Hír

Elliott és Luck is lelépett

Published on

Ha szar az élet, akkor szar az élet, ha pedig van egy kis pénzed, akkor megengedheted magadnak, hogy egy kis időre magad mögött hagyj mindent. Zeke Elliottnak és Andrew Lucknak pedig van mit a tejbe aprítani, így Ian Rapoport és az ESPN információi szerint mindkét játékos elhagyta az országot.

 

Elliottról nem tudni, hogy hová ment, de Rapoport szerint valami olyan helyre tette át ideiglenesen a székhelyét, ahol pihenhet, feltöltődhet, megemésztheti, hogy elmeszelte a bíróság és emiatt kénytelen legalább négy meccset kihagyni. Persze nem csak láblógatással fogja tölteni az idejét, hanem edzeni is fog, hogy amikor visszatér, csúcsformában legyen. Egyébként 126,5 yardot átlagolt az utóbbi négy meccsén, hiányában pedig óriási pofont kapott a Cowboys a Falconstól.

 

 

Luck helyzete picit más, neki nem a ligából, hanem vélhetően a Coltsból van elege. Persze ezt így nyilván nem mondta ki, de elnézve, hogy a csapatban már őt kezdik hibáztatni azért, mert nem tud pályára lépni, teljesen elképzelhető ez a forgatókönyv is. Ő minden esetre nem adja fel, ezért Európába utazott, hogy specialistákkal kezeltesse magát, hogy 2018-ban ismét pályára léphessen.

Click to comment

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group