Connect with us

Playbook

A passz

Számtalanszor látjuk a közvetítések során, ahogy az irányító a feszült mozdulatlanságból néhányat hátralép, és eltorzult arccal igyekszik a labdát egy csapattársához hajítani. Ez a passz, a mai modern foci egyik legfontosabb eleme. Első pillanatban nem tűnik bonyolultnak, mégis sok múlik a pontos passzon. Ez a cikk ezért a passzt indító mozdulatsorról, azaz a dobómechanizmusról szól.

A háromszög

Ez a kiindulási pont. Az játékos könyökei lent alaphelyzetben, a labdát két kézzel, szorosan a testéhez közel tartja. Ez a stabil háromszög lehetővé teszi az irányító számára, hogy:

– biztonságosan olvassa a játékot és célpontot választhasson. Ebben a pozícióban a legbiztosabb a labdafogás, így a legkisebb az esély egy fumble-re.

– a lehető leghatékonyabban (fölösleges plusz mozdulatok nélkül) indíthassa el a passz.

Ebből a pozícióból helyzettő függően lehet „helyből” (a zsebben fellépve) is és „futásból” (a zsebből kimozogva) is passzolni. Először nézzük meg a zsebből történő passzolás részlépéseit (majd ennek a receptjét fogjuk alkalmazni néhány kisebb változtatással a másik esetben is)

Az indító helyzet

A (dobó) karját röviden a mellkas vonalában hátralendíti egyfajta indító helyzetbe. Egyes Qb mágusok óva intenek a labda mellkas alá engedésétől, mivel ez plusz mozdulat és így növeli az elengedési időt.

Természetesen van néhány irányító a ligában, akik ezt elegánsan figyelmen kívül hagyják és mégis roppant sikeresek. Ennek számtalan oka lehet a kisebb-nagyobb testi eltérésektől (hosszabb kéz, nagyobb tenyér…) az életkori sajátosságokon át (a váll lazasága, megszokás…) az adott körülmények adta lehetőségekig (védők az arcban, régi sérülés) szinte akármi. Ebből is látszik, hogy alapvetően nem a technika maga számít, hanem annak az adott emberre történő optimalizálása.

Az „L” pozíció

Ebben a helyzetet úgy lehet elérni, hogy az alkart függőleges helyzetbe mozdul úgy, hogy a már hátralendített felkarral 90o-ot zárjon be (így az irányító karja „L” alakot fog formázni). Eközben az alkart is ki kell forgatni úgy, hogy a labda „orra” is elforduljon a célról. Ez az aprónak tűnő forgatás nagyban meg fogja könnyíteni az utolsó két lépés közötti zökkenőmentes átmenetet.

A mozdulatsor e szakaszán már sokkal „védtelenebb” a labda, mint a megelőzőekben. Ebből fakadóan a védőjátékosok ilyen helyzetben a labda kiütésére és nem az irányító földbetiprására törekszenek.

 

A „zero” pozíció

A „zero” egy ortopédiai fogalom. Nevét onnan kapta, hogy ebben a pozícióban a vállizmok nyugalomban (nincsenek megfeszülve) vannak. Ezt a pozíciót a könyök 45o-fokos előre és felmozgatásával (rendkívül fontos a könyök megfelelő magassága a mozdulatsor megtörés nélküli kivitelezéséhez) kezdődik, miközben a labdát szinte a fej mögé kerül.

Ennek a mozdulatnak a helytelen végrehajtása nem csak a hatékonyságra, hanem a játékos vállára is rossz hatással lehet. Ezen kívül a mozdulatsor megtörése erőveszteséggel is jár, így a mozdulatsor kulcsfontosságú eleme ez.

 

A kar kinyújtása

Ez az utolsó lépés. A kar előre és fel kinyúlik, ezzel átadva a mozdulatsor során összegyűjtött energiát a labdának. Ilyenkor kapja meg a labda a stabilitást biztosító jellegzetes spirált is.

A spirálnak nem csak esztétikai, hanem az elkaphatóságban is fontos szerepe van. Tehát egy irányító nagy karereje (a megfelelő technikai képzettséggel) a távoli bombákon és a védők passzsávba való beérésének megakadályozásán túl a Wr-ek dolgának a megkönnyítésére is alkalmas.

A törzs és lábmunka

A dobómozdulat során a vállak vonala néz a cél felé, majd az „L”-ból a „zero” pozícióba váltás során fordul a törzs a dobás irányába.

A lábak a nyugalmi helyzetből az indító helyzetbe egy kis szökkenéssel mozognak, ami segíti majd a mozdulatsor törésmentes kivitelezését. Az így létrejött terpeszben a hátsó lábról (a törzs forgatásával összehangolva) a testsúly átkerül az első lábra. Aaron Rodgers például még kicsit fel is ugrik, ezzel is igyekszik a testének a mozgási energiáját maximálisan átadni a labdának.

A mozgás közbeni passzolás (főleg heves pass rush esetén) is majdnem olyan lényeges, mint a tiszta zsebből történő. Itt azonban a nagyobb sebességű mozgás miatt néhány plusz dologra is figyelnie kell az irányítónak.

Hely

Akár egy tervezett, akár egy a zseb összeomlása esetén szükségessé váló kimozgás esetén az első lépés, hogy 45o –ban hátra lép arra az oldalra, ahova a passzt szánja.

Kiemelten fontos ez az utolsó pont, mivel NFL szinten nem dobhatod a testeden keresztül a labdát. Ennek oka, hogy a mozdulatsor egy kicsit megtörik és a passz lassú lesz, amit a védelem könnyen elcsíphet.

Irány

Az irányítónak lefelé, az elkapó hasához kell céloznia úgy, hogy lehetőleg az útvonala ne törjön meg és értékes elkapás utáni yardokat szerezhessen.

Tűz

A célpont kiválasztása után az indítóhelyzetbe történő állás előtt (mivel a futás iránya merőleges a vállak síkjára) szükséges a törzs 90o –os elforgatása. Innen pedig a törzsnek és a karoknak a már fent leírt mozdulatsort kell megtennie.

Fontos még megjegyezni, hogy a passz gördülékenységének érdekében nem szabad lassítani, vagy ritmust váltani.

A cikkemben csupán az általánosan elfogadott szabályokat gyűjtöttem össze. Természetesen egy NFL irányítót körbevevő stáb tagjai ennél sokkal pontosabban és személyre szabottabban kidolgoznak minden részletet, de talán így is tudtam egy elég átfogó képet nyújtani arról, hogyan is kell kinéznie egy dobómozdulatnak.

6 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
6 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Debreceni József
Debreceni József
2017-09-01 11:38

A legfurcsább dobómozdulata szerintem Philip Rivers-nek van. Gyorsan és pontosan de olyan sután dobja el hogy az a mozdulat minden qb edző rémálma lehet az elején?

ClayMatthews52
Reply to  Debreceni József
2017-09-01 11:53

Pont őt akartam bekommentelni, hogy akkor most ugyanezekhez próbáljuk meg beilleszteni Rivers képét, aki vízszintes karmozdulatokkal dobja a labdát :D

ClayMatthews52
2017-09-01 11:53

Btw, itt már nem az első új név fordul elő cikkeknél. Nem lesz valami bemutató?

katonadani
Reply to  ClayMatthews52
2017-09-01 12:20

akartunk egy teljes szerkesztőség bemutató sorozatot ilyen nagyobb cikkekként, de elúsztunk a többi, fontosabb dologgal… ha a srácok írnak végre magukról 1-2 bekezdés akkor lesz bemutató róluk, csak még nyaraltak is meg minden :)

Arnold Patsenegger
Arnold Patsenegger
2017-09-01 13:35

Köszi, érdekes cikk.
Valahogy el kellene juttatni a Jagshez. :)

Regus
Regus
2017-09-02 14:47

Annyira jó hogy olvashatom a cikkeidet :D csak így tovább mert remekül megy!

6
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x