Minden Idők Legjobb Super Bowlja játékunk utolsó “M” csoportjának első versenyzője egy olyan döntő lesz, ahol a liga legjobb támadósora találkozott a legjobb védelemmel. És nem az történt, amire mindenki számított. Ez a Broncos és a 49ers összecsapása.
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
A Broncos útja a döntőbe
1989 furcsa év volt. Az AFC-ben olyan szintű körbeverések voltak, hogy csupán egyetlen csapat tudott kétszámjegyű győzelmet szerezni. Ez a csapat pedig a Broncos volt. Kisebb meglepetésre azonban nem Elway miatt volt a csapat ennyire jó, az irányító ugyanis karrierje egyik leggyengébb szezonját futotta ’89-ben. Korábban ha Elway nem tudott megfelelő szinten játszani az a Broncos bukását jelentette, de ebben az évben fordult a kocka. A passzjáték nem volt elég hatékony, minden más azonban igen. A korábban nem létező futójáték életre kelt, és hirtelen egy védelmet is sikerült találni. Nem is akármilyet. ’89-ben a Broncos rendelkezett a liga legjobb védelmével, ami a legkevesebb pontot engedte az ellenfeleknek. A futójáték és a védelem pedig képes volt annyira ellensúlyozni Elway gyengébb játékát, hogy 11-5-el nyerjék a csoportot, és a playoffban legyőzzék a Steelerst (24-23) és a Bronwst is (37-21), aminek köszönhetően kijutottak a nagydöntőre.
A 49ers útja a döntőbe
A 49ers egy évvel korábban megnyerte a Super Bowlt, és a vezetőedző Bill Walsh a győzelem után bejelentette a visszavonulását. A legendás edző helyét az addig defense coordinator George Seifert vette át, akinek az irányítása alatt nem ronlott le a csapat teljesítménye. Sőt! ’89-ben a 49ers volt a liga legdominánsabb csapata, amely akárkit letarolt, aki szembe jött vele. A Joe Montana vezette offense egyenesen a liga legtöbb pontját szerző támadósora volt, és mivel a védelem sem volt utolsó, ezért egy 14-2-es eredménnyel könnyen megnyerték a csoportjukat. A playoff sem hozott nagy kihivást számukra, a Vikingst 41-13-as a Ramst pedig 30-3-as eredménnyel küldték haza. Egész szezonban bajnokhoz méltóan játszottak, már csak annyi kérdés maradt, vajon a végjátékot is bajnokhoz méltóan játszák-e le.
Super Bowl XXIV
A New Orleansban megrendezett döntőn a liga legkevesebb pontot engedő védelme találkozott a liga legtöbb pontot szerző támadósorával. Korábban többször előfordult már, hogy a legjobb defense találkozott a legjobb offense-el, és minden alkalommal a defense nyerte a csatát. Éppen ezért bár a 49ers tűnt esélyesebbnek, de mégis ott motoszkált a fejekben, hogy „Defense wins Championships”. És a Broncosnál jobb védelem abban az évben nem volt.
A két egység mindjárt a legelső drive-ban összemérhette az erejét, és hamar világossá vált, ezt a 49ers offense-t még a liga legjobb védelme sem tudja megállítani. Montana könnyedén haladt előre folyamatosan, és a drive végén Jerry Rice megadta a kegyelemdöfést. Ráadásul nem is akárhogy. A Broncos védői egész szezonban arról voltak híresek, hogy milyen keményen ütköznek. Az ellenfél elkapóit félelemmel töltötte el valahányszor azt látták, hogy egy Broncos védő feléjük közelít, és sokszor még a labdát sem tudták emiatt megtartani. Mindenki félte a Broncos védőit. Ez a félelem azonban legyőzhető volt.
A nyitódrive végén Montana egy közepes passzt dobott Rice-nak, aki el is kapta a labdát, de azonnal érkezett a Broncos legkeményebben ütköző safety-je, Steve Atwater. A védő célja az volt, hogy akkorát üssön az elkapón, hogy egész meccsen ez az ütés járjon a fejében, és ne tudjon rendesen koncentrálni. A terve azonban teljesen a visszájára sült el. Rice kiállta az ütését, és míg Atwater a földre került, addig ő talpon maradt, és befutott a célterületre. A képzet a Broncos kemény ütközőiről, és az általuk gerjesztett félelemről egy szempillantás alatt szerte-foszlott, és innentől kezdve a Broncosnak volt oka félnie.
Rice TD-je megadta az alaphangulatot, és ami ezután jött, az egy valóságos erődemonstráció volt. A 49ers egymás után szállította a jobbnál jobb drive-okat, amik többsége TD-vel is zárult. A Broncos védelem magatehetetlen volt. Nemhogy labdavesztésre, de még puntra sem tudták kényszeríteni Montanát. Így pedig teljesen reménytelen volt a helyzet.
Az egyetlen reményt az adta volna, ha Elway képes lett volna tartani a lépést Montanával. Csakhogy Elway képtelen volt erre. Egész szezonban szenvedett, és a döntőn sem talált magára. Mindössze 10 jó passza volt 108 yardért, amikhez négy eladott labda is társult (2 INT 2 fumble). Ezek után pedig tényleg az volt az egyetlen kérdés, hogy vajon mekkora lesz a különbség a két csapat között.
A döntő végül 55-10-es 49ers győzelemmel zárult. A legjobb offense 8 TD-t pakolt fel a legjobb defense-nek (egy extra pont kimaradt), Montana pedig karrierje legeslegjobb játékát játszotta aznap. 22/29 297 yard, 5 TD, eladott labda nélkül. Nem volt kérdés, hogy neki kell megkapnia az MVP címet.
A döntő maga kevés izgalmat tartogatott, de egy dolog miatt mégis emlékezetes maradt. Számtalanszor előfordult az NFL történelmében, hogy a Super Bowlon a liga legjobb támadósora találkozott a legjobb védelemmel, és mind azzal ért véget, hogy a legjobb védelem bedarálta a legjobb támadósort. Ezen az egy döntőn azonban a legjobb offense a Super Bowlok történelmének legtöbb pontját pakolta fel a táblára a legjobb védelem ellen. Ezen az egy napon az „Offense wins Championships” mondás volt az igaz.
Sajnos élőben még nem láthattam ezt az oly ritka “kivétel erősíti a szabályt” nagydöntőt, de azóta kb. egy-két évente kötelezően újranézendő darab! Köszi Jarred!