Connect with us

Minden ami NFL

Kinek szurkoljak a playoffban?

Az NFL franchise-ok közül minden évben 20 csapat számára idő előtt, az alapszakasz utolsó hetével befejeződik az adott év. Nyilvánvalóan a szurkolók számára ugyanez a helyzet. Húsz csapat rajongótábora könnyes szemmel vagy egykedvűen mereng a képernyőre miközben látja, ahogy a legjobb csapatok egymásnak feszülnek a végső győzelemért. Ebből következik, hogy januárra teljesen átalakul az NFL rajongói szférája, mindenki keres magának egy csapatot, aki ellen vagy akiért szorít a Super Bowlig. A következőkben ezen tábornak, illetve azoknak, akik most állnak a nagy csapatválasztás előtt, igyekszem megkönnyíteni a választást az előttünk álló 5 hétre. Fontos: az útmutató a személyiségeket veszi alapul, nem a csapatszimpátiát.

 

Akinek mindig csak a „Majd jövőre” mantrázása jut: Buffalo Bills

A Buffalo Bills bizonyította idén: még a legreménytelenebb franchise-oknál is van fény az alagút végén (idefigyelj, Cleveland Browns). Persze ki kellett böjtölni az 1999 óta tartó ínséges időket, de csak megérte a várakozást. Nem NFL-es berkekből, Liverpool és Arsenal szurkolók tömkelegét várják az AFC pályaudvarának 6. vágányán.

Akinek már sok a „Blew a 28-3 lead”: Atlanta Falcons

Unod, hogy egy éve minden nap 3-28-as képeket látsz az interneten? Itt a remek alkalom, hogy ennek közösen vessetek véget az Atlanta Falconst támogatva. Ha sikerül a Patriots elleni történelmi leolvadást feledtetni azzal, hogy a Super Bowlban idén visszavág a csapat és nyer, akkor pontot lehet tenni az elmúlt egy év egyik legjobban pörgő NFL-es internetes threadjének végére. Hozzájuk csatlakozhatnak még azok a Golden State Warriors rajongók is, akik szintén átélték már ezt a 3-1-ről bukott bajnoki címet követően.

Az érdektelen: Tennessee Titans

A lemaradó csapatok szurkolói közül, aki igazán hiteles és önmagához hű szeretne maradni, azoknak a Titans a tökéletes választás. Hiszen a Tennessee annyira izgalmas és érdekes csapat az idei rájátszás mezőnyében, mint a be nem jutó csapatok voltak az alapszakasz során.

A faszagyerek: Carolina Panthers

Hát ki más mögé lehetne igazán beállni, ha nem az NFL ügyeletes nagymenője mögé? Kifogástalan öltözködés a pályán kívül, vagánykodás és széllel szemben való vizelés a pályán: ez Cam Newton. A Panthers irányítója igazi példakép lehet azok számára, akik nem törődnek a társadalmi konvenciókkal és az önmegvalósítás nem szokványos módját választják.

Az ötlettelen: Kansas City Chiefs

Aki csak leül a tv képernyője elé és bekapcsolja a SportTV-t, annak nagyjából 30 másodpercet kell várnia arra, hogy kiderüljön, hogy az NFL egyik magyar hangja kinek is drukkol. Koncepció és ötlet híján pedig azonnal el is dől a kérdés.

A művészlélek: New Orleans Saints

Ha csak a csapatok logóit vesszük figyelembe, egyértelműen a Saintsé a legesztétikusabb. Minimalista tervezés, mégis jó ízléssel megválasztott színkombináció jellemzi a csapatot. Ha pedig idevesszük, hogy Brees vezérletével a támadójáték egy tökéletesen megkomponált mestermű, akkor minden tekintetben a tökéletes választás a gourmet-k számára.

A nagypofájú: Jacksonville Jaguars

Mindenkinek megvan az a forma, aki sokáig sunnyog, majd hirtelen történik valami pozitív vele és onnantól kezdve fokozatosan lesz egyre kibírhatatlanabb az idő elteltével párhuzamosan? Teszik mindezt úgy, hogy egyébként van mire arcoskodni, de azért mégis csak hiteltelen az egész pózerkedés. A rebuild folyamatában lévő gárdák pont olyanná szeretnének válni, mint a Jaguars (sok elvert pénz után nagyot robbanni), így ezen csapatok szurkolóinak testhez álló a Jacksonville és már gyakorolhatják azt a magatartásformát, amit jelenleg ugyan megvetnek, de amint kézzelfogható közelségbe kerül a siker, rögtön elsajátítanak.

 

A nyakas: Los Angeles Rams

Akiket nem lehet meggyőzni semmivel, nyíltan beleállnak mindenkibe, aki nem osztozik a megdönthetetlen, csőlátásos véleményükön. Ilyen embereket keres a Rams a bandwagonra. Vigyázat, jegyek már csak korlátolt számban kaphatók, mivel rengeteg Seahawks drukker már két évre előre lefoglalta a legjobb helyeket.

A történelem rajongó: Pittsburgh Steelers

A liga legjobb elkapója és a legjobb futója is ezt a támadógépezetet erősíti, mégis csak a kifogások keresése és a múlt felhánytorgatása marad a szurkolóik számára. A Steelers rendelkezik a legtöbb Super Bowl győzelemmel a liga történetében, múltjuk kifogástalan, játékosaik és az edzői stáb hibátlan mind emberileg, mind szakmailag. Továbbá azoknak is ideális választás a Pittsburgh, akik képtelenek mások árnyékából kilépni. A Liverpool rajongók itt is otthonra lelhetnek.

A döntésképtelen: Minnesota Vikings

A Vikingsnál uralkodó döntésképtelenség a mindennapi életben gyakran visszaköszön. BigMac vagy Whopper, Pepsi vagy Coca-Cola, Xbox One vagy PS4? Ezekben a firstworldproblem kérdésekben még akkor is nehéz meghozni a helyes döntést, amikor csak két dolog közül kell választani. Akkor milyen helyzetben lehet a Minnesota, akiknek három irányító közül kell majd levenni egyet a polcról? Ezáltal az egyik legemberközelibb csapat a rájátszás mezőnyében. De nem csak a hezitálók számára alkalmas választás a gárda, hanem azoknak is, akik szeretik a különlegességeket: ugyanis a Vikings lehet az első csapat, aki Super Bowlt játszhat hazai pályán.

Az empatikus: Philadelphia Eagles

Carson Wentz amellett, hogy egész évben nem csinált semmi különöset, még puhány is volt. Amikor a focilabdát mankóra váltotta, alaposan kiürült az Eagles bandwagonja. A távozókat azonban felválthatják azok a jóérzésű úriemberek, akik nemcsak, hogy tisztelnek mindenkit, aki amerikai focizik, hanem még azonosulni is tudnak az Eagles szurkolók fájdalmával. Az ilyen emberek teszik jobbá a világot és egy gyűlöletmentes hellyé a fórumokat.

A fontoskodó: New England Patriots

Egy napja nézel NFL-t, de rögtön a társaság középpontja akarsz lenni? Mindent magadra veszel? Csípőből jön a visszakérdezés, hogy “Na és XY-nak hány gyűrűje van?” Akkor a Patriots a te csapatod. Itt nem kell racionálisan gondolkodni, annyi a lényeg, hogy utálj mindenkit, és minden vitát, eszmecserét a SB-k számára hozzál ki. Az is fontos, hogy mielőtt elköteleződsz a csapat irányába, semmiképp se érdeklődj másik csapatok iránt nyíltan, különben bandwagonernek fognak hívni. Pedig ha valahol nincsenek, az a Patriots. Kevesen tartozhatnak ehhez az elit körhöz, így aki ennek tagja, az a társadalom szerves, értékes és ritka része lehet.

28 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
28 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Gergely Angyal
Gergely Angyal
2018-01-03 11:45

Én már félig boldog vagyok, hiszen a Seattle nem jutott be a rájátszásba. A teljes elégedettséghez pedig az kellene, hogy ne legyen bajnok a Pats… :D

Matyika29
Matyika29
Reply to  Gergely Angyal
2018-01-03 15:58

Hiába, no… a legszebb öröm… :D :D
Tudjuk, kit utálsz… melyik a csapatod?

kitalaltnev
kitalaltnev
Reply to  Matyika29
2018-01-03 16:10

Várjunk csak…utálja a Pats-et + Seattle-t, sztem Broncos fan.

Naliviel
Naliviel
Reply to  kitalaltnev
2018-01-03 17:18

Igazából csak annyit tudtunk meg Gergelyről, hogy nem szereti a nagypofájú szurkolókat.

kitalaltnev
kitalaltnev
Reply to  Naliviel
2018-01-03 17:45

A cikk sztem semmi okot nem adott senkinek sem a vitára, remélem a kommentem sem, ergo a béke legyen mindenkiben, BUÉK!

Naliviel
Naliviel
Reply to  kitalaltnev
2018-01-03 21:16

Lehet rosszul fogalmaztam, egyáltalán nem sértés akart lenni. Arra gondoltam, hogy a Pats és Seahawks szurkolók (ők már annyira nem, mint régen) hangja messze a legnagyobb és sajnos legtöbbször meglehetősen kultúrbarbár, ami sokaknál kicsapja a biztosítékot. FK! kommentszekcióból viszont nem is jut eszembe ilyesmi, inkább FB és társai.
Elnézést a félreérthető kommentért és szintén kívánok ‘új évet! :)

Gergely Angyal
Gergely Angyal
Reply to  Naliviel
2018-01-03 21:34

Itt a FK! kommentszekcióban szerencsére általában kulturált! :D

kitalaltnev
kitalaltnev
Reply to  Naliviel
2018-01-04 07:00

Ó, köszi, semmi gond :) nem is volt szándékomban úgy érteni.
Mindemellett kívánok magunknak jó szurkolást és sok idegeskedést-izgalmat is a rájátszásban!

Gergely Angyal
Gergely Angyal
Reply to  kitalaltnev
2018-01-03 17:46

Helyénvaló a következtetésed. :D
Azt hozzá kell tegyem, hogyha nem Broncos fan lennék akkor sem éreznék másképpen.
Mindkét csapat szurkolóit értem, hogy miért lettek fanok. A Patset teljes mértékben elismerem, de nekem túl jók. A Seahawksnak pedig a játékosait sem bírom (pár kivételtől eltekintve), főleg a defense oldalról. Meg hogy mindig bemakkolták valahogy a győzelmet :D (Pl. Packers elleni NFC döntő).
A két csapat szurkolóit sajnos tényleg nem annyira kedvelem.

Gergely Angyal
Gergely Angyal
Reply to  Gergely Angyal
2018-01-03 17:48

De azért béke van, mindenki annak szurkol, akinek szíve vágya! :D

kitalaltnev
kitalaltnev
Reply to  Gergely Angyal
2018-01-03 18:11

Beletrafáltam akkor. Bárcsak ez azzal az egy lottószelvénnyel is bekövetkezne, amivel időnként játszom. :) Persze szerencsés vagyok a Pats-szel is, akiket még Brady miatt szerettem meg anno. Szóval én ezért… Egyébiránt a Broncost is szívlelem (korábbról még Manning miatt), s drukkolok nektek jövőre egy a franchise-hoz méltóbb szezonért.

Gergely Angyal
Gergely Angyal
Reply to  kitalaltnev
2018-01-03 18:17

Egyébként kvázi én is “brandwagon” szurkoló voltam az elején. Az első meccs amit láttam a 2013-mas szezon playoffjában a Broncos-Chargers meccs volt. Bekapcsoltam a TV-t, aztán tetszett a mez és a mutatott játék is. :D
Emlékszem a Super Bowlt bekapcsoltam, de kb. belealudtam negyed óra alatt csalódottan. Akkor még nem voltam hozzászokva a hajnali meccsnézéshez.

who dat
who dat
2018-01-03 12:01

nagyon jó és ötletes cikk. Go Saints!

Arnold Patsenegger
Arnold Patsenegger
2018-01-03 12:46

Jelenlegi magyar Patrióta populáció:20 000
Egyed szelekció miután Brady visszavonul: 200

:D :D :D :D

Wide open
Wide open
Reply to  Arnold Patsenegger
2018-01-03 17:21

Amilyen fitt Tomiboy még egy jópár évig kitart a populáció :D

wolandrule
wolandrule
2018-01-03 14:02

Nagyon jó lett, külön pacsi a PL utalásokért. :)
Patriots—> Manchester United
Steelers—> Liverpool
Saints—> Arsenal
Cowboys—> Chelsea
Packers—> Spurs
Vikings—> Stoke
Giants—> AC Milan
Eagles—> Fradi
Rams—> Juventus

Szulfid
Szulfid
Reply to  wolandrule
2018-01-03 16:57

Milan szurkolóként mondom, hogy rossoneri inkább már a brownsra hajaz :D

ClayMatthews52
Reply to  wolandrule
2018-01-03 16:58

neeee, neeee miért a Packers a Spurs?
Én a két csapat rajongójaként mindig a Poolt próbáltam megfeleltetni a Packersnek, de igazából sok csapattal lehetne ilyet csinálni.

szederbokor
Reply to  ClayMatthews52
2018-01-03 17:02

a Packers nekem inkább a Celtic (kurva hideg van, a saját csoportjukat mindig ledominálják, jók-jók, de soha nem elég jók), de a Spurs engem is mellbe vágott. Amúgy most, hogy ezt leírtam, működik ez a Poolra is, tényleg :D

De rendes poolosként nyilvánvalóan a Buffalonak fogok szurkolni, a Steelerst valahogy mindig is utáltam. Amúgy a Chargerst szeretném végre újra PO-ban látni, de amúgy a Vikings lesz a végén a favoritom, azt is valahogy pool-közelinek érzem
(A Jax-re meg csak simán baromi kíváncsi vagyok, ha valaki a Stoke, akkor ő az)

wolandrule
wolandrule
Reply to  ClayMatthews52
2018-01-03 18:05

Igazából azért a Spurs, mert mindkét csapatnál ritkán vannak nagy igazolások, inkább építkeznek, viszonylag stabilak.

Rpi
Rpi
Reply to  ClayMatthews52
2018-01-03 23:26

A Falcons – Liverpool kapcsolat az EL döntő flashbackek után jött a SB harmadik és negyedik negyedében. Tudtam, hogy ez a sors..??

rowi
rowi
Reply to  wolandrule
2018-01-03 21:53

a cowboys chelsea párért megorolltam rád…:) a chelsea, főleg a mou féle, az kiköpött seahawks

Ne_Spies
Ne_Spies
2018-01-03 15:14

A Patset vagy utálja az NFL-t kedvelő vagy imádja. Nálunk nincs bandwagoner és nincs is rá szükség. Ezt a csapatot szívből kell imádni és nem csak a kecske és az öreg vadász miatt.

kitalaltnev
kitalaltnev
2018-01-03 16:12

Ötletes és olvasmányos merengés. Gratulálok hozzá!

Wide open
Wide open
2018-01-03 17:18

A Falcons kapcsán inkább azok az AC Milan szurkolók jutottak eszembe potenciális célközönségnek, akiknek még mindig rémálmaik vannak a 3-0-ról elbukott Isztambuli BL döntőről :D Kár hogy akkoriban még nem pörgött ennyire a közösségi média és a mémgyártás.
PO-ra egyébiránt jómagam (ha már az istenverte Chargersem csak nem akart bejutni) innentől egy Brady-Keenum végső párharcért fogok szorítani. Csakmert szeretem a rekordokat (és a következő 100 évben aligha lesz másnak esélye egy dupla dinasztiára Bradyn kívül), de rohadtul imádom a Csipkerózsika sztorikat is (mivel Keenum felemelkedése pofátlanul hasonlít a fiatal Brady pályájára eddig). Persze akik felül akarják múlni a tavalyi döntőt, azoknak nagyon fel kell kötni azt a bizonyost :)

LasDen
LasDen
2018-01-03 17:44

TIL elit klub tagja vagyok. Damn I’m fabulous…

Tizenkettes
Tizenkettes
2018-01-03 21:34

Remekül időzítettem, mert amikor New England-drukker lettem, onnantól folyamatosan csak szívott a rájátszásban a Patriots, bár oda simán jutott el. Érdekes, hogy ennek ellenére folyamatosan ledivatdrukkereztek itt-ott… Az alapszakaszban lealázott Jets a Gillette-ben, ugyanígy a Ravens, kétszer a Giants. Gyönyörű vereségek voltak. De olyankor volt igazán jó drukkernek lenni. Most persze minden okés, de már lélekben készülök, milyen lesz Brady után.
Azt gondolom, ha nem a New England, akkor Ray Lewis miatt a Ravens lett volna a csapatom. Azok a remek Baltimore-Pittsburgh ütközetek… Ejjj!
Egyébként tényleg remek cikk.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

28
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x