Connect with us

Hír

Raiders-játékosok tüntettek Ken Norton Jr. kirúgása miatt

Miután a Raiders kedden elbocsátotta a védőkoordinátor Ken Norton Jr.-t, több játékosuk, így Khalil Mack és Bruce Irvin is kihagyta a szerdai edzést, ennek az oka pedig nem sérülés volt. A hivatalos tájékoztatás szerint pihenőnapot kaptak, de ez megkérdőjelezhető annak fényében, hogy Irvin és Mack pont azok a játékosok, akik nem szoktak pihenés miatt kihagyni edzést, Irvin például ebben a szezonban az összes edzésen részt vett ezt megelőzően. A két védő nem kívánt nyilatkozni az esetről, de beszédes Bruce Irvin keddi tweetje, amit közvetlenül Norton Jr. kirúgása után tett ki:

Steve Smith Sr. – aki jelenleg az NFL Network szakértője – előállt egy magyarázattal. Értesülése szerint a háttérben az áll, hogy az NFL-rekordokat döntögetően rossz Raiders-védelem (nincs interceptionjük ebben a szezonban) nem Norton Jr. műve volt, mert nem ő felelt a gameplanekért, és nem ő hívta a játékokat, hanem Jack Del Rio. A védőkoordinátora csak elvitte a balhét helyette a Patriots elleni zakót követően.

Azt, hogy Norton Jr.-ból bűnbakot csináltak, a játékosok is érezték, ezért tüntettek. Steve Smith Sr. információival egyetértett a Raiders korábbi linebackere, Malcolm Smith. De még a korábban Norton Jr. keze alatt játszó Seahawks-linebacker, Bobby Wagner is megszólalt az ügyben:

https://twitter.com/Bwagz54/status/933427933653245952

Wagner szerint nem kellene másra mutogatnia annak, aki a problémáért felelős. Az NFL-ben nem ritka az, hogy játékosok kiállnak kirúgott edzőikért, de az szokatlan, hogy mindezt egyúttal a HC elleni tiltakozásul is teszik.

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x