Egyre több és több negatív visszhangot kapnak a csütörtök esti rangadók, miszerint ezek a meccsek értelmetlenek, szembe mennek a liga által képviselt elveknek, azaz a játékosok egészségének szinten tartásának a több pihenőidő biztosításával. Legutóbb Doug Baldwin akadt ki, miután a csapat cornerbackje, Richard Sherman maradt lenn egy komolynak tűnő sérüléssel, melyről később kiderült, hogy Achilles-ín szakadás, ami természetesen a játékos szezonjába is került, IR-en landolt. Ezúttal sem maradtak el a negatív szavak, a Steelers-Titans találkozó előtt az Acélosok irányítója egy rádióbeszélgetésben fűzött néhány szép szót a TNF-ekhez:
Ezek a meccsek szörnyűek, borzalmasak, el kellene felejtenünk őket. Elég lenne vasárnaponként és hétfőnként játszani, hiszen sérülten, fájó testtel nem lehet kimenni a pályára és 4 nap után újra magas szinten játszani. Hagynunk kellene, hogy a testünk pihenjen, regenerálódjon egy kicsivel többet, hiszen még egy hét után sem tudjuk kiheverni az elszenvedett ütéseket, sérüléseket. Amikor pedig rövid héten vagyunk, egyszerűen lehetetlenségre vállalkozunk. Nem is igazán tudom, hány játékosnak jó ez. Mindenesetre, azt kell csinálnunk, amit az NFL diktál, még ha túl kemény dolog is ez.
Elfogadható, amit a sztárok mondanak, de jól tudja mindenki, hogy az NFL egy nagyon jól kitalált rendszer szerint működik, tökéletesen próbálja lefedni a fogyasztói igényeket, és szezon közben annyira kitolni a meccsek időpontját, hogy minél szélesebb körben tudják azt követni a nézők. Ennek megfelelően, nehéz elképzelni, hogy a csütörtöki meccsek vasárnapra vagy hétfőre csúsznának, ahhoz sokkal nagyobb volumenű lobbira lenne szükség.
Azt viszont érdemes mellékesen megjegyezni, hogy bár a csütörtök esti rangadókon lesérültek olyan játékosok, mint Karl Joseph (7. hét) vagy Richard Sherman, esetleg Tyvon Branch (mindketten a 10. héten), de a Football Outsiders kimutatta, hogy egy 1000 fős mintára vetítve, nem ezeken a meccseken szenvedik el a játékosok a legtöbb sérülést. Ezekkel a számokkal nehéz lesz szembe menni, ha be akarják tiltatni ezeket a mérkőzéseket, ahhoz szignifikánsabban több sérülés “kell”, hogy ezt a liga komolyan fontolóra vegye.
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
a legéletképesebb dolog, hogy legyen előtte hosszú hét, és akkor a káposzta is meg a kecske is..
Ezt a mai napig nem értem, hogy miért nem így csinálják. Lenne 10 nap felkészülni a TNF-re és utána megint 10 nap a következő meccsre. Nem értem, hogy a bye week, miért jó, ha 2 hétig tart.
Az egyedüli gond ezzel, hogy az első 3-4 fordulóban és az utolsó 5 fordulóban, ezt nem lehet megcsinálni, mert akkor senki sincs bye weeken.
Én értem a játékosok részéről a problémát, csak egy gond van vele. Ha 6 csapat kibírja, hogy Hálaadásnapján játszik (ami ugyanúgy csütörtöki meccs), akkor a másik 26-nak miért esik nehezére, hogy bevállaljon egy meccset 4 nap pihenéssel?
Miért nem lehet SaNF-t tartani helyette?
Aznap egyetemi foci van.