Miért nem csillognak úgy a secondary játékosok, mint a hőskorszakban?

Gyakran szoktuk emlegetni az NFL játékfejlődése kapcsán, hogy a liga egyre inkább passzközpontú lett az elmúlt 10-15 évben. Ezt sok statisztikával és adattal lehetne bizonyítani, de van olyan tény is, ami látszólag ellene szól. Ez pedig a sok karrier interceptionnel rendelkező játékosok száma.

Olyan játékosokat a csodálhatunk a secondaryben napról-napra, mint Richard Sherman, Patrick Peterson, Aqib Talib vagy Kam Chancellor és Earl Thomas. Játékban nem sokkal maradnak el a 2000-es évek csillagaitól, Charles Woodsontól vagy Ed Reedtől például, de interceptionök számában meg sem közelítik őket. A jelenleg aktív NFL játékosok közül a legtöbb interceptionnel Terence Newman rendelkezik, akinek 15 éves pályafutása során 42 leszedett labda jutott, de ezzel mindössze a 67. a listán. Newman pedig már 39 éves és a szezonjai meg vannak számlálva. Mögötte még elkeserítőbb a helyzet. A második aktív játékos Reggie Nelson, aki a 116. a listán 32 labdaszerzéssel. Ő ugyan fiatalabb Newmannél, de már ő sincs ereje teljében. Az első 150.-ben nincs egy darab fiatal, még csak a pályafutása közepén járó fiatal se. Ez azt jelenti, hogy a mostani cornerek és safetyk nagyságrendekkel gyengébbek a múlt évtized, de még inkább a múlt évszázad játékosainál? Nem gondolnám.

Sokkal inkább az irányító és támadójáték átalakulásához van köze ezeknek a statisztikáknak. Az irányítók az 1900-as években még sokkal kevésbé voltak kockázatkerülők és sokkal több, hosszú, ugyanakkor kockázatos passzt engedtek el. Manapság ezen átadások száma drasztikusan csökkent és főleg akkor próbálkoznak 20 yard feletti átadással az irányítók, ha üres célpontjuk van. Ebből kifolyólag pedig a védők dolga is nehezebb lett. A 20 yardnál hosszabb átadások száma idén az összes passz alig 10%-át tették ki. Ezzel szemben az 1900-as években még 20% fölött volt az átlag, de a 2000-es évek elején is 20% körül próbálkoztak a QB-k. Azt a következtetést pedig nem nehéz leszűrni, hogy a mély átadásokat egyszerűbb leszednie a védőknek is.

Ez azonban csak az egyik változás. A slot receiverek, tight endek és futók elkapási képessége is felértékelődött. Ők egy biztonságosabb, rövidebb célpontot biztosítanak az irányítóknak és ezzel a QB-k élnek is. A pálya közepét célzó, rövidebb átadások szerepe is drasztikusan megnőtt. Az úgynevezett crossing és shallow útvonalak – amelyek nem ritkán a line of scrimmage közelében húzódnak – már a passzok közel 30%-át szakítják. Ez a szám 10 éve még csak 15% körül mozgott.

Nem csoda, hogy az irányítók pontossága megnőtt az elmúlt években. A legpontosabb irányító idén Drew Brees volt, aki a maga 70% feletti pontosságával kiemelkedik a mezőnyből, de az NFL-átlag is 60% körüli. Ez a mutató az 1997-es évben 56.43% volt, 1967-ben pedig mindössze 50.1%. Kristálytisztán látszik, hogy nem csak megnövekedett a passzjáték szerepe az utóbbi időszakban, de jelentősen át is alakult. Az irányítók elsődleges céljává a biztonság vált. A slot receiverek, elkapni tudó futók és a biztos kezű tight endek szerepe megnőtt, a secondary játékosok, vagy a linebackerek feladata pedig nehezebbé vált.

Manapság már nem elég egy vagy két jó cornerback a védelembe. A legjobb irányítók kíméletlenül kihasználják, ha a harmadik számú, nickel cornered jelentősen gyengébb a többieknél. És ugyanez igaz azokra a védelmekre is, ahol nincs egyetlen jó coverage linebacker sem a csapatban. A tight endek és futók legalább akkora fegyverek már, mint a jó elkapók. A pálya közepe az ő felségterületük lett, ahol irányítóik check down passzokkal vagy seam útvonalakkal szétcincálják a védelmet. Corner ugyanis már nem jut nekik, így a linebackerek feladata lenne a megállításuk. A tradicionális linebackerek azonban nem erre a feladatra születtek. Ők ugyanis nagyobb darab játékosok voltak, akik jól ölik a futást. Mára már megjelentek az atletikusabb, passz ellen is kiváló LB-k, mint Deion Jones, Telvin Smith vagy a frissen draftolt Roquan Smith.

A támadójáték átalakulását tehát elsősorban nem a támadójátékosok érezték meg, hanem a védők. Közülük is a secondary tagjai, akiknek a statisztikái közel sem néznek ki olyan jól, mint az elmúlt évtizedekben. Szerencsére az amerikai futball nem puszta statisztikákból áll, így ma ugyanúgy meg tudjuk különböztetni, hogy ki jó corner vagy safety és ki az, aki csak átlagos a posztján. Ez azonban nem biztos, hogy boldogítja azokat, akik neve 10-20 év múlva feledésbe merül, mert a top200-ba se tudnak bekerülni a statisztikai könyvekben.