálatos első és egy szégyenteljes második éven van túl. Az NFL társadalomban éles vita húzódik, hogy Gurley akkor most jó pick volt vagy elvesztegetett, 2015 első körében. Erre pontos választ csak az előttünk álló év adhat, de a Rams háza táján nagyon bizakodóak.
Arról már több hírt is olvastunk, hogy a Rams nagy hangsúlyt fektetne Gurley futásaira és az edzők nagy része bízik is a fiatal futóban. Sean McVay rendszere sokat segíthet a harmadéves játékosnak, akit a passzjátékba is élénken bevonnának. Illetve eredményesebben vonnának be. Ugyanis Gurley már tavaly is a negyedik legtöbbször futott route-ot, tehát a Rams már akkor is igyekezett ezzel összezavarni az ellenfelet, de nem volt túl eredményes. 0.98 yardja route-onként az egyik legrosszabb a kezdő futók között.
Fokozott terhelése annak is köszönhető, hogy a Rams általában gyorsan nagy hátrányba került, így a futójáték nem dominálhatott, de idén direkt módon is használnák a futó passzjátékbeli szerepét. Egyelőre én tartózkodok a témában, hogy Gurley újabb űrszezont hoz-e vagy folytatódik-e a visszaesés, de ha McVay se tudja újra emelkedő pályára állítani, akkor azt hiszem ítéletet is mondhatunk felette.
Legfrissebb cikkeink
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Legutóbbi hozzászólások
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Gurley tavaly a 6 csoportmeccse egyikén se tudta elérni a 3 yard/carry átlagot, ellenben a másik 10 meccs mindegyikén ez a határ felett volt. A Cardinals és a Seahawks elit futás elleni védekezését nézve ez nem meglepő, viszont a 49ers ligautolsó védelmét látva már nagyon is. Ez szerintem arra utal, hogy kiismerték.
https://fuzovelkifele.com/2017/01/bobby-wagner-tudja-mit-fog-hivni-az-offense/
Ebben a cikkben, a futó akiről Wagner beszél, gyakorlatilag biztos, hogy Gurley…