Nagyon nagyot csalódtam a Giantsben. Nem úgy, hogy most megbántottak vagy valami ilyesmi, hanem egyszerűen én egy zseniális szezont és csoportgyőzelmet vártam tőlük. Ehhez képest 0-5-tel állnak, lesérültek a legnagyobb sztárok és igazából abszolút semmi esély már a rájátszásra. Ezzel szemben a Broncos relatíve pozitív csalódás minden téren (legalábbis eddig), és bár hatalmas rangadónak volt kikiáltva szezon előtt a meccs (nem véletlenül lett főműsoridős), jó eséllyel simán bedarálják Eli Manningéket a mérföld magas pokolban. Én azonban valamilyen szinten bizakodok, hisz a Giantsnek hatalmas égés, hogy egy szinten van az építkező Brownsszal és a 49ersszel, 0-5-nél pedig éheznek a játékosok a sikerre. Nem mondom, hogy nyer a Giants, de szerintem baromi érdekes találkozó lesz.
Siemian még mindig nem olyan jó
A Cowboys ellen parádézott a Broncos irányítója, a Bills top védelme azonban olyan pofont adott neki, hogy mindenki felébredhetett: Siamian egynek elmegy, de nem vele fog SB-t nyerni a Broncos. Persze azt l kell ismerni, hogy tavalyhoz képest fejlődött, talán képes még előrébb lépni és a tavalyi összezuhanás után eljuttatni a csapatot a rájátszásba. Ugyanis szinte minden adott hozzá: vannak jó elkapói, elég jól blokkol a támadófal, ráadásuk nem csak CJ Anderson, de Jamaal Charles is jól játszik, a védelem pedig még mindig über elit.
A Giants ellen ráadásul nem is lesz olyan nehéz dolga. Olivier Vernon nem játszik, JPP nincs formában, a Giants LB-i továbbra is pocsékok, ráadásul Janoris Jenkins és Landon Collins mellett nagyon féloldalas ez a secondary is. A matchupok eléggé kedveznek a Broncosnak, nem lennék meglepve, ha 120-150 yardot is futnának, illetve Siemian is hozhat egy korrekt meccset. Persze a Giants védelem még így is a jobbak közé tartozik, a meccs elején vélhetőleg nem is nagyon fog tudni haladni a Broncos, csakhogy van a Denvernek egy hatalmas előnye: ők ráérnek.
Eli-éknak kis túlzással fölösleges elutazni
Hol is kezdjem? A Giants akkor sem tud futni, ha az ellenfél védelme echte nincs a pályán. A Broncos védelme bármilyen futójátékot képes összemorzsolni. Eli Manning előtt a támadófal teljesen életképtelen az irányító megvédésére. Von Miller ezzel szemben ihletett formában játszik, Shaquil Barrett is hozza a szintet, én 5-6 sacken sem lepődnék meg. A Giantsnél IR-re került Brandon Marshall, Odell Beckham Jr, és nem játszik Sterling Shepard sem. A Broncosnál továbbra is ott a No Fly Zone: Chris Harris, Bradley Roby és Aqib Talib is teljesen egészséges, a safety sor pedig nem nagyon érzi meg TJ Ward hiányát.
Összegezve tehát van egy minden téren elit védelem, és egy minden téren hiányos, sérülésekkel gyengített offense. Meg merem kockáztatni, hogy a Giants 10 futott yard alatt marad, az offense pedig 200 yardot sem fog megtenni.
Mégsem írnám le a Giantset
Lehet, hogy csak az optimizmus beszél belőlem, de ritkán számít ennyire esélytelennek a hagyományosan a nagyobb csapatok közé sorolt Giants. A Patriots ellen sem voltak esélyesek 2007-ben, mégis nyerni tudtak. Jó, ez nem valami jó példa, meg hát szinte ezer éve volt, azonban egy dolog a Giants mellett áll: nincs vesztenivalója. Itt már nem igazán kell taktikázni, egyszerűen ki kell menni a pályára, vért kell inni és meg kell próbálni megszerezni a győzelmet.
A Giants elkapóiból nem nagyon készülhetett fel a Broncos, elő lehet venni a Evan Engramet, a védelem pedig végre megrázhatja magát. Pár meglepetés pont, 1-2 turnover és máris érdekes, szoros lehet a mérkőzés. Persze naivitás lenne azt hinni, hogy a Giants az esélyes, de szerintem kifejezetten érdekes lesz a mérkőzés.
Mini jósda:
- A Broncos legalább 6 sacket szerez.
- A Giants nem szerez 10-nél több futott yardot.
- Legalább öt turnover lesz a meccsen.
- A Broncos 120+ yardot fog futni.
Ha társaságban és valami harapni- és innivaló társaságában élveznéd a két csapat találkozóját, akkor vár a Ziccer! A város közepén van, szóval munkahely szempontból ideális, ne hagyd ki ezt a ziccert!
Legfrissebb cikkeink
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
- A Dolphins elengedheti Calais Campbellt egy contenderhez
Legutóbbi hozzászólások
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Cseh Tibor on Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- atis123juve on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- atis123juve on Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- bjeela on Playoff Ranking #15
- bjeela on Playoff Ranking #15
Ray nem az aktív keret tagja, továbbra is IR-n
Jogos, úgy emlékeztem, hogy már visszatért, de még csak közel a visszatérése. Javítom.
Srácok! Ez Sunday Night Football lesz. ;)
10 futott yard? Most komolyan? Ennyire azért ne nézzünk le senkit, az első drive-ban már elérte a Giants ezt a 10 futott yardot.