Prémium cikkek
„Az Elkapás” története
Többségetek mostanra már valószínűleg értesült a szomorú hírről, hogy Dwight Clark, a 49ers korábbi legendás elkapója 61 éves korában elhunyt. Az ő emlékére született ez a cikk.
Mielőtt belekezdenék a történetbe, fontos megjegyezni, hogy Dwight Clark több volt a 49ers számára, mint csak „Az Elkapás” hőse. Ugyan ez a leghíresebb jelenete, és a szurkolók a neve hallatán egyből erre gondolnak, de az ő karrierje nemcsak ebből az egy playből állt. Clark 1979-ben került a ligába, és mind a 9 évét a 49ersnél töltötte. Hosszú időn keresztül ő volt Joe Montana legmegbízhatóbb célpontja, és 9 éves karrierje során 506 labdát kapott el, 6750 yardért, és 48 TD-ért. Számos nagyszerű elkapást mutatott be ’79-’87 között, de a legnagyobb hőstettét egyértelműen 1982. január 12-én hajtotta végre.
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
Ezen a napon a 49ers (13-3) fogadta a Dallas Cowboys (12-4) csapatát, hogy eldöntsék, ki vívhat meg majd a Bengalsszal a Super Bowlon. A meccs egy igazi epikus csatába torkollott, ahol a szurkolók nem győzték kapkodni a fejüket. Hol az egyik, hol a másik csapat került előnybe, és az utolsó pillanatokban sem dőlt még el a győztes kiléte.
Alig egy perccel a vége előtt a Cowboys 27-21-es előnyben volt, viszont a labda a 49ersnél volt, és 6 yardra voltak csak a célterülettől. Mivel 6 pontos volt a különbség, ezért mindenképp TD kellett, ám a Cowboys védelem állta a sarat. Az első és második kísérlet sem jött össze a 49ersnek, így már csak két dobásuk maradt. (Ugyan csak 3 yard kellett volna a first downhoz, de eddigre ők már nem first downokban gondolkoztak.)
Harmadik kísérletre a 49ers edzője, Bill Walsh egy passzjátékot hívott be, ami elsősorban a második számú elkapóra, Freddie Solomonra volt kiépítve. Montana bemondta a huddle-be a playt, majd miután szétszéledtek, még odaszólt Clarknak, hogy figyeljen, mert lehet neki kell megcsinálni a playt. A játék elindult, és gyorsan világossá vált, hogy Solomont nem tudja Montana megjátszani, a Cowboys védők túl szorosan fogták. Így maradt a második opció, Clark. Ám őt is szorosan fogta a Cowboys CB-je, Emerson Walls.
Egyik célpont sem volt megjátszható, így Montana elkezdett az oldalvonal felé futni, és futás közben végig azt figyelte, hogy el tud-e szakadni valaki a védőjétől. Senki nem tudott, a hely pedig elfogyott, és már három dallasi védő is ott volt a sarkában. Így Montanának egy gyors döntést kellett hoznia. Vagy kifut, és akkor 4.-re marad még egy play, vagy odadobja Clarknak olyan magasan, hogy a védőnek esélye se legyen lehúzni. Montana végül utóbbit választotta, és mielőtt Ed „Too Tall” Jones (DT, DAL) a földre küldte volna, még pont időben el tudta hajítani a labdát.
Clark ezzel egyidőben Montanával párhuzamosan szaladt az oldalvonal felé, csak ő a célterületen belül. Mikor meglátta, hogy felé jön a labda, az első gondolata az volt, ez túl magas, ezt nem fogja tudni elkapni. Ám gyorsan elhessegette magától ezt a gondolatot, és mikor a labda elért hozzá, felugrott olyan magasra, amennyire csak tudott. Walls semmit sem tehetett ez ellen, a labda olyan ívben repült, hogy csak egy embernek volt esélye akár hozzáérni is. Ez az egy ember Clark volt, aki végül nemcsak hozzáért, hanem meg is szelídítette azt.
Ezzel a játékkal el is dőlt a mérkőzés. A 49ers berúgta az extra pontot, amivel egy pontos előnyre tettek szert. A Cowboysnak nem volt elég ideje a válaszra, így végül 28-27-re a 49ers nyerte az NFC döntőt, és ők mehettek a Super Bowlba.
Clark karrierjében ez a jelenet volt a legmeghatározóbb, ám a sors furcsa fintoraként három, számára nagyon kedves ember nem láthatta élete elkapását élőben. Az egyik ilyen személy Clark apja volt, aki a meccs során rosszul lett, és el kellett hagynia a stadiont. Később jobban lett, és felvételről már megtudta nézni a fia legnagyobb elkapását, de akkor élőben nem láthatta.
A második személy, aki nem látta, Montana volt. Őt ugyanis abban a pillanatban, hogy eldobta a labdát, földre küldte Too Tall Jones, és mire feleszmélt, már vége is volt a playnek. Nem látta az elkapást, csupán a közönség üdvrivalgásából szűrte le, hogy történt valami. Aztán mikor felnézett, meglátta Clarkot, amint örömtől ittasan a földhöz vágja a labdát a célterületen belül, és innen már kitalálta, TD-t szereztek. De azt, hogy ez hogyan is történt, már csak felvételről láthatta.
A harmadik személy pedig a tulajdonos Eddie DeBartolo volt. DeBartolo végig feszülten figyelte a meccset a tulajdonosi székéből, de a végére eljutott arra a pillanatra, hogy nem bírja tovább. Le kell mennie a pályára. Akár nyernek, akár veszítenek, ott a helye a pálya szélén a játékosai mellett. Azonban közel sem volt olyan egyszerű lejutnia. A pálya széle tele volt médiaemberekkel, és ami fontosabb, rendőrökkel. Jobban mondva lovasrendőrökkel, akik mind a leghatalmasabb lovakon ültek. A tulajdonos pedig „Az Elkapás” pillanatában az egyik ilyen hatalmas ló mögött állt, és nem látott semmit az előtte lévő állat miatt. Ő is csak annyit érzékelt a pályán történtekből, hogy a közönség felhördül, és egyként kiállt fel. Viszont a lovasrendőr látta “Az Elkapást”, és azonnal lehajolt hozzá, hogy elmondhassa neki, Clark elkapta a labdát, ők nyertek.
E három ember tehát nem látta „Az Elkapást”, de különböző módokon mind értesültek a történtekről. Clark később többször is poénkodott ezzel, hogy élete legnagyobb elkapását mutatta be, de pont a három számára legkedvesebb személy nem láthatta. Ilyen az ő szerencséje.
Ez az egy play valójában több volt, mint egy egyszerű elkapás. Nem feltétlenül azért, mert Clarknak embert meghazudtoló magasságba kellett felugrania, hanem azért, mert ez az egy play egy dinasztiaváltásnak volt a kulcsmomentuma. A ’70-es években a Dallas Cowboys volt az a csapat, aki uralta az NFC-t, és egy év kivételével mindig a playoffba jutott. A ’80-as évekre ezt a titulust a 49ers szerezte meg magának, és ennek a váltásnak a legfontosabb jelenete „Az Elkapás” volt. Ha akkor Clark nem kapja el azt a labdát, akkor nagy valószínűséggel a Cowboys megy a Super Bowlba. Hogy velük mi történt volna, azt senki nem tudja megmondani, de abban biztosak lehetünk, hogy „Az Elkapás” nélkül nem jött volna létre a 49ers dinasztiája. Enélkül nem lettek volna ők a ’80-as évek legmeghatározóbb csapata, hiszen minden itt kezdődött el. Ilymódon pedig sokkal nagyobb a jelentősége ennek az egy playnek, mint azt elsőre gondolnánk.
A 49ers szurkolók sokat köszönhetnek Clarknak. Biztos vagyok benne, hogy soha nem fogják elfelejteni őt. Nyugodjék békében!