Connect with us

Hír

Top ILB fizetést kapott a Rams linebackere

Amíg mindenki a TNF-re figyelt, addig a Rams szépen-csendben ellopta a showt egy kis időre azzal, hogy top fizetést adott Alec Ogletreenek, aki további 4 évre maradhat a csapatnál.

 

 

A 26 éves linebacker az ötödik éves opciója alatt játszott a 2017-es szezonban, jövőre pedig szabadügynök lett volna – de csak volna, hiszen a Rams nem hagyta elsétálni korábbi első körös játékosát. A felek egy 4 éves, $42 milliós szerződésben állapodtak meg, a $10,5 milliós éves átlaggal ezzel Luke Kuechly és Bobby Wagner mögött, illetve NaVorro Bowman mellett a harmadik legjobb átlagú szerződést kapta a belső linebackerek között az Over The Cap adatai alapján, viszont senki nem kapott még $30 millió garantált tartalmat rajta kívül.

 

Ogletree a fantasy játékosok nagy szerelme, a valóságban azonban közel sem akkora elit. A Pro Football Focusnál például ez a negyedik éve, ahol a rosszabb linebackerek közé sorolják, a Rams viszont úgy gondolta, hogy hosszú távon rá van szükségük.

 

Az évek során amit nálunk töltött egyértelműen a csapat vezérévé lépett elő, így örülünk, hogy sikerült őt további négy évre itt tartanunk. A csapattársai nem ok nélkül választották meg zsinórban második szezonjában csapatkapitánynak. Jó úton haladunk a siker felé, amihez az ő pályán nyújtott teljesítménye is fontos lételem.

– mondta Les Snead general manager.

 

Egy fontos láncszem a védelemből letudva, kettő maradt. Ám mivel Trumaine Johnsonnal előreláthatólag nem számolnak hosszú távon, minden szem Aaron Donaldra összpontosulhat.

1 Comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
1 Comment
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Pizsama
Pizsama
2017-10-13 18:24

#FireSnead

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

1
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x