Lassan eljön majd az idő, amikor a 2015-ös draft classnak lejár az újoncszerződése, és megkezdődik a class kiértékelése a csapatoknál. Az a draft két irányítóról, Jameis Winstonról és Marcus Mariotáról szólt, akik emiatt a legmegosztóbbak is lettek a draftolásuk óta.
Winston volt az 1/1-es játékos, akit akkora tehetségként harangoztak be, mint Andrew Luck óta senkit. A balhés előélete sem volt akadálya annak, hogy a Bucs őt válassza ki elsőként, de azóta lehet keserédes a mosolyuk. Winston tehetségét nem érdemes vitatni, ahogy az öltözőben betöltött szerepét sem, mégis egyre inkább kérdéses az ő jövője Floridában. Az eltiltása óta ez határozottan igaz, ráadásul az ügynökével is külön utakra tértek, amik az összedőlni látszó kártyavár jelei is lehetnek.
Eközben a Titans a “lepattanó” Mariotát választotta ki 1/2-n, de nem csalódottak emiatt. Blake Beddingfield, aki 18 évet töltött a csapatnál egyetemi játékosfigyelőként arról beszélt, hogy náluk végig Mariota volt a prioritás Winston előtt, és egyáltalán nem bánják, hogy nem a Seminoles kiválósága landolt Nashville-ben. Beddingfield már tavaly is hasonlóan fogalmazott, szóval ez nem a közelmúlt számlájára írható.
Abban mindenki egyetérthet, hogy egyikükből sem hozták ki a bennük rejlő potenciált. Mindkét csapatnak voltak elbaltázott edzői húzásai, csak amíg Mariotának tavaly sikerült a rájátszás részvétel, Winstonnak 2016-ban ez nem jött össze a jó szezonja ellenére. Mindkettejüknek lehívták az ötödik éves opcióját, szóval két szezonjuk van bizonyítani azt, hogy megérik a pénzüket.
Legfrissebb cikkeink
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Legutóbbi hozzászólások
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Szerintem Mariota marad, Winston esetében meg kérdéses, hogy ha maradhat, kap-e nagy szerződést.
Winston-nak most annyi mázlija van,hogy Fitzpatrick-nek az első 3 meccsen kurvanagyot kellene mennie… :D
Saints,Eagles,Steelers.
Ha már az első kettőt ütné az is nagy szám lenne főleg itt az FK-n :D De én adom hogy menjen nagyot.
Nem értelek, sima FitzMagic, 3W. :D
Azért ez Winstonnal is sima 0-3 lenne. Szóval azért olyan kurvanagyot csak nem kell mennie. :D Egy győzelem már maga a csoda lenne, kettő esetén pedig komolyan el kellene gondolkodni a kezdő személyén a szezon hátralévő részére (vagyis szerintem olyan komolyan nem is kellene).
Az igazság az, hogy szerintem az egyik tizenkilenc, a másik pedig egy híján húsz. Egyik irányítóban sem láttam az eddig eltelt évek alatt azt a hatalmas potenciált, amellyel beharangozták őket, és amiről azóta is sokan beszélnek velük kapcsolatban. Szerintem két közepes szintű irányítóról van szó, akikben igazából ennyi van, nincs több. Egy jó csapattal érhetnek el szép eredményt, de nem szabad tőlük várni, hogy a hátukon egyedül vigyék a franchise-t, mert arra kevesek. És nem bennük látom a következő évtized nagy NFL ikonjait vagy a jövő HoF játékosait sem.