A 7 játékai
A 7 játékai – Three verticals
A forduló egyik meglepetését már csütörtökön láthattuk, amikor is a címvédő New England Patriots hazai pályán kapott ki a Kansas City Chiefs csapatától. A mérkőzés egyik legnagyobb tanulsága az lehet számunkra, hogy hiába néz ki papíron jól egy védelem, reális képet csak az alapszakaszban kaphatunk róla. Az pedig teljesen egyértelmű, hogy a jelenlegi New England védelemmel bőven lesz még dolga Belichicknek.
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
Az összeszokottság hiányát pedig tökéletesen bizonyítja Tyreek Hill 75 yardos touchdownja, amivel a mérkőzés folyamán először szerezte meg a vezetést a Chiefs.
Már a legelején látjuk, hogy a Patriots 3-2-6-os felállást alkalmaz, Van Noy és Hightower mellett még a safety Jordan Richards lép fel a line of scrimmage-re. Eközben a pálya tetején Malcolm Butler és Eric Rowe áll fel szembe az emberével, Chris Conleyval (17) és Albert Wilsonnal (12).
Mi az, ami hirtelen mindenkinek feltűnhet a kép alján? Elsősorban az, hogy a Patriots cornerbackje, Stephon Gilmore egészen érdekesen áll fel, a csípője befele néz. Ez két dolgot jelenthet. Befele akarja terelni a vele szemben levő Tyreek Hillt, illetve gyorsabban ki tud fordulni, hogyha versenyfutásra kerülne sor a cornerback és az elkapó között.
A linebacker sorra visszatérve a snapet követően mindhárom linebacker visszalép a 35 yardos vonalig. Kezdetben Hightower megy Kelce-vel, majd átadja a mélyebbre visszazáró Van Noynak, aki ezt követően 3-4 yardos hátrányból próbálja felvenni a versenyt a tight enddel. Hightower és Richards aztán feljebb lép és igyekszik zárni a rövid zónát, ekkorra azonban már Smith elindítja a passzt Hill irányába.
A Chiefs ebben a játékban three verticalst hív, a három elkapója Hill alul, Conley felül, Kelce pedig középen indul el egyenesen, mélyre. A Patriots pedig Cover 2-vel, Cover 4-gyel vagy Tampa 2-vel próbálja levédekezni ezt.
Ha Cover 4-gyel védekeztek volna, akkor Gilmore a hibás, hiszen gyakorlatilag lelassít és átengedi Hillt a mélyen védekező McCourtynak, aki eközben viszont a pálya középső részére figyel. Ezt azonban gyorsan kizárhatjuk, mert a túloldalon Butler is hasonlóan védekezik Conleyn. Vagyis akkor már csak azt kell eldönteni, hogy Cover 2-t vagy Tampa 2-t alkalmazott a Patriots. Ez abból a szempontból lényegtelen, hogy ki a hibás, mert mindkét esetben McCourtyt kell elővenni.
Az látszik, hogy igazából McCourty kezdetben végig a tight endet figyeli, mivel Van Noy hiába lép vissza Kelce-vel, túl nagy a kettejük közötti távolság a Chiefs játékosa javára, így mély játék esetén szintén nagyot bukhatott volna a Patriots (lsd. 3. kép). Ráadásul a harmadik képen az is látszik, hogy amikor Smith elengedi a passzt, még Kelce-n van a safety szeme, mire pedig megfordul, már bottal ütheti Hill nyomát. Ennek oka az lehet, hogy McCourtynak egész mérkőzésen az elsődleges feladata Kelce kordában tartása volt, így ebben a playben is erre koncentrált a safety.
A mélységi zónába visszalépő Van Noy miatt megállapítható, hogy Tampa 2-vel próbálkozott a Patriots. A játék során a két safety fedezi a pálya szélső, mélységi területeit, a középső zónát pedig a visszalépő védő. McCourtyra ebben a játékban tehát egyszerre két feladat hárult, amiből csak az egész meccsre vonatkozót teljesítette, nem azt, amit a play megkívánt volna.
Megfelelő kommunikációval elkerülhető lett volna az eset és sokkal inkább ennek hiányának tudható be ez a játék, mint a Patriots defensive backjeinek minőségével. Cover 2 vagy Tampa 2 ellen a three verticals az egyik leghatékonyabb hívás, ezt pedig a Chiefs hibátlanul hajtotta végre, meg kell hagyni.
[/ppp_patron_only]