A Houston Texans nagyon simán verte meg a Tennessee Titans csapatát, szinte végig tökéletesen játszva. A következő játék is tökéletesen lett kivitelezve, ráadásul több szempontból is érdekes volt a felrajzolt játék.
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
A Texans támadófala nagy problémákat okozott a csapatnak az első két héten, így Bill O’Brien változtatott kicsit és többször próbálkozott 7 támadófalemberes felállással. Így történt ebben az esetben is, heten maradnak blokkolni, így hatalmas fölényben vannak a 4 pass rusherrel szemben, szinte mindenkit duplázni tudnak. Ez hatalmas segítség Watsonnak, aki így teljesen nyugodtan passzolhatott.
A play action annyira nem volt hatásos, a linebackerek nem ették meg a fake-et, hanem gyorsan visszaálltak a zónájukba. Ha felléptek volna, akkor hamarabb lehetett volna passzolni Hopkinsnak vagy Fullernek, azonban így sem esett kétségbe Watson és a fal jó blokkolásának hála ki is tudott várni, amíg üresre nem játszotta magát Fuller. A Titans cover3-at játszik ebben a játékban, azaz a hátsó területet három egyenlő részre osztják fel.
És akkor az alapok után nézzétek meg a már felrajzolt, elemzett videót, utána még kiemelek néhány dolgot.
Általában két route-tal (plusz a checkdown) nem egyszerű megverni 7 zónázó védőt. A Seahawks már idén is többször ráfázott arra, hogy több blokkolóval próbálták leplezni a támadófal hiányosságait, így viszont sokszor nem volt üres elkapója Wilsonnak, ami ugyanúgy rossz játékokhoz vezetett. A Texansnál most jól jött ki a lépés.
Hopkins és Fuller deep crossing útvonalakat futottak, keresztezve egymást. Ez azért jó, mert a két hátsó zónát őrző védőt bemozgatják a pálya közepe felé, majd mikor keresztezik egymást és mennek tovább egyenesen, a két védőnek meg kell fordulnia, irányt váltania, ami lelassítja őket. Ennél a játéknál az újonc Adoree’ Jackson volt rosszabb helyzetben, kicsit csuklós buszszerűen fordult meg, amivel Will Fuller szinte teljesen üresen kaphatta meg a labdát. Kellett persze Deshaun Watson tökéletes labdája is, ami éppen átszállt a felugró, hátrafelé mozgó másik védő fölött.
[/ppp_patron_only]
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Egy ilyen esetben mennyire mondhatjuk azt, hogy hibázott Adoree Jackson?
nem tudom pontosan mi van tanítva nekik, mennyire kell követni zónázásnál az elkapót a határig, így nehéz megmondani, de ha gyorsabban felismeri a route kombinációt, akkor akár le is tudta volna védekezni