Hue Jackson, a Browns főedzője szerdára szeretne minden kétséget eloszlatni és kinevezni kezdő irányítóját, hogy ne kelljen ezzel foglalkoznia az előszezon további részében és a csapatnál is tudják, ki mögé kell beállni 100 százalékkal. Így szeretnének elutazni Tampába a preseason harmadik meccsére, ahol köztudottan a kezdők játszanak a legtöbbet.
Az első két előszezon-meccsen Brock Osweiler volt fent az első csapattal és az újonc DeShone Kizer a másodikkal, a tavaly biztatóan játszó Cody Kessler nevét szinte kihúzhatjuk az esélyesek névsorából, igazából úgy tűnt, mintha nem is kapna valós esélyt a posztja megtartására. Hue Jackson az éjjeli, Giants elleni meccs után azt mondta, hogy eleget látott a srácokból és szerdán ki is hirdeti döntését.
Osweiler 7 drive-ot vezetett az előszezonban, egyikből sem lett pontszerzés. A Giants ellen 6/8, 25 yard, 0 TD, 1 INT volt a mérlege, míg Kizer a második csapattal 13 kísérletből 8-szor célpontot talált, habár ebből 6 nem hagyta el a line of scrimmage vonalát. Összesen 74 yardot passzolt, illetve futott mellé 35-öt és egy QB sneak során egy futott TD is összejött neki, ezen kívül egy mezőnygólig is eljuttatta csapatát.
A hírek szerint Osweiler számít esélyesnek, az öltöző is őt támogatja az egyes reportok szerint. Az én véleményem szerint Kizernek kellene kezdenie, Osweiler meccsszituációban nem mutatott semmit, amire igazán építeni lehetne. Kizer a második csapattal egészen jól mutatott, főleg az első találkozón és természetesen messze áll még attól, hogy az alapszakaszban, rendes védelmek ellen jól játsszon, de benne legalább van potenciál, Osweilerben ennek a halvány szikráit sem láthattuk. Izgatottan várjuk Hue Jackson bejelentését.
Legfrissebb cikkeink
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
Legutóbbi hozzászólások
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
Ha Osweiler lesz a kezdő, lehet azért mert nem akarják már az elején megégetni Kizert. Az mondjuk jó kérdés, hogy mi a jobb, bedobni a kezdőt a mély vízbe, vagy szoktatni egy kicsit a meccsnapok hangulatához, meg ami ezzel jár?
mindkét stratégia indokolható vagy járható út, én jobban preferálom a mély vízbe dobást
Itt egy érdekes cikk ezzel kapcsolatban az Eagles és Wentz szemszögéből a tavalyi döntéshozatallal kapcsolatban:
https://www.sbnation.com/2017/8/21/16158038/carson-wentz-eagles-franchise-quarterback-history-trades
Milyen a fal?
Papíron az egyik legjobb a ligában. Plusz talán van megfelelő mélysége is, ha esetleg a kezdőből megsérül valaki.