Connect with us

Hír

Bennett: “Sanszos, hogy jövőre már nem leszek itt.”

Michael Bennett szerint az idei offseason során nagy változások mennek majd végbe a Seattle Seahawks háza táján. A csapat ugyanis 2011 óta először nem jutott be a rájátszásba azzal, hogy vasárnap 26-24-es vereséget szenvedtek az Arizona Cardinalstól.

 

A mérkőzést követően Bennett Gregg Bellnek, a The News Tribune újságírójának elmondta, hogy új időszámítás kezdődhet Seattle-ben és valószínűleg ennek az érának ő már nem lesz részese. Elmondása szerint ugyanis egyértelműen látszik, hogy a csapatnál a fiatalok kezdenek előtérbe kerülni, ebbe a képbe pedig nem feltétlen illik már a defensive end, aki az idei alapszakszban 15 mérkőzésen 39 tackle-t és 8.5 sacket mutatott be.

Rengeteg változásra a számítok, de ez a dolgok rendje. Egy kudarc egyértelmű következménye lesz a változás. Ahogyan mondtam, ez már a fiatalok játéka. Rengeteg nagyszerű játékost veszthetünk el, fel kell készülnünk arra, hogy bármikor kiszoríthatnak ezek a tehetséges arcok. Ez a természet rendje, akármit is hozzon a jövő én elfogadom. Imádtam Seahawk lenni, az egész szervezetet imádom és a csapattársaimmal is remek volt az összhang. Rengeteg győzelmet arattunk, szóval akár itt kezdem meg a következő szezont, akár máshol, mindig hálával és tisztelettel viszonyulok a franchise-hoz az itt eltöltött időszakért. Pete Carroll-lal és John Schneiderrel is nagyon jó kapcsolatot ápolok, ezt a helyzetet is könnyen fogjuk tudni kezelni, ebben biztos vagyok.

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x