Connect with us

Hír

BREAKING: Reuben Foster 11 évet is kaphat!

Reuben Foster, a San Francisco 49ers másodéves linebackere alighanem eljátszotta az utolsó esélyét is a profi NFL karrierjéhez. A köztudottan balhés játékost már kétszer is elkapták az idei offseasonben a rendőrök, és nagyon úgy tűnik, hogy nem ússza meg börtönbüntetés nélkül legutóbbi cselekedetét.

 

 

A korábbi első körös védőt januárban füvezés miatt kapcsoltak le a hatósági szervek, majd el sem telt egy hónap, de újra kopogtattak az ajtaján, ezúttal családon belüli erőszak vádja miatt. Ezek amellett, hogy több millió dollárt vettek el a szerződéséből, a jövőjét is kérdésessé tették a kaliforniai franchise-nál, de Lynch nem véletlenül cserélt fel érte az első körben, és továbbra is bizalmat élvezett nála Foster. Ez alighanem mától véglegesen elszállt.

 

Foster meghallgatására ma került sor, a Santa Clara Ügyészségtől kiszivárgott jelentés alapján pedig

 

Foster 8-10 alkalommal is megütötte barátnőjét, amivel maradandó sérüléseket okozott neki, továbbá illegális kaliberű lőfegyver birtokában is volt az esetkor.

 

 

A bíróság amennyiben bűnösnek találja, akár több, mint 11 év börtönbüntetést is kaphat.

27 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
27 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Csoki
Csoki
2018-04-12 18:55

Zeke 6 mecsett kapott úgy hogy a rendőrség felmentette és kiderült kamu volt az egész.
Akkor Foster mennyit fog kapni ha nem kap börtönbüntetés?

afterward smart captain
afterward smart captain
Reply to  Csoki
2018-04-12 19:43

a rendőrség felmentette…

mehehe

sgtGiggsy
Reply to  Csoki
2018-04-12 20:22

Nem derült ki, hogy kamu volt. A nem elégséges bizonyíték a vádemeléshez, meg az ártatlan, az nem ugyanaz.

Sarossy Dávid
Sarossy Dávid
Reply to  sgtGiggsy
2018-04-12 21:47

Az eltiltás szempontjából mi lenne a különbség?

Fetyke
Fetyke
Reply to  Csoki
2018-04-12 22:37

Csak a tisztán látás miatt. Zeke-t senki nem mentette fel! Csupán nem emeltek ellene vádat, mert megegyezett az áldozattal (feltehetőleg elég szép összegű kártérítést fizetett neki), aki így visszavonta feljelentést. Ha ez nem történik meg, akkor valószínűleg Zeke is elég könnyen a börtönben találta volna magát.

Tzimisce25
Tzimisce25
2018-04-12 19:03

Azért ha elolvassuk, kiderül, hogy nem feltétlenül volt az maradandó sérülés, de tény, hogy vélhetőleg egy olyan maflást osztott le a csajnak, amitől beszakadt a dobhártyája. (ez nem feltétlenül maradandó). Mivel Kaliforniában nagyon szigorú a fegyvertartási szabályozás, ezért számít súlyos bűnnek az engedély nélküli fegyver.
Összességében azért azt kell, hogy mondjam, ha mindez mondjuk Coloradoban vagy Texasban történik vele, esélyesen megússza. Bár nem menti fel, hogy megütött egy nőt, én azért kíváncsi lennék az előzményekre is. A PC és a MeToo eléggé rászállt mostanában a férfiakra, így az is esélyes, hogy a salleren kívül más nem történt, de ez is elég ehhez. Szerencsétlen hülye meg ne akarjon félautomata gépkarabéllyal szaladgálni Kalifoniában, mert így jár.

Tamás Hangyál
Tamás Hangyál
Reply to  Tzimisce25
2018-04-12 21:38

Texasban egy nőverő fekete olcsón megúszná? Kétlem.

Tzimisce25
Tzimisce25
Reply to  Tamás Hangyál
2018-04-12 21:50

Egy nőverő focista. És Texasban már messze nem annyira rasszisták.

Andreas
Andreas
Reply to  Tzimisce25
2018-04-12 23:25

Hát azért a mellékelt képen a bűncselekmény leírása eléggé erőteljes, persze lehet nem kritikus sérüléseket okozott, de ez biztos 8 napon túl gyógyuló. Az illegális fegyverviselésért pedig szerintem önmagában is kevés lenne 11 év. Könyöröm az országban lehet legálisab tartani egy fél hadseregnek való fegyvert, hogy az ember megvédje a tulajdonát, minek vesz akkor illegálisat?…

Tzimisce25
Tzimisce25
Reply to  Andreas
2018-04-13 13:03

Pont Kaliforniában nem nagyon lehet legálisan lőfegyvered. Ez nem Texas.

KGYM
KGYM
Reply to  Tzimisce25
2018-04-13 10:49

“A PC és a MeToo eléggé rászállt mostanában a férfiakra, így az is esélyes, hogy a salleren kívül más nem történt, de ez is elég ehhez. ”

Úristen bazmeg, a hajánál fogva rángatta ki az utcára a csajt, és 8-10 alkalommal megütötte őt. Foster nem tagadta a vádakat a bíróságon sem. Te mennyire vagy sértett, hogy egy ilyet leírtál?

Tzimisce25
Tzimisce25
Reply to  KGYM
2018-04-13 13:03

Bár nem tagadta, de nincs rá bizonyíték, csak egy nő vallomása.

Homoki Szabó Tibor
Homoki Szabó Tibor
Reply to  Tzimisce25
2018-04-13 13:12

Azért ha még csak egy sallert is kapnál egy ekkora gyerektől, nem tudom akkor, hogy értékelnéd a történteket? Vajon akkor is kívancsi lennél az előzményekre?

Tzimisce25
Tzimisce25
Reply to  Homoki Szabó Tibor
2018-04-13 13:54

Sok esetben. Lelki terror. Fenyegetőzés, hogy beperli, ha elhagyja/nem csinál neki gyereket. Ha a nő ütött először. Persze jó eséllyel ezek egyike se történt meg, sőt valószínűleg tényleg végigcibálta a csajt az utcán, de örülnék neki, ha nem hinnénk el mindent bemondásra, csak azért mert egy szegény nő azt mondja, mert sokszor visszaélnek vele.

KGYM
KGYM
Reply to  Tzimisce25
2018-04-13 14:49

És ha a nő megüt, akkor arra az a reakció, hogy bucira vered a fejét és átszakítod a dobhártyáját? De úristen, hát beszarok komolyan, ez nem PC, meg metoo, ez alapvető civilizációs magatartásforma basszameg. És újfent, VÁDAT EMELTEK ELLENE, nem gyanúsítják.

makosteszta
makosteszta
Reply to  Tzimisce25
2018-04-13 15:07

Na ácsi! Csak légyszi erősítsd meg amit mondtál, a félreértések elkerülése végett: szerinted elfogadható a nőverés, ha: “fenyegeti, hogy beperli, ha elhagyja/nem csinál neki gyereket”?

Ha igen, akkor őszintén nem tudom, hogy mi volna a megfelelő kifejezés, amivel illetnem kéne téged…

KGYM
KGYM
Reply to  Tzimisce25
2018-04-13 14:46

Ahhoz, hogy vádat emeljen a bíró, kell, hogy legyen bizonyíték az ügyész részéről, szóval ez így ilyen formában nem áll meg.

49ers fan
49ers fan
2018-04-12 21:12

Mikor lesz az ügynek folytatása? vagy mikor várható vádemelés?

KGYM
KGYM
Reply to  49ers fan
2018-04-13 10:47

Április 30-án lesz a kövi meghallgatás. Ha van egy kis esze, ott bevall mindent.

Tzimisce25
Tzimisce25
Reply to  KGYM
2018-04-13 13:10

Minek? Ha mindent bevall, kap 3-5 évet, és vége a karrierjének. Ha tagad és nem ítélik el, akkor megúszhatja egy éves eltiltással, sőt akár 6 meccset is kaphat, hiszen annyi jár molesztálásért, meg nőverésért. Pech, hogy nem ölt, mert akkor 2 gyűrűt is kaphatna, vagy gyereket vert, mert akkor 1 meccsel megúszná.

Kopi3.14
Kopi3.14
Reply to  Tzimisce25
2018-04-13 16:20

Asszonyverésért láttunk már kinyírni karriert.

Ásraya Das Páll László
Ásraya Das Páll László
2018-04-12 21:34

Azért a 11 év elég túlzó, az valahol az elvi plafon lehet. Gyilkosságért nem szabnak ki ennyit sok esetben.

KGYM
KGYM
Reply to  Ásraya Das Páll László
2018-04-13 10:47

Persze. Ami biztos, az egy hosszú eltiltás, és az már önmagában vicc, hogy a csapat tagja lehet még. A reális kinti jogászok szerint amúgy letöltendő lesz, mert ez nem az első balhéja.

Viktor Gál
Viktor Gál
2018-04-12 21:48

A picsába. Végre kezd a 49ers kilábalmi a válságból, és most meg ez. A draftot valószinűleg teljesen átirja náluk, eddig csak max. fél szezonról volt szó.

Andreas
Andreas
2018-04-12 23:26

A Saintset ha jól emlékszem 20 másodperc választotta el a draftolásától…Ramczyk csak jobb lett

skirschner
skirschner
Reply to  Andreas
2018-04-13 10:58

Igen. Pont ezt akartam írni.. Akkor kicsit sajnáltam, mert nagy steal lehetett volna… de így utólag abszolút nem bánom :)

Debreceni József
Debreceni József
2018-04-13 05:50

Van aki két kézzel ragadná magához a lehetőséget hogy az NFL-ben focizzon és van Reuben Foster. What a moron!

27
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x