Összefoglaló

Ezt a gamescriptet a Trónok Harcából kölcsönözték

Published on

Mindkét oldal brutális módon odaverte a saját egészségét, és ugyan a Cards eddig sem nézett ki rájátszásra esélyesnek, a Seahawks számára is veszélybe került az alapszakasz utáni álom. Minden egyes felvillanás után valaki a földön maradt, mintha csak GRR Martin írta volna meg előre a forgatókönyvet.

 

A Seattle számára nagyjából olyan érzés lehet ez a mérkőzés, mintha egymillió ponttal veszítettek volna. Kulcsemberek estek ki, és akárhogy is nézzük, akármennyire jó a csapat, az edzők, egyre több a probléma, amit meg kell oldani. A passzblokkolás minden héten egyre rosszabb, a futójáték évek óta diszfunkcionális (már Lynch utolsó évében az volt), és a védelemben is egyre nagyobb lyukak vannak – ami különösen nagy probléma azért, mert playoff-esélyes csapatok fognak sorban állni a szezon hátralevő részében, hogy a Seattle-i csapaton biztosítsák be a helyüket a legjobbak között.

 

 

Az offense csak akkor működik, ha Wilson 120 százalékon játszik, a relatíve drága LT Duane Brown épp megsérült, Prosise a másik bokáját tette tönkre, a védelemből pedig Sherman egész szezonra kiesett, Frank Clark is megsérült, illetve Kam Chancellornek is akadtak gondjai (állítólag kiskocsival vitték le a meccs után a pályáról). Legalább Dion Jordan és Shaq Griffin jól tolják, de egyre inkább úgy néz ki, hogy nem fogja tudni a védelem a hátán vinni az egész csapatot egy egyre csak durvuló NFC-ben. A Legion of Boom már jó ideje elkezdett visszaesni, Sherman egészségesen is veszti el a varázsát, nem az a megállító erő, mint régen, de ma gyakorlatilag meghalt és befejeződött a LOB.

 

 

A Cards hasonló módon összeomlott. Adrian Peterson betonfalba futkosott a labdahordásain (meg ugye a safety, bár az a playhívás hibája), ráadásul az egyik legrosszabb támadófal tovább gyengült, a vakoldali tackle DJ Humphries esélyes kihagyni a szezon maradékát, ahogy a védőoldalon a safety Tyvon Branch is. Drew Stanton nem lesz képes meccset nyerni, a passzpontossága egy sörétes puskáéval egyezik meg, a körülötte levők közül egyedül Fitzgerald tudna segíteni neki, de még ő is el tudja néha bénázni. Nagyon ráfér a rebuild a csapatra, legalábbis a támadósorra, jövőre kelleni fog egy irányító is Palmer helyett ráadásul. A special team kálváráiáját gyomrom sincs megemlíteni, nincsen return, ahol valamit ne rontanának el.

 

 

Ideje lenne Gabbertnek is adni pár lehetőséget, ugyanis nagyon úgy néz ki, hogy a Savage – Stanton párharc olyan lesz, mint a Pokémonban két Metapod küzdelme. Stanton nem vezére a csapatnak, a negyedik negyedben teljesen elengedték a meccset, nem küzdöttek plusz yardokért, pedig TD-vel nyerhettek volna. Az utolsó három percben nem hívtak oldalvonali passzokat, nem volt késztetés a comebackre, pedig rohadtul ott lett volna a lehetőség. Ideje lenne Ariansnak is felvállalni a felelősséget, és megválni Amostól.

 

 

Seahawks – Cardinals 22-16

 

Click to comment

Popular Posts

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group