Connect with us

Hír

Stafford nem akar beszélni a szerződéséről a szezon végéig

Carr megaszerződése után a fő téma, hogy ki kapja a következő elit irányító fizetést. Az egyik legjobb esélye erre Staffordnak van, de egyelőre nem haladtak a dolgok közte és a csapat között. Stafford a szezon végéig pedig nem is erőltetné ezt.

 

 

A napokban egy újságírói kérdésre, miszerint folytatják-e a szerződés megbeszéléseket a szezon közben is, elég bizonytalanul reagált.

 

Nem hoztam elhatározást még ezzel kapcsolatban. Elmondtam múltkor, mikor felmerült ez a téma, hogy nincsenek egyelőre elvárásaim és várakozásaim.

 

Ez egyáltalán nem azt vetíti előre, hogy biztos a dolgában és konkrét tervei lennének az álláspontjával kapcsolatban. Legtöbb sportolónak nem is tesz jót, ha a játék helyett az off-field ügyekkel kell foglalkoznia, különösen a saját szerződésével, de ha sokáig halogatják a felek a megállapodást, akkor szorítani fogja őket az idő.

 

Az nagyjából biztosnak látszik, hogy hasonló kaliberű szerződés lehet a jutalma, mint Carrnak, sőt valószínűleg ideig-óráig a legjobban fizetett játékos is lesz. Aztán jön következő fiatal tehetséges irányító, akinek szintén szerződést kell adni és akkor majd ő lesz körülbelül egy évig ennek a címnek a birtokosa.

 

1 Comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
1 Comment
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Krisztian Fekete
Krisztian Fekete
2017-08-22 19:55

És benne van a pakliban, hogy az említett következő fiatal, tehetséges irányító, akinek új szerződést adnak, lehet Aaron Rodgers is! :)

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

1
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x