Tegnap este már megírtuk, hogy Martellus Bennettet kivágta a Packers, most pedig megpróbálunk utánanézni az ok-okozatnak, illetve a következményeknek. Utóbbiból ugyanis egy szép kis dráma kerekedhet még a jövőben.
Kezdjük a piszkos anyagiakkal. Bennett márciusban egy három éves, $21 milliós szerződést irt alá a Packersszel, $6,3 milliós garantált összeggel, ami az utolsó centig aláírási bónuszként van beleírva a szerződésbe, írja az Over The Cap. Ezzel a kivágással egyrészt Bennett a waiveren van, ahol bármelyik csapat claimelheti őt a waiver sorrend alapján, és mindössze nagyjából 450 ezer dollárba fájna erre a szezonra. Bennettnek ugyanis az idei évre 900 ezer dollár alapfizetése volt, amiből mivel csak a szezon felét játszotta le Green Bay-ben, így csak az alapfizetése felét kell átvállalnia az őt felvevő csapatnak. Ha pedig senki nem veszi fel, akkor szabadügynök lesz, és onnantól azzal tárgyal és akkora szerződésről, akivel és amekkorát csak akar.
Viszont a dolgoknak ezzel még nincs vége!
A Packers ugyanis azért vágta ki a 30 éves tight endet, mert állításuk szerint nem jelentette a problémáit, jelen esetben a vállsérülését a csapat orvosainál, más szóval félrevezette a Packerst. Emiatt könnyen megeshet, hogy a csapat visszakéri a már kifizetett garantált összeget a játékostól, ami az idei alapfizetést és bónuszokat, valamint a fent említett garantált összeget belevéve olyan $8 millió felé mozog, ami Megatron esete óta tudjuk, hogy milyen drámával is járhat. Bennett ugyanakkor hallani sem akar a vádakról, hiszen még a nem kötelező edzéseken is ott volt egytől egyig, és számára sértő, ha azt gondolják, hogy nem volt őszinte a csapattal, illetve hogy megkérdőjelezik az odaadását. Ugyanis ha ez a vállsérülés már létező probléma lett volna, akkor vélhetően az orvosi teszteken sem megy át, de láttunk már erre bőven ellenpéldát.
A történetnek az ad egy kusza fordulatot, hogy miután Rodgers megsérült, amivel kb az optimista (naiv?) Packers szurkolókon kívül mindenki el is ásta a csapat idényét, Bennett hirtelen világnézetet váltott. A csapat Vikings és Saints elleni vereségét követően pihenőhétre vonult, majd jött az az ominózus coming out Bennett-től, hogy a családjával való tanakodását követően ő bizony az idény végén vissza fog vonulni. A mostani vállsérülés így egyből értelmet nyer a történetben, csakhogy ez tök véletlenül pont a cserehatáridő lejárta előtt pár nappal történt.
[quote]Egy szomorú bejelentés, vagy egy segélykiáltás volt más csapat felé, ezt vonják sokan kérdőre.[/quote]
Amennyiben tényleg így gondolja a Packers, és visszakéri a pénzt, akkor ebből akár jogi procedúra is lehet Bennett és a Packers között, szóval kettejük története a cutot követően még nem ért véget. Bennett elkövetkező pár napban hozott döntései viszont megadják az előző bekezdésben elhangzott kérdésre a választ. Mivel már nincs csapata, amivel kötelezettségei is megszűntek így nyugodtan visszavonulhat, igazolva a nyilatkozatát, hogy az utolsó meccseire készül a karrierjéből. Ha viszont most aláírna egy contender csapathoz, akkor egész Wisconsint magára haragítaná valószínűleg.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Ez mekkora hülyeség már. Ha nem vonul most vissza sem haragudhat meg rá senki. A Packers bontotta a szeződését, nem ő. Ennyi erővel most meg a Packersre kell haragudni, hogy ejnye de csúnyák amiért kiraknak egy játékost aki amúgy is visszavonulna…