Connect with us

Hír

A Raiders új fejezetetet szeretne Jon Grudennel

Minden évben előjön a Black Mondayhez közeledve Jon Gruden visszatérése, de most tényleg ott tartunk, hogy ez bekövetkezhet. Egyre több amerikai médium hozza le, ráadásul már konkrétumokkal együtt. Az Oakland Raiders ugyanis minden követ megmozgat régi főedzőjének visszaszerzésére.

 

 

Hiába adott a Raiders egy 4 éves hosszabbítást Jack Del Riónak, ha elérhető lesz Gruden, akkor rástartolnak a megszerzésére, állítja többek között Ian Rapoport, az NFL Network insidere. Korábban lehetett hallani a Tampa Bay Buccaneers érdeklődéséről is, akik azóta megerősítették, hogy továbbra is Dirk Koetter marad a fedélzeten. Sokak szerint az ok egyszerű: esélyük sem volt megnyerni a licitháborút, ami Grudenért megy.

 

Merthogy a Raiders egy évi $10 milliós szerződést lebegtet a szeme előtt, amivel nagyon sok csapat nem tudja vagy nem akarja felvenni a versenyt. Gruden a legutóbbi Monday Night Footballon (ahol pont a Raiders játszott) elmondta, hogy ez lesz az utolsó közvetítése, és Mark Davis tulajdonossal már személyesen is tárgyalt a részletekről. A Raiders 2019-ben elhagyja Oaklandet, és szerettek volna egy nagy üzlettel hódolni az utolsó szezon előtt, ami még Marshawn Lynch hazatérésénél is nagyobbat szólhat. Hát, összejöhet…

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x