Connect with us

Hír

Gronk már a tavalyi szezont sem élvezte

Szóltak már arról hírek, hogy a New England Patriots tight endje, Rob Gronkowski visszavonulását tervezi. Amikor a Super Bowl vereség után megkérdezték arról, hogy befejezi a játékot, csak annyi mondott, hogy gondolnia kell a jövőjére. Egyrészt rengeteg sérülése volt már. Hát, kar, térd és emellé még legalább két agyrázkódást is összeszedett karrierje során. Másrészt viszont egyáltalán nem megszokott, hogy egy ilyen fiatal (28 éves) játékos a pályafutása csúcsán vissza akarna vonulni.

 

 

Gronk nem érezte jól magát a tavalyi évben, amiben nagyban közrejátszhattak a sérülések, mivel komolyan elgondolkodott az edzőtáborban azon, hogy szögre akasztja a cipőt. Volt olyan, hogy a teste nem válaszolt arra, amire kellett volna. Gronk egy külön módszerrel akart volna edzeni, a csapat viszont ezt nem engedte, ez pedig nyilván nem tetszett neki. A szezonnak vége lett, és több fontos csapattagnak nem tetszett a légkör, amiben játszottak és edzettek.

-mondta Tom. E. Curran, az NBC Sports munkatársa.

Azt is mondta, hogy Gronkowski követni akarta Tom Brady guruja, Alex Guerrero edzéstervét és étkezési tanácsait. Guerrero egyébként több csapattaggal is dolgozott, de közülük sokat elveszett, mivel Bill Belichicknek nem tetszett, hogy ekkora befolyása van a játékosokra, nem feltétlenül pozitív irányba.

Hogy mi lesz a tight end sorsa, még ő maga sem tudja. Egy dolog kezd egyre biztosabbá válni, mégpedig hogy a Pats elkezdhet új sztárjátékos után nézni erre a posztra a közeljövőben.

19 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
19 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Bujdy
Bujdy
2018-02-28 10:48

Gronk egyik legnagyobb hátránya az egyik legnagyobb előnye: a mérete.
Biztos vagyok benne, hogy ezzel a mérettel és ezzel a játékstílussal még NFL mércével mérve is iszonyatosan nyírja a testét. Abszolút meg lehet érteni, ha kezdi unni, hogy sokat szenved és sokat sérült. Van gyűrűje (mennyi is?), vannak rekordjai, érthető, ha megfordul a fejében, hogy visszavonul. Lehet, hogy plusz egy gyűrű már nem ér annyit, amennyit veszít azzal, hogy csökkenni fog az életminősége a karrier utáni évtizedekre…

István Füstös
István Füstös
Reply to  Bujdy
2018-02-28 16:21

2 :)

Zsolt
Zsolt
Reply to  Bujdy
2018-03-01 19:00

Én is így gondolom, lehet még pár gyűrűje, de lehet, hogy gyomorult és rövid életet fog élni a rommá vert testében…

wolandrule
wolandrule
2018-02-28 11:01

“Több csapattagnak tetszett a légkör”, szerintem ott kimaradt egy nem.

katonadani
Reply to  wolandrule
2018-02-28 11:16

javítva

kitalaltnev
kitalaltnev
2018-02-28 12:17

Bizonyára nála ez benne van egy ideje a pakliban. Ha netalántán így dönt (nehogy adja a Jóisten!), azt nagy valószínűséggel majd megsínyli a Pats offense. Én meg több hetes gyászba fogok borulni. :(

bjeela
bjeela
2018-02-28 13:52

Ha van esze, akkor visszavonul. Mindent elért, egy legenda, tuti HoF és a bankban is van annyi, hogy ne kelljen kaparnia. Még 1000 yardért, 15 TD-ért és egy esetleges gyűrűért nem kockáztatnék a helyében egy újabb agyrázkódást és ezzel párhuzamosan egy tragikusan rövid és pocsék minőségű hátralevő életet.

Bryan
Bryan
2018-02-28 16:26

Úgy mondom ezt, hogy Gronk az egyik kedvenc játékosom, és nagyon-nagyon sajnálnám ha netán abbahagyná: döntse már el, hogy akar játszani vagy nem. Mindegyik abszolút elfogadható döntés. Viszont a lebegtetés, hogy egyszer így gondolom egyszer meg úgy, na az a legszarabb hozzáállás. 28 éves felnőtt ember azért csak el tudja dönteni ezt az egyszerű kérdést, nem gyerekekről beszélünk.

Ahhoz meg nehogy már jó pofát kelljen vágnia a csapatnak (HC, csapatorvosok, stb.), hogy egy újabb húzóemberét sikerül egy gyakorlatilag kuruzslónak behülyítenie. Az azért mégsem teljesen oké a csapat szemszögéből, hogy a csapatorvosi kezelést nem vagy csak vonakodva akarja elfogadni egy alkalmazott, de ha a kuruzslóhoz járhat, akkor már nem is annyira problémás a sporttal járó sérülésfaktor…

Chriss
Chriss
Reply to  Bryan
2018-02-28 17:37

Azért 1 hónapja volt az sb. ne várd el , hogy ripsz ropsz tud valaki dönteni, hogy elég, vagy nem…
Amúgy én kizártnak tartom, hogy brady előtt menjen el. Akkor viszont megy velük edelman, amendola is.

Bryan
Bryan
Reply to  Chriss
2018-02-28 17:58

Én arra gondolok, hogy a nagymenők közül szinte mindenki folyamatosan kisebb-nagyobb sérülésekkel játszik szeptembertől február elejéig. Ezen picsogni egy játékos részéről nekem kicsit olyan, mint mikor valaki beköltözik egy éppen a vasúti sínek mellé épült házba, és pár év múlva lekezd hőbörögni, hogy zavarja az alvásban az a kurva vonat :-)

Chriss
Chriss
Reply to  Bryan
2018-02-28 18:39

En csak egy interjut lattam vele , azóta csak újságírók és bennfentesek nyilatkoznak. Legy egy kicsit megertobb??

Bryan
Bryan
Reply to  Chriss
2018-02-28 18:05

Illetve értem én hogy fáj, de akkor az a korrekt, hogy (A) abbahagyja a sportot a saját érdekében vagy (B) elfogadja a csapat orvosi stábjának segítségét. Azt tartom visszásnak a Patriots szemszögéből, hogy ha a kuruzslóval kezeltetheti magát akkor amúgy “minden OK” és nem is akkora baj egyből a sok sérülés.

Én is kizártnak tartom, hogy 1-2 éven belül visszavonuljon, túl volt dramatizálva a SB utáni nyilatkozata saját elmondása szerint is.

Nyílméregbéka
Nyílméregbéka
2018-02-28 16:28

Szerencsére volt esze és szinte semmit nem költött a pénzéből, mindent okosan befektetett, úgyhogy csak a pénzért már nem kell játszania. Ha úgy érzi az egészsége rovására menne, inkább hagyja abba, akármennyire is nem szeretnénk mi pats fanok.

Toxic Waste
Toxic Waste
Reply to  Nyílméregbéka
2018-03-01 10:30

Mondjuk csak a pénzért eleve el sem kellett volna kezdenie az NFL-karriert (a szülei azért jómódot biztosítottak volna neki – bár ez nyilván nem hasonlítható össze azzal, mint amikor tízmilliókat keresel évente; meg volt valami négymilliós biztosítási összegről is szó még Arizonában, amit simán felvehetett volna, ha nem játszik többé). Az viszont igaz, hogy elért szinte mindent, amit lehetett – de valahogy nem lehet teljes a karrierje, ha visszavonul “fiatalon”.

kodru
kodru
2018-02-28 21:49

Következő klubja: Hollywood Stars :)

Arnold Patsenegger
Arnold Patsenegger
2018-02-28 22:26

Közben már Rapoport megírta,hogy Gronk döntött és marad.

kitalaltnev
kitalaltnev
Reply to  Arnold Patsenegger
2018-02-28 22:45

Bezony! ✌?

László Varga
László Varga
Reply to  Arnold Patsenegger
2018-03-01 23:11

Nem Gronk nyilatkozta, hanem a Pats! Várjuk ki a végét…

Arnold Patsenegger
Arnold Patsenegger
Reply to  László Varga
2018-03-01 23:40

Igen, azóta Én is olvastam.

19
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x