Tavaly indítottunk egy sorozatot leggyengébb láncszem címmel, amiben sorra vettük minden csapat leggyengébb pontját. A felsorolást nem szűkítettük le játékosra, lehetett az edző, egész csapatrész, de akár stratégia is. Ezt most idén folytatjuk, de kizárólag a rájátszásba jutott csapatokra koncentrálunk. Minden csapatnál megnézzük, hogy mi a legtámadhatóbb pont támadó- és a védőoldalon is. Következzen először a hat AFC csapat.
New England Patriots
Offense leggyengébb láncszeme: Rövid passzjáték az elkapók oldaláról
Egy ilyen olajozottan működő gépezetnek nehéz megmondani a gyenge pontját, ahogy az ellenfelek védelme sem találta eddig. Úgy istenigazából senkibe nem tudok belekötni, de mivel mindenképp kell írni valamit, ezért az elkapókat mondanám, akik nagyon hiányoznak néha. Azt sejteni lehetett hogy Edelman kiesése nagyon fog fájni és ez nagyjából így is lett. Azokban a szituációkban, amikor kevés yardot kell megtenni, vagy fontos harmadik kísérleteknél Minitron mindig ott volt és megoldotta, most pedig jóformán Gronkowski kivételével nem lehet bízni senkiben. Cooks nagyjából korrekt, de ő inkább mélységi célpont. Hogan sem rossz, de őt sem lehet erre hatékonyan használni. Amendola sem rossz, de az öt dropja és 1.72-es útvonalankénti átlagos yardszáma nem annyira mutatós.
Defense leggyengébb láncszeme: Linebacker sor
Gondolom ez elég meglepő most sokak számára. A Patriots védelmével kapcsolatban sok kritika hangzott el, de leginkább a “nincs semmiféle pass rush” és “Butler-Gilmore megint agyon lett égetve” mondatokat hallani sokszor. Ez véleményem szerint két dolog miatt van így. Egyrészt ezek sokkal látványosabb hibák, másrészt tényleg voltak igazán gyenge momentumai mindkét sornak, de magukra is vannak hagyva. A linebacker sorban ugyanis nincs egy vezér, egy igazán jó játékos, aki összefogná az egész védelmet. Sokat elmond az a statisztika, hogy elkapás ellen, a lassan 34 éves David Harris a legjobb (igaz, kicsi a mintája). Cserébe futás ellen sem annyira jók, kollektíve 10 fölött járnak missed tackle-ök számában és az irányítósiettetést sem segítik.
Pittsburgh Steelers
Offense leggyengébb láncszeme: Martavis Bryant és Eli Rogers
Itt voltam a leginkább gondban. A Steelers offense ugyanis közel hibátlan. A legutolsó fordulóban azt is láthattuk, hogy annyira Antonio Brown hiánya sem fáj nekik (igaz, könnyű volt az ellenfél is). A futójáték nagyszerű, a fal a liga egyik legjobbja, Big Ben pedig egy utolsó nekirugaszkodásra ismét kiválóan teljesít. Az egyetlen gyenge pont Bryant és Rogers. A harmadik és negyedik számú elkapó irányába ugyanis összesen dob közel 100-as passer ratinggel Ben, miközben több interception, mint touchdown született róluk. Emellett ők ketten vezetik az elejtett labdák statisztikáját is a csapatnál.
Defense leggyengébb láncszeme: Sean Davis
Shazier kiesésével a linebacker sor is combos jelentkező volt, de Davis még így is alulmúlja őket. Nem csak, hogy 14 elhibázott szerelésével vezeti a ligát a safetyk között, de ezek nagy részét a line of scrimmage vonalán rontotta el, amivel nagyon rossz helyzetbe hozta csapatát. Cserébe pedig a passzjátékok alkalmával engedett 532 yardot, amivel top5 legrosszabb a posztján. Neki nincs igazán erőssége.
Jacksonville Jaguars
Offense leggyengébb láncszeme: Blake Bortles
Igazságtalan az élet Bortles kapcsán, ugyanis hiába hozott le három elit mérkőzést, senki nem hiszi el, hogy képes erre konzisztensen. A 49ers ellen már a jól megszokott formáját hozta és dobott is három interceptiont. A támadófala a kilencedik legkevesebb nyomást és a második legkevesebb sacket engedi, így nehéz lenne rájuk fogni, az UDFA elkapói pedig lehalásszák a legnehezebb passzait is. A playoffban lehet tovább bizonyítani és akkor jövőre nem kerül ide.
Defense leggyengébb láncszeme: A lelki teher rajtuk
Az első olyan egység, ahol nem tudok semmit és senkit kiemelni. Övék magasan a legjobb cornerback-duó a ligában, a pass rush pedig ligaszinten is kiemelkedő. A safetyk és a linebackerek átlagon felüliek, a kiegészítő emberek pedig nagyszerűen szállnak be. Mi az egyetlen dolog, ami kifoghat rajtuk? Hát a teher, ami rajtuk van, hogy egy Steelers és Patriots offense-t meg kell fogni. A keret nagy része iszonyú fiatal, a legtöbb játékosnak még 5 nyert meccse se volt szezon előtt, nemhogy playoff tapasztalat. A rájátszás pedig egy más dimenzió, a Jaguars védelme csak saját ellensége lehet.
Kansas City Chiefs
Offense leggyengébb láncszeme: Játékhívások
Hill mögött az elkapójáték sem veretes, de sokat nincsenek is bevonva a támadásokba. Akiket viszont elő kell venni, azok az edzők. A Chiefs az idény közepén nagyon visszaesett és ezért nagy részben ők voltak a felelősek. A csapat támadásait nagy részben kiismerték és képtelenek voltak fordulókon keresztül változtatni. Megelégedtek azzal, hogy Hunt vagy Hill majd úgyis hoz egy nagy játékot. Ez valamelyest változott, de továbbra sem látom, hogy kihasználnák a keretben rejlő erősségeket és képesek lennének változtatni, ha baj van.
Defense leggyengébb láncszeme: Safety sor
A Chiefs védelem egy nagyon jó egység lehetett volna idén. Azonban az első fordulóban elbúcsúztunk Eric Berrytől, a safety sor pedig szétesett. Sem párja, Ron Parker, sem a helyére beszálló Daniel Sorensen nem tudja kezébe venni az irányítást. Rengeteg a lecsúszott szerelés, a rossz coverage munka és a magabiztosság is eltűnt.
Tennessee Titans
Offense leggyengébb láncszeme: Játékhívások
Az offseason alatt úton-útfélen azt hallgattuk, hogy milyen változatos, dinamikus és sokoldalú lesz a Titans támadósor. Ebből konkrétan az lett, hogy a Titans az egyik legszürkébb, legkevésbé nézhető focit játszó csapat. Igaz, legalább hatékonyak és eredményesek, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy itt vannak. Szerintem a legnagyobb probléma, hogy nem akarják/nem merik Mariota futóképességeire jobban kihegyezni ezt az egészet. Pedig a képesség ott van a fiatal irányítóban, hogy akár Newton féle direkt futások hívjanak rá, vagy jobban variáljanak a read option játékokkal, de nem. Az egyetlen elfogadható magyarázat, hogy nagyon féltik az irányítót, ami jó kifogás, de ezzel sokat veszítenek ők is és mi is.
Defense leggyengébb láncszeme: Johnathan Cyprien
Cyprien tavaly az egyik legtöbbet fejlődött safety volt, idén pedig az egyik legtöbbet visszaeső játékos. Sérülése enyhítő körülmény, de ettől még messze ő a leggyengébb pont az amúgy elég stabil védelemben. A lejátszott mérkőzései alatt messze ő az egyik legtöbb yardot engedő safety, ráadásul úgy van top15-ben a missed tackle listán, hogy a fél szezont kihagyta.
Buffalo Bills
Offense leggyengébb láncszeme: Elkapók
A Bills egy futásorientált csapat, egy mozgékony irányítóval, egy futáshoz kiválóan, de passzhoz kevésbé jól blokkoló fallal és az egyik legjobb elkapni tudó futóval. Ezt el kell fogadni, de attól még az elkapók kritikán aluliak. Messze a Bills elkapóinak van a legkevesebb jó elkapása az évben, ami nem csak alacsony targetszámnak, hanem a lyukas kezeiknek is köszönhető. Mindegyik Bills elkapó legalább három elejtett labdával bír, de ketten is már ötnél járnak. Benjamin érkezése pedig egyelőre nem minőségi, csak mennyiségi segítség.
Defense leggyengébb láncszeme: Linebacker sor
A Matt Milano, Preston Brown, Ramon Humber sor közösen már 14 missed tackle-t tud felmutatni, cserébe mindhárman 245 yard felett engednek coverage-ben, egy TD mellett. Preston Brown például egymaga 545 yardot engedett már és majdnem 300 yardot elkapás után. Nem épp ligaelit mutatók.
Legfrissebb cikkeink
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
Legutóbbi hozzászólások
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
Korrekt mind2 a Pats esetében.
Offenseben nagyon hiányzik, hogy a screen passzok nem ülnek úgy, ahogy korábban, hiába segít be ebbe Lewis és White is.
Az LB sor pedig csoda hogy számra megvan, HT, McClellin és Langi is IR-en. Ez sajnos már sok az amúgy sem elit csapatrésznek.
“…a Jaguars védelme csak saját ellensége lehet.”
Vagyis inkább a Jaguars ellensége csak a saját védelme lehet. ;)
A védelemről Volt szó cska, nem az egész csapatról, szóval az úgy nem jó :(
Nem lesz véletlenül playoff challenge?