Connect with us

Kupaktanács

FK! Kupaktanács #5

Egy előre nem betervezett, rövidített Kupaktanáccsal jelentkezünk a héten, mivel kíváncsi voltam arra, hogy a többiek hogyan látják Carson Wentz sérülése után az Eagles reményeit, illetve hogy kit látnak a sokesélyes, telített NFC-ből kiemelkedni. 

 

 

1) Hogy látjátok, mennyire veti majd vissza Carson Wentz sérülése az Eaglest? El tudnak lavírozni Folesszal is, vagy mehetnek a levesbe?

 

katonadani: Arra jó lesz Foles, hogy az első kiemelés meglegyen. Ehhez ugyebár kettőt kell nyerni a Giants-Raiders-Cowboys trióból és szerintem van annyira jó ez a csapat overall, hogy ez meglegyen. A probléma viszont az, hogy a rájátszásban ez semmire sem lesz elég, amikor már a három legjobb csapat egyikével kell szembe nézni. Foles el tud menedzselni egy csapatot, a keret pedig alapvetően nagyon jó, a futójátékra is jól lehet alapozni, de a rájátszásban ez már nem elég. Ott kellettek volna Wentz extra játékai, a mozgékonysága, a karja, ami Folesban egyszerűen nincsen meg. Wentz sérülése szerintem azt jelenti az Eaglesnek, hogy az idei Super Bowl álmokról le lehet mondani.

balentin: Két szcenárió van. Az első az, hogy Foles átveszi a karmesteri pálcát, bemasíroznak az NFCCG-be, ott elverik a Vikingst/Panthers, majd a Super Bowlban letaszítják a trónról a Patriotsot és Brady megint az NFC East egyik csapata előtt hasal el. Ez egy cinderella story, de milyen szép lenne, ha így lenne. A másik szcenárió egészen rövid, de annál tömörebb: one & done, mint tavaly a Dallas Super Cowboys.

chester: Wentzért kár, de én vele is egy one and done-ra tippeltem volna inkább, de most már magabiztosabban gondolom ezt. Most valószínűleg g*ci leszek, de így kár volt bejutni a PO-ba, Raiders 2.0 a sztori, annak sem lett jó vége, bár ez az Eagles jobb csapat, mint a tavalyi Raiders. A keresztszalag szakadás talán a legrosszabb sérülés, ami egy sportolóval történhet, reméljük a legjobbakat.

KGYM: 2016 Raiders -> 2017 Eagles. 2017 Raiders -> 2018 Eagles.

rowi: One and done. Ami elég szomorú, mert ebben az NFC-ben hazai pályáról nagyon jó esélyeik lehettek volna. Egyébként Foles-szal nem annyira reménytelen, csak ne várjanak tőle sokat.

 

 

Leonidasz007: Egyértelműen vissza fognak szerintem esni, más kérdés, hogy a playoffban Wentz irányításával se sokáig jutottak volna. Nincs meg a playoff rutin a Sasoknál, így maximum egy nyert meccset láttam bennünk, de Foles vezérletével alighanem one and done.

Renningan: Az Eagles talán a legjobb csapat a ligában, talán csak a Vikingst lehet hozzájuk hasonlítani, egyszerűen minden téren a toppon vannak. Szerintem kizárt, hogy ne legyen meg a pihenőhét, azonban utána mennek a levesbe. Mondjuk én ezt mondtam volna akkor is, ha Wentz nem esik ki, hisz hiába a jó számok és az év végi összefoglalókba való jelenetek, nálam még nem üti meg a top irányító szintjét. A rájátszás teljesen más szint és ott a Saints, Seahawks szintű csapatok (+ a Packers, ha bejutnak valahogy) számítanak az igazi nagykutyának. Bár én ezzel együtt is nagyon sajnálom, nagyon jót tett volna Wentznek a PO hosszú távon.

 

2) Az NFC jelenleg nagyon telített, tele van jó csapattal a konferencia. Már pár hete gondolkodtam magamban azon, hogy ki lehet a legveszélyesebb az Eaglesre nézve, most viszont úgy fordult meg a kérdés, hogy ki lehet a legnagyobb esélyese a konferenciának. Másik félkérdésként pedig azt kérdezném még meg, hogy melyik csapat lehet legveszélyesebb a jelenleg wild cardon, vagy most épp lemaradó csapatok közül. 

 

katonadani: Két hete a Saintst mondtam volna Super Bowlba, de úgy tűnik, hogy a védelem csak a gyenge-közepes csapatok ellen volt kiváló, az erős csapatokkal megszenvedett az egység. Ma így bizonytalanabb vagyok bennük, de talán még mindig őket tippelném leginkább. A Vikings nagyon szoros második és csak a Brees-Keenum közti bizodalmam miatt mondom inkább a Saintst. A wild cardos vagy épp wild cardra igyekvő csapatok közül nálam talán a Falcons a legveszélyesebb, most beindulni látszanak, az emberanyag pedig természetesen megvan. A Seahawkst és Wilsont sosem szabad leírni, de ennyi sérülttel nehéz lesz, főleg ha csak wild cardról jutnak be és idegenbe kell végig utazniuk. Ugyan a Packers szerintem nem jut be, de ha valami csoda folytán mégis, akkor biztos nem akarnék szembenézni Rodgersszel januárban.

balentin: Hiába lesz az Eagles az első kiemelt (ha egyáltalán az lesz), a Vikings-Panthers duó nálam erősebb, így a Saints is jobbnak néz ki, Folesszal pedig nem vernék meg újra a Ramst. Tehát nálam borul minden. És egyértelműen a Panthers tűnik most úgy, hogy a legnagyobb falat az egész NFC-ben.

chester: Nehéz kérdés, mert sokat számít a formaidőzítés. A Falcons most nagy hajrában van, ami a PO-ra is kihathat, ahogy a Packersnek is nagy lökést adhatna, ha bejutnának, hiszen egy 5 meccses győzelmi szériát jelentene. Ellenben a Vikings ha most botladozik, akkor az a kiemelés és a piszkosul jó szezon ellenére is bajba kerülhet akkor, amikor már komoly a tét, ugyanakkor inkább most kapjanak ki, mint amikor már nincs visszaút. Ha a Falcons-Packers-Seahawks hármas bejut (már ha ez lehetséges), akkor szvsz köztük kerül majd ki a SB résztvevő.

 

 

KGYM: Abszolút formától fog függeni, Panthers-Vikes a két legjobb nálam most, de a WC-helyesek nagy része mind olyan csapat, akik valamiben megkapaszkodva simán NFCCG-ig ugorhat.

rowi: Napi formától fog függni. Már a bejutás is, de a rájátszáson belül aztán végképp. A hazai pálya sem lesz olyan hatalmas előny szerintem (lásd feljebb), főleg most amikor Brees/Newton, netán Wilson jön a városba. De ha a Vikingsnak meg lesz az 1-2. hely valamelyike, akkor valahogy kiharcolják szerintem. Ez lesz az a playoff az NFC-ben, ahol az underdognak minden meccsen lesz legalább 40 %-a. Élmény lesz. Komolyan.

Leonidasz007: Nálam a Vikings és a Panthers a két legjobb csapat a főcsoportban. Nagy szerencsétlensége a Panthersnek, hogy lehet, hogy be se jutnak. Utánuk a Falcons és a Seattle lehet még jó, a többiekből nem nézem ki, hogy megszorítják őket.

Renningan: A Panthers esetleges, a Vikings pedig attól függ, hogy Keenum tudja-e hozni a jó játékot a rájátszásban is. Ezért nálam az első (és amúgy az lenne) a Saints, aminek nagyon járna már egy jó szezon, utána pedig a Seahawks, már ha bejutnak, mert Wilson egyszerűen tarthatatlan és bárkit megfingathat. A Panthersben nem látom a Super Bowl runt, mostanában leginkább 70 yardos Newton futásokkal nyernek, ami nem fenntartható állapot. Illetve ott van a Packers, mert egyszerűen érzem, hogy idén is megcsinálják. Egyébként ez nagyjából meg is mutatja, hogy az újonnan bekerülő csapatoktól (mint a Rams, Vikings vagy az Eagles) én alapvetően sem várok (vártam) sokat, függetlenül a jó alapszakasztól.

 

+1 kérdés Bálinttól: Romóval jobban járna a Philly, mint bárki mással?

katonadani: Wentzen kívül nem létezik más.

balentin: Igen.

chester: Ki az a Romo?

KGYM: Kaep.

Leonidasz007: Tebow

Renningan: Ha Romo visszajön, akkor Wentznek meszeltek. Nagy kár, hogy tavaly a PO-ra nem jött vissza tavaly, vele szvsz meg lett volna minimum a Super Bowlba jutás a csapatnak.

20 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
20 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Juiceup14
Juiceup14
2017-12-12 20:11

Balentin a tudtotokkal technokolzik vagy sunyiba nyomja?

Debreceni József
Debreceni József
Reply to  Juiceup14
2017-12-13 13:58

muhaha :D

balentin
balentin
Reply to  Juiceup14
2018-02-10 10:54

Nem bejött az első kérdésre a válaszom?

Breuer András
Breuer András
2017-12-12 21:37

Vegyétek vissza Bradfordot és irány a PO! Elég lesz egy 2. Kör is érte ??

acsdav2
acsdav2
2017-12-12 22:39

Tegnapi meccs következményeként adódó kérdés: Brady tegnapi pocsék teljesítményével és Wentz sérülése miatt, nincs igazán kiemelkedő QB teljesítmény. Ha a Steelers nyer a hétvégén és megszerzi az 1.kiemelést Antonio Browné lehet az MVP cím?

rowi
rowi
Reply to  acsdav2
2017-12-13 06:16

sztem ez továbbra is brady vs wilson vs wentz, de wentz így hogy kihagy 3 meccset már erősen kérdéses.

acsdav2
acsdav2
Reply to  rowi
2017-12-13 07:11

Én Wilsont is kérdésesnek tenném, mert 2 számjegyű eladott labdája van, hasonló stílusban, de nem egy olyan domináns csapatban játszik, mint 2015-ben Newton.

rowi
rowi
Reply to  acsdav2
2017-12-13 08:14

na ja. szóval ebből brady lesz sztem is, hacsak nem történik vmi ordas nagy csoda a következő 3 körben

acsdav2
acsdav2
Reply to  rowi
2017-12-13 08:37

Ordas nagy csoda alatt mit értesz? Ha most kikapnak a Steelerstől és elbukják a pihenőhetet, valamint Antonio Brown folytatja az eddig teljesítményét és megdönti Clavin Johnson rekordját (ami az ellenfelek védelme miatt simán elfordulhat), annak számítana? :)

rowi
rowi
Reply to  acsdav2
2017-12-13 08:40

ordas nagy csoda alatt azt, ahogy brady az utóbbi 3 meccsen játszott vagy annál is rosszabbat, ÉS wilson egyedül vagy kb egyedül megnyeri mind3 meccset 1000 yard, 10 TD és 1 INT vagy vmi hasonló aránnyal

acsdav2
acsdav2
Reply to  rowi
2017-12-13 10:41

A rosszabb meccsei eddig, mint a csoport rangadók voltak, az utolsó 3-ból 2 pedig az lesz. Lehet mondani, hogy csak átmeneti állapot a mostani, de azért, ha mind a 4 idei meccsen INT-et dobott, akkor abból levonható, hogy nem megy ellenük jól. Azért nem is annyira lehetetlen, hogy hozni fogja a rossz formát. Wilson szerintem se reális. Antonio Brown nálad nem esélyes?

rowi
rowi
Reply to  acsdav2
2017-12-13 08:55

Tom Brady
Weeks 1-11
Grade: 1st
QBR: 110.9 – 1st
YPA: 8.3 – 1st
Pressured QBR: 110.8 – 1st
Pressured Adj Comp%: 73.3 – 2nd

Weeks 12-14
Grade: 17th
QBR: 83.7 – 21st
YPA: 7.1 – 18th
Pressured QBR: 78.8 – 12th
Pressured Adj Comp%: 65.2 – 17th

katonadani
Reply to  rowi
2017-12-13 08:57

ezt gondolkodtam h megírom, de a tegnapi után sok lett volna úgy éreztem :D

acsdav2
acsdav2
Reply to  rowi
2017-12-13 10:43

Mivel ez a 12-14.hét mind csoport ellenfelek ellen volt, érdekes lenni látni, hogy ha a csoportban játszott meccseket vennénk külön. Mert, ha jól rémlik a Jets ellen se ment igazán az eleje felé.

katonadani
Reply to  acsdav2
2017-12-13 07:32

sztem tök egyértelmű Brady, egy rossz meccs nem számít sokat.

vabu
vabu
Reply to  katonadani
2017-12-13 08:09

Wentznek mennyi esélye maradt így, hogy három meccs mínusz?

katonadani
Reply to  vabu
2017-12-13 08:46

nulla

acsdav2
acsdav2
Reply to  katonadani
2017-12-13 08:34

Nem amiatt az egy rossz meccs miatt venném el. (Mondjuk ez alapján Big Ben is versenyben lehetne :D) De, ha a Steelers ellen is kikapnak (remélem nem lesz így) és a Jags győzelmi sorozata miatt elbukják a pihenő hetet, valamint Antonio Brown tovább folytatja emberfeletti teljesítményét, akkor az már csak felmerülne lehetőségként AB neve, nem?

katonadani
Reply to  acsdav2
2017-12-13 08:47

ha Brady szar lesz a köv három meccsen és AB hozza az elmúlt három meccsét, akkor igen. Előbbin nagyon meglepődnék

acsdav2
acsdav2
Reply to  katonadani
2017-12-13 10:08

A rosszabb meccsei eddig, mint a csoport rangadók voltak, az utolsó 3-ból 2 pedig az lesz. Lehet mondani, hogy csak átmeneti állapot a mostani, de azért, ha mind a 4 deii meccsen INT-et dobott, akkor abból levonható, hogy nem megy ellenük jól. A Steelers ellen szerintem jó lesz, de nem biztos, hogy elég lesz az a győzelemre.

20
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x