Minden Idők Legjobb Super Bowlja játékunk “D” csoportjának következő versenyzője az a nagydöntő lesz, ahol végleg eldőlt, lehetséges-e az, amire mindenki azt mondta, lehetetlen. Lehetséges-e az, amiről mindenki álmodozik, de senki nem hisz igazából benne? Lehetséges-e egy szezont úgy végigjátszani, hogy minden meccset megnyersz? Ezekre a kérdésekre a választ a Dolphins és a Redskins összecsapása adta meg.
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
A Dolphins útja a döntőbe
Nem túlzás azt állítani, hogy 1972-ben a Dolphins minden idők egyik legjobb szezonját futotta. Az alapszakaszban minden szembejövő ellenfelet legyőztek, sokszor lehengerlő teljesítménnyel. Don Shula csapatát még az sem zökkentette ki, hogy az 5. héten lesérült a kezdő irányító Bob Griese, és a helyét a 39 éves Earl Morrall vette át. A Dolphins így is átgázolt mindenkin, és 14-0-ás mérleggel, veretlenül várhatta a playoffot. Ott mindkétszer hátrányba került, de mindkét alkalommal fordítani tudott. Előbb a Brownst győzték le 20-14-re, majd az AFC döntőn Pittsburghben arattak 21-17-es diadalt, így azzal a tudattal mehettek Los Angelesbe, hogy ők lehetnek az első csapat, akiknek sikerül egy veretlen szezont végrehajtaniuk.
A Redskins útja a döntőbe
A Redskins bizonyos szempontból hasonló utat járt be, mint a Dolphins. Akárcsak a miami csapat, ők is elveszítették a kezdőirányítójukat, Sonny Jurgensent a 7. héten. Azonban ez nem roppantotta össze a csapatot, mert a helyére beálló Billy Kilmer tökéletesen helyettesítette őt, és a futó Larry Brown olyan nagyszerű szezont futott, hogy az alapszakasz MVP-jének is megválasztották. Mindezek ellenére a Redskins „csak” 11-3-mal zárta az évet, ám a rájátszásban kérdést sem hagyott afelől, mennyire erősek is ők. A Packerst 16-3-ra, a Cowboyst pedig 26-3-ra győzték le, így ők lettek megbízva azzal a feladattal, hogy útját állják a Dolphins veretlen szezonjának.
A Super Bowl
Bármennyire is meglepő, de a 7. nagydöntő esélyese nem a Dolphins, hanem a Redskins volt. A szakértők úgy gondolták, hogy a Redskins jobb csapat, nehezebb ellenfeleik voltak, és a playoffban is magabiztosabban győztek, mint a Dolphins. További George Allent is jobb edzőnek gondolták, ugyanis bár Shula már kétszer is eljutott a nagydöntőbe, de mindkétszer csúfos vereséggel távozott onnan.
Így a Dolphins azzal a tudattal szaladt ki a pályára, hogy a többség vereséget vár tőlük, hiába bizonyították be többször is, hogy hiba őket lebecsülni. Még az sem hatotta meg a szakértőket, hogy náluk a kezdőirányító Bob Griese újra hadra fogható volt. De nem foglalkoztak ezzel, úgy voltak vele, kimennek, és majd a pályán bizonyítják be sokadszorra is, hogy tévednek velük kapcsolatban.
A Redskins és a Dolphins nagyon hasonló csapat volt. Mindkettő az erős védelemre, és a masszív futójátékra volt berendezkedve, ám volt egy hatalmas különbség a két alakulat között. A Redskinsnek volt egy nagyszerű futója, Larry Brown, aki képes volt a hátán vinni az offense-t. Ám a szezon során annyira túlhasználták, hogy a döntőre már alig volt olyan testrésze, ami ne szenvedett volna ilyen-olyan sérülést. A Redskins futójátéka teljes mértékben Browntól függött, ugyanis mögötte nem volt senki, aki akárcsak egy kicsit is tehermentesíteni tudta volna a nagyszerű futót. Emiatt pedig, ha Brown nem tudta hozni az elvártakat, akkor a Redskins offense meg volt lőve.
A Dolphins az ellenkező véglet volt. Nekik ugyan ott volt első számú futónak Larry Csonka, de ha ő elfáradt, vagy nem ment neki annyira a játék, akkor azonnal be tudott ugrani a helyére vagy Jim Kiick, vagy Mercury Morris. Hármójuk között igazából nagyon kevés különbség volt, mindhárman tökéletesen tudták termelni a yardokat. Az alapszakaszban majdnem 200 yardokat átlagoltak meccsenként. Leegyszerűsítve tehát a Redskinsnek volt egy nagyszerű futója, akit azonban erősen túlhasználtak, ezzel szemben a Dolphins három kiváló futóval tudott felállni, akik a folyamatos cseréknek köszönhetően frissek és harcra készek voltak.
Mindennek tudatában nem volt annyira meglepő, hogy a Dolphins „No Name Defense” teljesen kikapcsolta a Redskins offense-t. Larry Brown alig-alig tudott bármit is csinálni, 22 futásból mindössze 72 yardot szerzett csak. A túloldalon ezzel szemben működött a futójáték, és a futótrió a nagydöntőn is majdnem 200 yardig jutott. Az első félidőt ily módon végigdominálta a Dolphins és 14-0-ás eredménnyel mentek öltözőbe a csapatok.
A második félidőre a Redskins ráébredt arra, hogy a tervük, miszerint Brownt fogják futtatni nem működik, így átáltak a passzokra. Ez már működött, és Kilmer vezetésével két hosszú drive-ot is levezettek a harmadik negyedben, ám mindkettő elakadt a vörös zónában. Az első ilyen drive egy kihagyott mezőnygóllal ért véget, a második pedig egy olyan jelenettel, amilyet ma már biztosan nem láthatunk.
A vörös zónán belül Kilmer megcélozta a TE Jerry Smith-t, aki a végzónában próbált elszakadni a védőjétől. Ugyan a védő végig rajta volt, de Kilmer úgy ívelte a labdát, hogy csak Smith kaphassa el, és senkinek még csak esélye sem legyen leütni. Nos, a védőnek nem is sikerült leütnie a labdát. A kapufának azonban igen.
72-ben a kapuk még nem ott álltak, ahol most, az end zone végén, hanem pont a gólvonal közepén állították fel őket. A kapu ilyenfajta elhelyezése pedig több problémát is okozott. Többször is előfordult, hogy egy-egy figyelmetlen játékos nekiszaladt a kapunak, de az sem volt ritka, hogy az irányítók elfelejtették, hogy a kapufa útban lehet, és lepattanhat róla a passzuk. Kilmer is elfelejtette ezt, és bár a védőknek esélyük sem lett volna levédekezni a passzt, ám a kapufa megtette ezt helyettük. Így elmaradt a TD, a következő játékból pedig INT lett.
Ezek után mindenki számára világossá vált, a Redskins offense nem fog tudni pontokat szerezni. Ezt a meccset már csak a Dolphins képes elveszteni. És majdnem sikerült is nekik. 14-0 után ugyanis a Miami támadói befejezték a meccset, és nem szereztek több pontot. Az egész második félidő alatt egyszer jutottak csak el olyan távolságba, hogy legalább egy mezőnygólt tudjanak rúgni. Alig két perccel a meccs vége előtt.
Shula úgy döntött, hogy rámegy a mezőnygólra, részben azért is, mert így a 17-0-ás szezonját egy 17-0-ás eredménnyel koronázhatta volna meg. A Redskins azonban blokkolta a rúgást, és vissza is hordták a labdát TD-re. A pontszerzés új életet adott a Redskinsnek, ám idejük semennyi nem volt. Az utolsó másodpercekre kaptak egy esélyt az egyenlítésre ugyan, de az idő szűkössége miatt nem tudtak élni vele. A tökéletes eredmény ugyan elmaradt, de a Super Bowl győzelem így is meglett a Dolphinsnak. Ha nem is úgy, ahogyan tervezték, de 14-7-re nyerni tudtak, és beteljesítették a veretlen
[/ppp_patron_only]szezon álmát.
A Dolphins szezonja és győzelmi sorozata epikus volt, de maga a döntő nem különösebben lehetett egy frenetikusan izgalmas nagy diadal. Bár a cikk jó olvasmányosan törekszik azt legalább megközelítőleg úgy bemutatni. :).
Külön köszönet ezért, Jarred!
Mivel rég láttam a mérkőzést, este be lesz pótolva…a befejező percek bizonyára itt is körömrágósra sikeredtek.