Miután a Raiders kedden elbocsátotta a védőkoordinátor Ken Norton Jr.-t, több játékosuk, így Khalil Mack és Bruce Irvin is kihagyta a szerdai edzést, ennek az oka pedig nem sérülés volt. A hivatalos tájékoztatás szerint pihenőnapot kaptak, de ez megkérdőjelezhető annak fényében, hogy Irvin és Mack pont azok a játékosok, akik nem szoktak pihenés miatt kihagyni edzést, Irvin például ebben a szezonban az összes edzésen részt vett ezt megelőzően. A két védő nem kívánt nyilatkozni az esetről, de beszédes Bruce Irvin keddi tweetje, amit közvetlenül Norton Jr. kirúgása után tett ki:
BULLSHIT
— Bruce Irvin (@BIrvin_WVU11) November 21, 2017
Steve Smith Sr. – aki jelenleg az NFL Network szakértője – előállt egy magyarázattal. Értesülése szerint a háttérben az áll, hogy az NFL-rekordokat döntögetően rossz Raiders-védelem (nincs interceptionjük ebben a szezonban) nem Norton Jr. műve volt, mert nem ő felelt a gameplanekért, és nem ő hívta a játékokat, hanem Jack Del Rio. A védőkoordinátora csak elvitte a balhét helyette a Patriots elleni zakót követően.
Azt, hogy Norton Jr.-ból bűnbakot csináltak, a játékosok is érezték, ezért tüntettek. Steve Smith Sr. információival egyetértett a Raiders korábbi linebackere, Malcolm Smith. De még a korábban Norton Jr. keze alatt játszó Seahawks-linebacker, Bobby Wagner is megszólalt az ügyben:
https://twitter.com/Bwagz54/status/933427933653245952
Wagner szerint nem kellene másra mutogatnia annak, aki a problémáért felelős. Az NFL-ben nem ritka az, hogy játékosok kiállnak kirúgott edzőikért, de az szokatlan, hogy mindezt egyúttal a HC elleni tiltakozásul is teszik.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- A Raiders kivágott GM-e fel akart cserélni CJ Stroudért, de Josh McDaniels nem engedte
- Playelemzés: Így nyerte meg a Bills elleni hosszabbítást az Eagles
- 5 matchup, amit érdemes követni a Power 5 konferenciadöntőkön
- Esélytelen, hogy a Bills kirúgja Sean McDermottot
- Draftot rendezne Pittsburgh városa
- Íme november hónap legjobbjai
- Zach Ertz kérte a kivágását, meg is kapta
- A történelem során először változik a hétfő esti rangadó párosítása
- Pontzuhatag és zászlóparádé a szezon legizgalmasabb csütörtök esti mérkőzésén
- Terhes barátnője bántalmazásáért körözik Von Millert
- Keenan Allennek már csak három elkapás kell, hogy egy elit társasághoz tartozzon
- Shaq Leonard a hétvégén dönt a Cowboys és az Eagles közt
- Joe Flacco legyőzte PJ Walkert, ő kezd, ha DTR nem tudja vállalni a játékot
- Bailey Zappe kezd a Patriotsban vasárnap
- FK! All-Pro 2023 – A szezon kétharmadánál
Legutóbbi hozzászólások