Connect with us

Érdekességek

A történelem legjobb futópárosa lehet a Saintsé

Mark Ingram és Alvin Kamara valami elképesztő teljesítményt nyújt. A feje tetejére állították a Saints támadósorát és az egész ligát is, hiszen hét meccset nyertek zsinórban – ami nyilván nagyban köszönhető a védelemnek is. A Saints szurkolói hozzá vannak szokva ahhoz, hogy az offense hasít, azonban ezt mindig úgy kellett elképzelni, hogy Drew Brees összehoz a levegőben egymillió yardot és így több pontot szereznek az ellenfeleknél. Idén viszont más a helyzet, a futójáték vette át a fő szerepet.

 

Ingramnek és Kamarának együtt 1089 futott yardja, 1654 scrimmage yardja (futott+elkapott) és 13 scrimmage TD-je van. Mindhárom statisztikában a legjobb duónak számítanak az NFL-ben. Ha pedig ilyen ütemben folytatják, akkor Ingram 1536, Kamara pedig 1404 scrimmage yarddal fogja befejezni a szezont, amivel elég illusztris társaságba kerülnének.

 

 

Mióta 1978-ban 16 alapszakasz-meccsre váltott a liga, mindössze 10 olyan futópáros volt, amelyik fejenként össze tudott hozni legalább 1200 scrimmage yardot. És mindössze EGY olyan, amelyiknek a fejenként 1400 is összejött. Ez az egy az 1985-ös Cleveland Browns volt, ahol Earnest Byner 1462, Kevin Mack pedig 1401 yarddal végzett. Ez összesen 2864 yard, amivel viszont nem csúcstartók. Ezt a rekordot az 1978-as Bears tartja Walter Paytonnal és Roland Harperrel. Payton egészen elképesztő 1875 yardja és Harper 1332 yardja összesen 3207 scrimmage yardot eredményezett közel 40 évvel ezelőtt.

 

Ingram és Kamara jelenlegi ütemükben 2940-ig jutnának együtt. Viszont a jelenlegi ütem még csak nem is kedvez nekik, ugyanis az év elején Petersonnal is meg kellett osztaniuk a backfieldet, az ő távollétében lejátszott 5 meccs során összesen 1129 scrimmage yardot szedtek össze (Ingram 569, Kamara 560). Ez meccsként egy egészen abszurd 226 yardot eredményez, ami egy teljes szezonra vetítve 3616 yardot jelentene. Ezek egyszerűen nevetségesen magas számok. Ha nem esnek nagyon vissza, akkor a valaha volt legjobb futóduók között emlegethetjük majd az Ingram-Kamara párost.

 

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!