Connect with us

Összefoglaló

Jött a papírforma

Ezen a héten jöttek a papírforma meccsek, és igen, a 49ers is. Kezd teljesen kikristályosodni a kiemelt csapatok neve, és őrült kapálózás megy a vigaszágért. Week 10.

 

Vikings – Redskins 38-30

Az este legizgalmasabb meccsét láthattuk a két csapat jóvoltából. A várakozásokkal ellentétben végig támadófocit játszott mindkét csapat. A Skins védelme nem igazán látszott, hogy ott lenne a pályán, a Vikes pedig ugyan alig engedett yardokat, 3-4 játékonként csak összejött egy big play, hogy aztán teljesen lenullázzák az adott drive-ban a kiállásukat. Az oldalvonal mellett dobálgatott Teddy Bridgewater, és a meccs vége felé még a sisakját is felcsatolta, feltételezhetően készültek arra, hogy beállítják, ha sikerül 3 birtoklásra elhúzni a meccs végén. A Vikings védőfalából hiányzott Everson Griffen, amit meg lehetett érezni, de azért Brian Robisont sem kellett félteni. A Skins fala egészséges volt, így viszont nem volt akkora nyomás alatt Cousins, mint lehetett volna (sőt nála csak öt irányítót terrorizáltak kevésbé). A D-fal azonban kulcsplayeknél fellépett, és ahogy jött a játék vége, Tom Johnson is átment vadállatba a mindig éhes Joseph mellett. Támadóoldalon Keenum és Thielen, illetve még Diggs is a bolondját járatták a Skins védelmével. Keenum dobott két csúnya interceptiont, az egyiket elbalfaszkodta nyomás alatt, a másikon pedig Swearinger nagyon szépen leolvasta a playt és Rudolph útvonala alá ugrott. A QB-balhénak nincs vége, Keenum túl jól játszik, nem lesz egyszerű Teddyt kezdetni most. Megnyugtató győzelem, de ez a védekezés nem lesz elég a Rams ellen, pláne a futás tekintetében.

A Redskins esetében látni, hogy Doctson és Grant a jövő. Nagyon nincs még kémia Cousinsszal, de Doctsonból hatalmas fegyver válhat lassan, és már most sem rossz. A támadósor nagyon jó volt a 0 yardos play – 5 yardos play – 20 yardos play vetésforgóban, kritikus pillanatokban mindig tudtak előrébb menni. A támadófal nagyon kellett, és néhány csúnya hibától eltekintve (mint ahogy a végén összeomlottak a pass rush ellen) minőségi munkát mutattak fel. A védelem azonban teljesen homály volt megint, vagy top10-et játszanak, vagy pee-wee szinten vannak. Norman teljesen eltűnt a meccsen, öt passzból ötöt engedett, 82 yardra és egy TD-re. Látszik, hogy nagyon nem megy neki a játék jó route-futók ellen, és sokkal inkább a masszív, szálfa WR-ek ellen van kitalálva, csak ugye a Vikesban ilyen nincs. Összességében Gruden nagyon jó gameplannel állt ki, és kihasználta a hibákat rendületlenül, egyetlen komoly kritikája az lehet, hogy el kéne engednie az up the middle for -1 yard-playeket, tavaly a Minnesotának sem ment, higgye el, jobb lesz nélküle.

 

Texans – Rams 7-33

Folytatódott a Texans hosszú összeomlása, a kormánynál pedig Tom Savage. Savage még lemenedzselni sem tud egy meccset, 2 INT és két elvesztett fumble egy powerhouse Rams ellen végzetes. Lassan indult be a meccs, Savage TD-passzánál vezetett is a Texans, azt hittük, lehet még valami, aztán a megszokott módon összeomlott fejben. Így legjobb esetben van még 2-3 győzelem a szezonban, és Watson kihagyott meccsei egyre jobban fájnak. Hopkins és Clowney egyedül nem tudják elvinni a meccseket, Fuller sérülése pedig tovább üti az amúgy is halott lovat, nélküle tényleg csak Hopkins marad TD-t szerezni.

 

 

A Rams igazán a második félidőben indult be, és tényleg nem látni, hogy valaha mi állíthatná meg őket. Úgy néz ki, hogy még évekig szórakoztathatnak minket a ligában. Minden egyes meccsel egyre jobbak, és Goff potenciálját elképesztő módon kezdte el felszabadítani McVay. Nagyon jól látja át a védelmeket a snap előtt, ebből még nagyobb dolog is lehet. Viszont fel kell kötni a gatyát, mert a következő 5 hétben 3 divízióelsővel és 2 divízióriválissal küzdenek meg. Ilyen meccsekre már nem lesz elég az első félidei kólázgatás. Woods és Gurley nagyon állatok voltak, ketten együtt 307 yardot hoztak össze. A védelem is kitett magáért, igaz egy gyenge O-fal ellen. Forced fumble, 3 sack, 2, majdnem 3 INT. Egyik legfélelmetesebb védőegység a ligában, nem engednek pontot, sorra szerzik a turnovereket, és a front seven brutális. Szét lehet szedni őket, de amennyire megy előre a támadósor, kénytelen mindenki bevállalni rizikósabb dolgokat, hogy ne maradjon le.

 

 

Giants – 49ers 21 – 31

.

.

.

A főszerk azt mondta, hogy írnom kell a videón kívül is, úgyhogy tessék. Shanahan behúzta az első győzelmét, nem lesz 0-16 a szezon, és a 49ers 2015. december 6-a óta először nyert NEM a Rams ellen. CJ Goathard Beathard bomba formában hozta le a meccset, nincs itt semmilyen Garoppolo-time. Még Hyde-nak is blokkolt, nagyon átélte a meccset, és nem csak a Giants védelmét ölte meg, de McAdoo karrierjét is a Nagy Almában. Kifejezetten jó volt nézni, ahogy Lynch és Shanahan ünnepelnek az oldalvonalon, megérdemelték már ezt. Eddig is játszottak nagyon szoros meccseket, kis szerencsével 7-3-as csapatot is láthatnánk. (Mert ugye Jim Irsay is megmondta tavaly, hogy csak néha kéne máshogy pattognia a labdának.) A védelem terén a feltételezett safety-mélység mégsem akkora gond, nem kell tűzoltással foglalkozni, Colbert jól nézett ki, Blair is jól néz ki elöl, szóval azért elmondható, hogy jól kukáztak a sokadik körökből a drafton, és valahol azért csak volt értelme Shanahan teljes átalakításának. Hyde-ot nem szabad elengedni, elkezdte már jól érezni a blokkolási sémát, nagy pénzt kell neki adni.

A Giants mehet akárhova, borzasztóan néznek ki, örülhetnek az egy győzelmüknek is. Megmutatják a Jetsnek, hogy kell igazából tankolni. A támadósor eddig sem volt jó, a védelem viszont elengedte a szezont, nem hinném, hogy függetlenül McAdootól. Jenkins félgőzzel rontja el a szereléseket, meg vagyok győződve róla, hogy direkt. McAdoo NULLA érzelmet mutatott a pálya szélén, semmi szenvedély nincs a csapatban. Jeff Fisher kell ide, mondom én. Az egyik elmés Giants-drukker szerint csak egy filmfelvételt kéne néznie jövő hétre, a Kört. McAdoo olyan most, mint Trestman a Bearsnél anno, “támadóguru”, aki megtorpedózza a csapatot. Sajnos a csapat esetében nincs mód másról beszélni egy összefoglalóban, a támadósor soha nem látott mélységekbe süllyedt a sérülések és a rossz edzők miatt, a védelem pedig egyértelműen szabotál.

 

Patriots – Broncos 41-16

A Denver támadósora a szezon elejénél is rosszabb, és már nem olyan erős a védelem, hogy elvigye a hátán (sőt ugye Peyton elit game manager volt, tehát az sincs meg most). Egyre inkább kifullad a Vance-hype, teljesen elveszett az agresszivitás a védelemből, Von Miller a fele snapjét coverage-ben töltötte körülbelül. A csapatnak a bye week óta 15-ször sikerült odaérni a QB-ra – a 2015-ös AFC-döntőn volt 17. Semmi nem fog változni, az edzőknek lövésük sincs, mi a baj. Azzal elköszönni a csapattól, hogy ne rágódjanak, inkább legyen egy jó edzésük szerdán, hát az beszarás. Elway lapot kért 19-re, és feljött egy dáma. Osweilernek ennyivel is sikerült kijátszania Siemiant, és most nagyon reménykednek, hogy Lynch valamiféle elsőkörös szörnyeteg lesz, mert különben évekre megzuhanhat a csapat. Amin azonnal változtatni kéne, az a give/take mutató, 21 labdavesztéshez 7 szerzés párosul, ennek a javítása azonnal nyerhetővé tenne néhány meccset.

 

 

A Pats a Pats. Félelmetes kiigazítást tettek Hightower kiesésekor, a negyedik hét óta ligaleső 13.4 pontot engednek csak. Belichick 270 győzelemmel, amivel 3. lett az örökranglistán, viszont hét évvel gyorsabban tette ezt meg. Nagyon jó volt a special team játéka, tényleg elképesztő. A már említett védelem nagyon felfickósodott, folyamatosan odatette magát harmadikra, ahogy az megszokott a Belichick-védelemben, és most végre Gilmore is megmutatta, miért hozták. A támadóoldalon nagy pacsi a falnak, akik leszerelték a passzsiettetést, a futójáték volt olyan jó, hogy a play actionök simán beszarattak mindenkit, és fontos kiemelni a gameplant is, hogy egész egyszerűen nem dobált Brady a cornerekre, hanem erőltette a mismatchet az RB-in és Gronkon.

 

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!