Connect with us

Összefoglaló

Nix ugribugri!

Mindenki playoff-reménye helyre lett téve a héten, kérem tegyék meg tétjeiket a Super Bowlra!

 

Rams – Vikings 7-24

 

A Ramsnek rendesen ki lett fújva az orra, az első birtoklásból szerzett TD után egy pontot sem engedett a liga legponterősebb támadósorának a Vikings. A lilák dominanciája mindkét oldalon érezhető volt, egyedül a special team tűnt átlagosnak. A gameplan nagyon egyszerűnek tűnt, kivették Gurley-t a játékból, és Goff képességei önmagukban még nem állták meg a helyüket. A negyedik negyedig nagyon nem bírt egymással a két csapat, onnan viszont a Minnesota felpakolta rájuk a yardokat és a pontokat. Anthony Harris beugróként nagyon jónak nézett ki, Diggs és Thielen pedig felidézik a Moss-Carter érát. A védelemből ki kell emelni Alexandert és Newmant még, és külön megemlítendő Keenum is, vagyis az, hogy nem hibázott nagyokat a meccsen, és nem engedte el a gyeplőt.

 

 

Goff és a Rams nem lettek rosszabbak ettől a meccstől. Sőt Goff kifejezetten megpróbálta, amit meg lehetett, alapvetően a játékok kivitelezése elég gyenge volt körülötte. A harmadik kísérleteket sokat rontották (3/11 sikeres), a védelem pedig nagy játékokat engedett. A védőfal folyamatosan nyomás alatt tartotta Keenumot (dropbackek 40%-án, hatodik legtöbb a héten), de ebből sem sack nem jött össze, sem nagy hiba. A védelemben nincs mélység, egyedül Trumaine Johnson tud normális coverage-et biztosítani, Webster és Coleman nélkül (akik közül előbbi alapból nem jó CB) pedig teljes a káosz a secondaryben. A Vikes részéről Zimmer össze tudta zavarni Goffot (minden bizonnyal fiatal kora miatt), hogy amikor 15 másodpercnél zárt a hangszórója, átrendezte a védelmi felállást. A Rams így is egy parádés csapat, viszont most előjött az, hogy Goffra jobban kell vigyázni, mert ha a gameplan jobb a túloldalon, és McVay nincs a helyzet magaslatán, akkor a pályán levő Goff-Gurley-Kupp-Woods rohamosztag nem fogja tudni megoldani könnyen.

 

 

Ravens – Packers 23-0

 

Szörnyű meccset láttunk a Lambeau Fielden, Brett Hundley teljesen életképtelen volt, míg a Ravens hozta az idén megszokott támadósort. Davante Adamsen kívül gyakorlatilag semmi nem működött, talán a pass rush, Flacco elég sokat volt nyomás alatt. Egész egyszerűen nem lehet mit elmondani, 5 turnover ostoba hibákból, Hundley nem érzi a zsebet, nem érzi a játékot, és szó nélkül kólázgat a fal mögött 8 yardra, várva a sackre. McCarthy gameplanje borzasztó volt, egy közepes futásvédelem ellen semmi option-playt nem láttunk, nagyjából most lehet elismerni, hogy elment a szezon. Rodgers még négy hétig biztos nem tér vissza, addig legfeljebb két meccs nyerhető, de a Browns is kemény lesz Hundley-val. Akiket meg lehet dicsérni, az a védelem, ők tényleg nagyon odatették magukat, és egészen két TD-hátrányig folyamatosan hozható szinten tartották a meccset. Sajnos a sérülések nem kerülték el a csapatot (Clark, CM3), előbbinek súlyosnak is tűnt, pedig hatalmas éve van.

 

 

A Ravens védelem minden pénzt megér, a hátukon viszik a csapatot, és kis szerencsével 9-10 W-t le fognak hozni egy Wild Card-helyért a rájátszásban. Hundley folyamatosan terror alatt volt, és ezt ki is használták, Suggs végig gyilkolta a támadófal jobb szélét, Humphrey pedig parádésan játszott. A támadók viszont megint nem mutattak fel semmit. Woodhead és Collins viszik előre őket, de ők sem tudnak mindent megoldani egyedül. Flacco megint középszerű játékot mutatott be, és a mérkőzés elején három turnoverből 3 pontot tudtak csinálni. Az első negyedben le lehetett volna zárni ezt a meccset, de egészen a végéig szenvedni kellett. A special team nagyon ott volt a szeren, jó pozíciókat szereztek (átlagosan a saját 40-ük körül indult a támadósor, azért ez nem gyenge).

 

Patriots – Raiders 33-8

 

Valami egészen nevetséges “teljesítményt” mutat fel a Raiders idén. Oké, sejtettük, hogy ez bukó meccs, de ennyire? A védelem eddigi inkompetenciája mellé a támadósor is lealjasodott, ebből nem lesz meg a pozitív szezon sem. Az edzői brigádnak repülnie kell, amilyen vállalhatatlan gameplaneket raknak össze – pihenőhétről jőve. Elbízták magukat, a tavalyi év után azt hihették, hogy ingyenjegyet kapnak a rájátszásba. Minimum új OC és DC kell, utóbbi talán még fontosabb, ugyanis a Raiders védelme utolsó a sackekben (miközben ott egy Khalil Mack a falban, az isten áldjon meg téged te szerencsétlen Norton), utolsó labdaszerzésekben, és 31. a harmadik kísérletekben (46%). Ez utóbbi annyira fájdalmas, hogy a ligában két támadósor van csak, akik 46%-ban vagy felette hozzák a harmadik kísérleteket (Carolina és Rams, mögöttük szorosan a Philly, Vikes, és Pats), tehát gyakorlatilag ligaverő támadósorokat csinálnak az ellenfeleikből a Raidersben. Ez a szezon ennyi volt, annak ellenére, hogy elemeiben nem rossz a csapat, Carr, Lynch és Richard, Crabtree és Cooper, az O-fal (kiváltképp Hudson, Osemele, és Jackson), a védelemben Mack, Edwards, Joseph, Nelson, Smith jobb napjain, Conley, a punter King – baszki, ez egy k***ajó csapat lehetne, ha nem bénázná el Del Rio és csapata. Reggie McKenzie nagyon jól draftol, értéket talál a sokadik körökben is (James és Carrie), és ez lesz belőle. 113.2-es ratinget engednek a QB-knak idén, ezzel ha egy játékos rendelkezne, all-time 6. lehetne.

 

 

A Pats meg a Pats, nagyon mentek előre (bár azért ilyen védelemre 50-et is fel lehetett volna pakolni), a védelem morálját meg összekaparta, hogy kezdik a tavalyi formát mutatni. Alig engedtek pontot az elmúlt meccseken, pedig azért volt egy Falcons és egy Chargers is a mixben. Brady GOAT-formát mutatott (pump fake a Lewis TD-nél úristen, alant videó), Dion Lewis “A” pecces futó jelenleg, még ha le is szakadt a lába meccs közben. (Valójában az egyik cipője 5 yarddal megelőzte őt, de tényleg kemény volt.) Nem lehet sok hibát találni a játékban, Brown nélkül talán a futás elleni védelem most gyenge, Lynch még hátrányból is felpakolt 67 yardot a földön.

 

 

Eagles – Cowboys 37-9

 

A Dallasnak is kampó ez a szezon, Smith és Zeke nélkül Prescott két meccsen egy kiscica volt. Folyamatosan nyomás alatt volt, amiből dobálta az INT-eket rendesen, és senki nem segített neki a csapatból. Itt elsősorban Garrettre nézek, mivel a Dallast idén brutálisan kipontozták a második félidőben, egész egyszerűen nincs gameplan-kiigazítás. A támadófal az összeomlás határán van, Dez Bryant semmire nem képes, ha nincs mögötte 100%-os csapat, Terrance Williams szintén. Dak nem kapja meg a segítséget, ha bajban van – ettől nem lett rosszabb játékos, nem lettek rosszabbak a kilátásai karriertávlatokban gondolkodva, de a szezont nézve egyértelmű, mi következik. Elliott még négy meccsre van, és Smith is hétről-hétre szenved a sérülésével, nem lesz ez így jó. A Giants és a Raiders verhetőnek tűnik, a Seahawks pedig majd kiderül ma. Az első félidő még kompetitív volt, de aztán összeomlott minden, Sean Lee nélkül nincs védelem sem.

 

 

Az Eagles hozta a várhatót, igaz az első félidő gyengébbre sikerült. A rúgó sérülését ügyesen kikerülték, egy LB rúgta a kickoffot, utána pedig MINDENRE KÉTPONTOS. Mert miért ne. Wentz nem volt kiemelkedő, de nem ez volt ma a feladata, le kellett menedzseljen egy tiszta győzelmet, turnover nélkül, hogy a Boysnak esélye se legyen feljönni. Eagles futásvédekezés nem volt valami erős, de nem is kellett, előnyből játszottak szinte végig. (Ezzel amúgy még gond lesz, kétséges, hogy mennyire fog működni a gameplan, ha hátrányból kell visszahozni a meccset, bár ilyen ellenfelet sem látni nagyon a hátralevő részében a szezonnak.) Derek Barnett nagyon jól néz ki, simán franchise DE lehet belőle, és úgy általánosságban kezd összeérni a védelem – amennyire borzasztóak voltak évekig, most annyira elkezdtek feljönni. Darby visszatért, és nagyon jól tolta, Mills is érdemel egy seggrepacsit.

 

 

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások