Connect with us

Hír

David Amerson a Chiefshez igazolt!

További játékost hozott a cornerback szekciójába a Kansas City Chiefs csapata, ám hogy ez erősítés vagy csak mélyítés, arról megoszlanak a vélemények.

 

 

Az Alex Smith csere után megszerzett Kendall Fuller mellé most a csoportrivális Raiderstől kivágott David Amerson is csatlakozik Andy Reid legényei közé. A korábbi második körös cornerbackkel a 2018-as idényre kötöttek szerződést, és $6 millió ütheti a markát. Hogy miért csak ennyi?

 

Nos, Amerson hiába van remek korban (26 múlt decemberben), borzasztó inkonzisztens a játéka, és a mentalitása is megkérdőjelezhető. A Redskins például azért vágta ki 2015-ben, mert elhanyagolta magát, és Amerson elmondása szerint is inkább Xboxozott a foci helyett. Szezon közben került a Raidershez, ahol nem is volt panasz a játékára, de Jack Del Rio irányítása alatt szinteket esett vissza a játéka. Idén csak hat meccs jutott neki a szezonban, ezeken 28 targetet engedett, amiből 21 elkapás és 4 TD született, borzasztó arány.

 

Egy új kezdet viszont csodákra képes, és ebben bíznak a Chiefsnél is. Mivel Darrelle Revist kivágták, kellett egy másik cornerback, Amerson pedig fiatalabb és olcsóbb megoldás nála. A Chiefs legnagyobb hiányossága egyértelműen az volt, hogy nem találtak Marcus Peters túloldalára megfelelő társat, így az egyik oldala mindig sebezhető volt a Főnököknek. Most azonban Eric Berry is visszatér a safety sorba, Fuller az egyik legjobb slot cornerback volt tavaly a ligában, ha pedig Amerson ismét a jobbik arcát mutatja, akkor elég pofás secondary várhatja az ellenfél támadósorát.

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!