A Garoppolo-trade egész hétre beszédtémát szolgáltatott az NFL világban, köztük nálunk is, nem véletlenül. Álomszerű forgatókönyv, gondolhatnánk, hiszen John Lynch elmondása szerint kinevezése óta akarta magának Garoppolót, ráadásul olcsóbban is hozták el, mint amit állítólag a Browns kínált ellenértékként a draft környékén. Viszont tényleg ő lesz a franchise irányítója?
Először is nézzük a száraz tényeket! Garoppolo megszerzésével nem csak a játékjogát, de a szerződését is megszerezték, ami jövő márciusban jár le, amit értelemszerűen meg kell hosszabbítani, már ha akarják. Nyilván nem azért adtak érte egy második körös picket, hogy aztán márciusban elengedjék. A hosszabbításnak két módja is lehet: vagy sikerül egy hosszú távú szerződésben megállapodni, vagy pedig egy franchise taget raknak a játékosra a 2018-as szezonra, és utóbbi tűnik egyre valószínűbbnek.
Bármennyire is odáig vannak sokan Garoppolótól, a 49ers sem mondana fejjel a falnak rohanva all int az üzletre, hiszen mégis csak pár meccse van a profik között, és inkább adnának neki egy bizonyítási évet – erre pedig a franchise tag tökéletes, ráadásul annyi pénz áll a rendelkezésükre a jövő évi offseasonre, hogy röhögve belefér. Csakhogy itt kezdődnek a káoszelméletek, amik közül az ESPN-é a legérdekesebb. Adam Schefter (az egyik legnagyobb insider az NFL-ben, rengeteg kapcsolattal és belsős infóval szolgáltat hétről hétre) legújabb cikkében arra próbált utalni, hogy a 49ers még nem mondott le arról, hogy másik irányítót szerezzen magának.
Ugyanis az első körös pickjük még mindig ott van a tarsolyukban, amivel vélhetően egy top tehetséget tudnak kihúzni, aki akár irányító is lehet, valamint Schefter forrásai szerint még Kirk Cousins megszerzéséről sem mondott le teljesen a 49ers. De ez még mind semmi, a csattanó ugyanis most jön: arra is lát esélyt, hogy a 49ers a franchise taget használva ad Garoppolónak szerződést a következő szezonra, és áruba bocsátja egy magasabb draftpick reményében!
Bevallom őszintén, engem erősen meglepne ha ez megtörténne, és a magam részéről nem is látok rá sok esélyt, de lehet nem ok nélkül közölte ezt cikk formájában, és bízik a forrásaiban. Mindenesetre óriási fordulat lenne, az egyszer biztos.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót