Az NFL-ben kétféle játékos ismerhető meg a szabadügynök piacon. Az egyik inkább lemond a nagy delláról, csak contender csapatban játsszon, ahol fejlődhet, vagy utolsó sikereinek egyikét érheti el. A másik pedig ki akarja használni az ölébe hulló lehetőséget, és teletömné a zsebét zöldhasúval. Utóbbiból van a több, de ez elítélendő? Avery Williamson szerint biztos nem.
A Jets frissen igazolt linebackere 16 millió okot tudna felsorolni azért, hogy ez nem elítélendő – ennyi garantált dollárt kapott ugyanis új csapatától, amikor aláírt hozzájuk. A Tennessee Titans szabadügynökeként várta az ajánlatokat, és kapott is, szám szerint négyet, akik közül nem a Jets volt a legjobb csapat, mégis hozzájuk írt alá. Hogy miért?
Ők ajánlották a legtöbb pénzt.
– mondta.
Mivel ez a sport nem mindig játékosbarát, akár a sérülések, akár a pillanatok alatt végbemenő kivágások miatt, így sokan szeretnének legalább egyszer sok pénzt keresni, amíg megtehetik. Williamsonnak is ez a szándéka, éppen ezért fogadta el a 3 éves, $22,5 milliós összeget, és pont nem érdekli, ha emiatt megbélyegezik.
Minden játékos azért játszik, mert szereti ezt a sportot, különben biztos nem csinálná. De ha már vásárra viszik a bőrüket, akkor szeretnének belőle megtérülést látni pénz formájában. Ezért fogadtam el a Jets ajánlatát, mert anyagilag azzal járok a legjobban, és nem érzem azt, hogy emiatt szégyenkeznem kéne.
A Titansben egy 2 downos linebacker volt, szóval talán indokolatlan ennyi pénzt adni érte, de a salary cap növekedésének nem csak a sztárjátékosok örülnek manapság. Williamson a Saintshez távozó Demario Davis helyét veheti át a linebacker sorban, aki tavaly a futások megállításában magasra rakta a lécet, de az természetesen nem megugorhatatlan. Legalábbis a Jetsnél ebben bíznak… A 26 éves védő viszont nem szeretné, ha Davishez mérnék a teljesítményét.
Nem hasonlíthatod magad egy másik játékoshoz. Mintha más cipőjébe akarnád belepréselni a lábadat. Neki is megvan a maga játékstílusa, és nekem is. Mindketten tudjuk, hogy nem vagyunk ott a legjobbak között, ennek ellenére a legtöbbet hozzuk ki magunkból, és igyekszünk átlépni a korlátainkat. Emiatt nem is akarok plusz nyomást magamra helyezni, hogy folyamatosan az ő Jetsben nyújtott teljesítményéhez viszonyítom a sajátom, ahogy annak sem kívánom ezt, aki az én helyemet veszi át Tennesseeben. Mindenki csinálja a saját a dolgát a saját stílusában.
Legfrissebb cikkeink
- Ismét itt a rájátszás tippjátékunk!
- FK! Díjkiosztó
- FK! Rájátszás jósda 2025
- David Montgomery már jövő héten visszatérhet a Lionshöz
- Jerry Jonesnek esze ágában sincs lemondani a GM-pozícióról
- Ezt a négy csapatot lehet kötelezni a Hard Knocksra
- Kirúgta védő- és special team koordinátorát is a 49ers
- A Cowboys nem engedi a Bearsnek, hogy interjúzzon McCarthyval – marad a főedző Dallasban?
- BREAKING: A Raiders kirúgta Antonio Pierce-t!
- Kivágta GM-ét a Titans!
- Rookie AKCIÓ: mindössze 990 forint a havi FK!+ tagság az új előfizetőknek!
- Így teljesített az alapszakaszban a Coin Toss rovatunk
- Kislánya halála miatt nem bír Kaliforniában maradni a 49ers kiváló cornerbackje
- Végre kirúgta Gus Bradley-t a Colts
- Touchdown #18 – A Lions védelme, Mike Evans 1000 yardja, Jerod Mayo kirúgása
Legutóbbi hozzászólások
- David95 on FK! Rájátszás jósda 2025
- atis123juve on Jerry Jonesnek esze ágában sincs lemondani a GM-pozícióról
- Kopi3.14 on A Cowboys nem engedi a Bearsnek, hogy interjúzzon McCarthyval – marad a főedző Dallasban?
- Kopi3.14 on Jerry Jonesnek esze ágában sincs lemondani a GM-pozícióról
- Csakeztne on FK! Rájátszás jósda 2025
- bjeela on A Cowboys nem engedi a Bearsnek, hogy interjúzzon McCarthyval – marad a főedző Dallasban?
- F.Krisztian on BREAKING: A Raiders kirúgta Antonio Pierce-t!
- Cseh Tibor on Triple Coverage #575 – Záróforduló összefoglaló és Black Monday reakció
Nincsen ezzel semmi gond, sokkal becsülendőbb hogy kimondja hogy őt a pénz érdekelte most, mintha minden más hülyeséget mondana össze-vissza ami nem is igaz.
Ezzel csak az a gond, hogy attól a pillanattól kezdve, hogy a garantált tételt átkerül(t) a számlájára, motivációs gondok léphetnek fel. Ő már megkapta, amit akart. Egy contender csapatba igazoló játékost pedig a győzelem fogja érdekelni, és PO-résztvevő akar lenni, ha meg nincs gyűrűje, bajnok. Aki a sikerre hajt, az a pénzről való lemondással már bizonyította, hogy úgymond lehet bízni benne, és mindent meg fog tenni a győzelemért. Aki viszont úgy gondolkodik, mint Williamson, azzal kapcsolatban aggódhat a csapata, hogy a nagy pénz biztossá válását követően mennyire fogja szó szerint összetörni magát.
Ez abszolút típus kérdése. Én pl akkor vagyok motivaltabb , ha nem kell paraznom , es nem baszogatnak , hogy csináljak ezt meg azt ,mert ha nem akkor kirugnak. Biztonsagerzet is lehet motivalo.