Aaron Rodgersnek nem telik el úgy egy alkalma a sajtóval, hogy ne kérdeznék meg mi lehet az oka az utóbbi évek elbukott NFC döntőinek. Ezúttal azt találta mondani, hogy jó lenne minkét rájátszás meccset a Lambeau Fielden játszani, azaz megszerezni az első kiemelést az NFC-ben – csakhogy Rodgers otthon nem 100%-os mérleggel bír a rájátszásban.
Az, amit az elmúlt 8 évben véghez viszünk, vagyis hogy rendre a playoffban találjuk magunkat az alapszakasz végén, az csak kevés csapatnak adatik meg, konkrétan csak a New Englandnek rajtunk kívül. Nem véletlenül csak két csapat képes erre, hiszen nagyon nehéz fenntartani, ami kiváló menedzselés és stáb nélkül nem jöhetne össze. Mégis, ezalatt a 8 szezon alatt csak egyszer jutottunk be a döntőbe, az is a 2010-es szezonban volt, azóta pedig minden NFC döntőt elbuktunk. Nyolc év alatt mindhárom NFC döntőnket idegenben játszottunk, nem véletlen, hogy csak egyet sikerült megnyernünk közöklük, hazai pályán mindenki ellen nehezebb, ahogy ellenünk is.
Nos, az utolsó mondat alapesetben igaz, télen sem nem a legszerencsésebb a Lambeau Fielden játszani, csakhogy a statisztikák mást mutatnak. Rodgersszel a kezdőben ugyanis öt rájátszás meccset játszott hazai környezetben a Packers, de ebből mindössze hármat nyert meg. Ebből az egyiket a 15-1-es alapszakaszt követően szenvedték el a Divisional Roundban a későbbi győztes New York Giants ellen, mind közül talán ez volt a legfájóbb, de a 49ers elleni 23-20-as mélyütés sem esett jól a szurkolóknak. Az idei év azonban egyre nagyobb bizakodásra adhat okot, hiszen a sokak által kritizált Thompson-elv, azaz a (tömeges) free agent igazolások ellenzése most kicsit háttérbe szorult, és öt új játékos érkezett a csapatba, valamint a meglévő keret is csak rutinosabb és erősebb lett.
Legfrissebb cikkeink
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
Legutóbbi hozzászólások
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
Így van, kéne még egy pici hátszél a Packersnek! :D