A Denver Broncos 3-1-es kezdése sok mindenkit meglepett, de főleg a mutatott játék biztatóbb, mint azt szezon előtt gondoltuk. Most pedig további erősítés érezhet, ugyanis két fiatal játékos is lassan bevethető lesz sérülése után.
Jake Butt a tavalyi Bowl mérkőzése óta lábadozik, többek között ennek köszönhette, hogy egészen a negyedik körig csúszott a nagy reménységű tight end. Most azonban visszatérhet. Tehetsége alapján akár az első két körben is elkelhetett volna, így mindenképp sok jóra számíthat tőle a csapat, de a fiatal játékos dolga nem lesz egyszerű. A Broncos ugyanis elég nagy tight end rotációval dolgozik, Heuerman, Green és Derby is előtte lehet a sorban, akik már részben összeszoktak Siemiannel.
A másik visszatérő már nem is annyira reménység, Shane Ray már letette a névjegyét a NFL-ben, több parádés meccset is produkált, de még ennél is több lehet benne. A visszatérése különösen fontos a csapat számára, ugyanis Miller és Barrett eddig jóformán rotáció nélkül volt kénytelen végigjátszani az első négy fordulót.

Legfrissebb cikkeink
- Mahomes a kanyarban sincs Bradyhez képest, ha a Super Bowlról van szó
- BREAKING: Kellen Moore a Saints főedzője!
- Az Eagles és a Chiefs a két favorit a jövő évi Super Bowl megnyerésére
- Devonta Smith különleges társaságban
- A Cowboysnál Micah Parsons elcserélésének lehetőségéről egyeztettek
- Saquon Barkley összehozta minden idők legjobb futó szezonját
- Mock draft a Super Bowl után
- Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Triple Coverage #583 – Így láttuk az 59. Super Bowlt
- Elképesztő, amit az Eagles védelme letett az asztalra
- Jó eséllyel Eagles-Lions rangadóval kezdődik a 2025-ös alapszakasz
- Hiába az elit védői teljesítmények, Jalen Hurts lett a Super Bowl MVP
- A garbage time mentette meg a Chiefst a szégyenfaltól
- Az Eagles a bajnok minden idők egyik legsimább Super Bowlja után
- Deebo Samuel kereshet magának új csapatot
Legutóbbi hozzászólások
- ClayMatthews52 on Mock draft a Super Bowl után
- Kopi3.14 on A Jetsnél megmondták Aaron Rodgersnek, hogy mehet isten hírével
- Jani_Kovacs on Az Eagles a bajnok minden idők egyik legsimább Super Bowlja után
- Zotya on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Jani_Kovacs on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Cseh Tibor on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Jani_Kovacs on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Cseh Tibor on Mock draft a Super Bowl után
Nagyon örülök, hogy Ray is visszatérhet hamarosan! Ugyanakkor meg kell mondjam, hogy Barrett remekül játszott, de így talán még félelmetesebb lehet az irányítósiettetés. Millerre úgyis nagyon figyelnek, a másik oldalon így Shane rombolhat, ahogy csak tud.