Összefoglaló
Ilyen ez a popszakma
Ha csak a továbbjutók kiemelésére tekintünk, azt gondolnánk, hogy a papírforma érvényesült. Nos nem, az Eagles ugyanis esélytelenebbként várta az összecsapást, és bár nem feltétlen a jó játékukról szólt a meccs, egy lépéssel közelebb kerültek az NFC koronájához. A másik összecsapáson a Patriots egy kis erődemonstrációval üzent a Jaguars-Steelers meccs résztvevőinek.
Ez a Patriots nem a Chiefs
Nagyon egyszerű volt a képlet a Patriots számára: ki kellett használni a Titans gyengeségeit. Mert volt belőlük bőven a meccsen.
Borzasztó amatőr hibákat láttunk a vendég védelemtől, az offense-ben pedig nem várt emberek mondtak teljes csődöt. Pedig egy 95 yardos drive keretein belül Mariotáék szerezték meg a vezetést, ahol felmutatták a teljes fegyverarzenáljukat. Hol Mariota, hol Henry iramodott meg, megvolt az a biztonsági játék, ami a Tennessee passzjátékra jellemző, és a végén az idei első körös Corey Davis igazolta a benne rejlő potenciált egy újabb fantasztikus elkapással. És ez a 6 perces drive az egyetlen, amire büszkék lehetnek Mularkey-ék, leszámítva a garbage time TD-t.
Az nem újkeletű, hogy a védelmük nem a legjobb, de eddig csak passzok ellen ütközött ki. Voltak előre borítékolható párharcok, ahol a Patriotsnak állt a zászló, főleg Jonathan Cyprien coverage képességeire gondolok most, és ezt nem is voltak restek kihasználni. A meccs összességét tekintve borzasztó volt a passz elleni védekezésük, legalábbis nem a secondaryn múlott a passzok sikeressége. Ez inkább az első negyedre volt jellemző, amikor többször is harmadik kísérletre szorították Bradyt, de hát sokszor megoldotta azt is. Na de hogy a futás elleni védekezés is bedőlt, amiben elvileg a jobbak közé tartoztak, az tarthatatlannak bizonyult. Ebben nagy szerepet játszott a Patriots játékosok blokkolása is, gyakran olyan krátereket kreáltak, hogy egy kamion is elfért volna, és nem csak a fal vette ki a részét a folyosók megtisztitásából.
Bradyéknek gyakran tálcán kínálták a lehetőséget, rengeteg büntetés utáni first downt szereztek (némelyiket jogtalanul), két alkalommal is a félpályáról indíthattak támadást, és kifárasztották a védelmet. Hogy ezekre nem volt válasza Mariotának, az a hazai defense-nek (bizony!) köszönhető. Szimplán megfojtották a harmadéves irányítót, aki előtt a fal Jack Conklin sérülésének és Taylor Lewan mérhetetlen bénázásainak hála összeomlott, így a passzjáték szinte esélytelen volt. Henryt tökéletesen semlegesítették, és ezzel nagyjából ki is vették a vendég offense-t a képletből. A Patriots nem tette meg azt a szívességet mint a Chiefs múlt héten, és a második félidőben is ugyanilyen intenzitással őrölték fel ellenfelüket. A futásokhoz szinte nem is nyúltak a fordulást követően, mert olyan jól működött a passzjáték, hogy felesleges volt, így Brady apó újabb 300+ yardos meccset zárt.
Nagyon sima meccsen biztosította be a konferencia döntőt magának a Patriots, immár zsinórban hetedik(!!!) alkalommal, reméljük ott már egy pár fokkal jobb meccset láthatunk majd. A Titansnek a tisztes helytállás sem jött össze, kijött a rutintalanság és hogy mennyi különbség van az idei évben a két csapat között.
Tennessee Titans 14 @ 35 New England Patriots
Super Bowl utánérzés
Egy fokkal szorosabb meccset játszottak le Philadelphiában, ahol kiderült, mi a különbség a Patriots és a Falcons között: az egyik kihasználja az ellenfele hibáit, a másik nem.
Gyakran kapjuk a fejünkhöz a hazai Eagles kommunától, hogy nem szeretjük/nem ismerjük el a csapatuk érdemeit. Nos, nekik most adok egy újabb szomorú pillanatot, mert nekem nem tetszett ez az Eagles, és nem fogom az anyázások ellenére eltusolni a gondolataimat. Egyáltalán nem keltették jó csapat benyomását, hiszen minden csapatrészükbe ordító hibák csúsztak be, ez pedig nem egy jó csapat ismérve. Fumble-ök, droppok, special team bénázás, oldalra kirúgott kickoff, kihagyott extra pont, védőszabálytalanságok, benézett játékok, ezeket mind felvonultatták. Az már csak a Falcons bénázásán múlt, hogy ezekeből mindössze 10 pontot tudtak felpakolni.
Nick Foles számai jól mutatnak, de nem szabad hinni a látszatnak! Az összes sikeres passza max 10 yardot tett meg a levegőben, a többit az elkapói tették hozzá. Ráadásul nem sokon múlt a makulátlan mérleg, hiszen egy zsugát egyenesen Keanu Neal kezébe dobott, ám ő képtelen volt elkapni a labdát, a felpattanó disznóbőr pedig Torrey Smith kezében landolt. Ez is pontos passznak számít, ráadásul 10+ yardosnak, de azért látjuk a különbséget remélem. Na de ennyit a kritikáról, mert amúgy meg tökéletesen találta ki ezt a game plant Doug Pederson.
Az első félidőben ültek a futások, amivel megalapozták a második félidőben agyonhasznált RPO és play action játékokat, így Folesnak gyakran tiszta célpontjai voltak 10 yardon belül a pálya bármelyik részén. A támadófal kiválóan tette a dolgát, így az offense nyugodtan hasíthatott. Labda nélkül nehéz nyerni, így történhetett meg az, hogy a fordulást követően minél inkább a kiesés felé sodorták a Falconst, hiszen dominálták az órát. Hogy ez így is lett, azt saját magának köszönhetik Ryanék, akik nem tudták kihasználni az Eagles bakijait. A végén 6 percük volt egy game winning drive vezetésére, ami egy ilyen offense számára gyerekjáték. El is jutottak 10 yardra, ám ott megállt a tudomány, illetve a hazai védelem a legfontosabb pillanatban összeszedte magát, és nem hagyott szabad célpontot Ryannek. Devonta Freeman elmondása szerint sérülten játszott, de hát érthető, hogy ez rögtön kiderült a produkciója után, borzasztóan futott, míg Coleman ficánkolt a pályán. Ennek ellenére ez az offense brutálisan egysíkű és kiaknázatlan maradt, ami az OC-cserének is köszönhető, és véleményem szerint ez nagy szerepet játszott a mostani vereségben.
Az Eagles köszönte szépen a lehetőséget, és bemasírozott az NFC döntőbe, nem lehengerlő játékkal, de teljesen megérdemelten. Ezzel el is döntötték, hogy nem lehet végig hazai pálya a Vikingsnak a rájátszásban, már ha továbbjutnak. Ám akárki is lesz az Eagles ellenfele, a hibákat le kell szorítaniuk, mert aligha hiszem, hogy még egyszer megúszhatják ezeket büntetlenül.