Érdekességek

Cutler szép csendben csak belejön

Published on

A Dolphins 4-2-ről leküzdötte magát 4-4-re, egyre távolabbinak tűnik a rájátszás, de van egy valaki, akit biztosan nem lehet emiatt hibáztatni: Jay Cutler. Az utóbbi két meccsén ugyanis parádés volt, ami némi reményt ad a csapatnak a rájátszásért folytatott küzdelemhez.

 

 

Jó, a Ravens elleni 0-40 nem néz ki jól, de a támadósor nullázásához Cutlernek nem volt semmi köze, sérülés miatt ugyanis nem játszott. A Jets és a Raiders elleni azonban bevethető volt, és bár a Jets elleni meccset nem ő fejezte be, a Raiders ellenit pedig elveszítette a csapat, ő maga jól játszott. A két meccsen ugyanis 58 passzából 46 sikeres volt, mindezt 449 yardért, öt TD-ért és egy INT-ért, a passer ratingje pedig összesítve 120,5-es. A Raiders ellen például Cutlernek volt olyan labdája, amit az ellenfél játékosa halászhatott volna le, pedig dobálta a hosszúkat becsülettel, ráadásul pontosan. A blitz ellen pedig 83,3 százalékosan passzolt, tehát a nyomás alatt sem volt vele probléma.

 

Tekintve, hogy az első öt héten csak egyszer ment a passer ratingje 100 fölé és volt olyan meccse, ahol a 100 passzolt yardot sem sikerült elérnie, ez elég jól néz ki. Ha a Panthers elég jó védelme ellen is sikerül ezt a szintet hoznia, akkor talán még nincs minden veszve a Dolphinsnak.

 

 

 

Click to comment

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group