Számos NFL játékost ismerünk, akik a pályán belül nem igazán tudtak hírnevet szerezni, de a pályán kívül akár edzőként akár GM-ként sikeresek lettek. A fordítottjára már kevés példát lehetne felhozni. A legtöbb híres játékos képtelen volt megismételni a sikereit a pálya szélén állva. Matt Millen nagyszerű LB volt, aki pusztított a pályán. Úgy gondolta, ha a pályán belül ilyen jól ment neki a játék, akkor a pályán kívül is helyt fog tudni állni, és képes lesz egy csapatot a mennybe repíteni. A sors azonban kemény leckét adott neki.
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
Új szerepkör
A football karrier után Millen úgy döntött, hogy nem szeretne nagyon messzire kerülni ettől a sporttól, és meccselemzőként, valamint szakkommentátorként előbb a CBS, majd a FOX csapatához csatlakozott. A ’90-es években végig megmaradt ebben a szerepkörben, és az egyik legkedveltebb szakkommentátor volt. Számtalan alkalommal kimondta azt, amit mindenki gondolt, és ezzel gyorsan belopta magát a TV nézők szívébe.
Azonban bármennyire is sikeres volt ebben a szerepkörben, nem érezte ezt igazán magáénak. Hiányzott neki a pálya, és a tényleges football. Ezért 10 év után úgy döntött, hogy otthagyja a TV-s karrierjét, és újra a pálya szélére áll, ezúttal mint a Detroit Lions elnöke, és general managere. Úgy gondolta, ha játékosként képes volt vezére lenni egy csapatnak, akkor GM-ként is képes lesz. A döntésében az is szerepet játszott, hogy a Lions tulajdonosával, William Forddal nagyon jó kapcsolatot ápolt, és szerette volna, ha Ford csapata végre a győztesek között lenne. Így hát 2001-ben aláírta a szükséges papírokat, és megkezdte a munkát az akkor romokban lévő franchise újjáépítésére. Ez a munka azonban nehezen indult el.
Mikor Millen elvállalta az elnök és GM posztot, akkor még nem igazán volt tisztában azzal, hogy ez milyen munkát is jelent. Volt egy elképzelése arról, hogy mit csinál egy elnök és egy GM, de mint arra gyorsan rájött, az nem fedte le a valóságot. Elnökként például az ő felelőssége volt az is, hogy az épülő Ford Field munkálatait felügyelje. Vagy az, hogy a kész stadionban minden helyen megfelelő ülések legyenek. De ezekkel a feladatokkal még megbirkózott. A problémát a GM feladatkör jelentette.
Millen nagyon szeretett volna egy erős csapatot felépíteni, de nem volt birtokában annak a tudásnak, ami ehhez szükséges volt. Nem tudta, hogyan kell jó szerződéseket kötni, és nem tudta, hogyan kell jól draftolni. Viszont úgy gondolta, megoldja majd. Megvan hozzá a megfelelő esze, és ha nem is azonnal, de idővel fel fog épülni az az erős csapat. Csakhogy az általa ígért erős csapat soha nem épült fel.
Millen első három évében a Lions csak 10 mérkőzést nyert, ráadásul e 10 győzelem között egyetlen idegenbeli siker sem volt. 2001-03 között a Lions mind a 24 idegenbeli mérkőzést elveszítette. Nagyon rossz kezdés volt, de még nem volt veszve minden. A csapat nagyon rossz állapotban volt, mikor Millen megérkezett, és mindenki tudta, hogy a jó munkához idő kell. Egy-két jó drafttal pedig fokozatosan lehetett javítani ezen. Csakhogy a draftok is olyan borzalmasak voltak, mint a csapat játéka.
2002-ben Millen az első körben (1/3) irányítót választott, egy bizonyos Joey Harringtont. Harrington 5 évig volt a Lions irányítója, és ez alatt az 5 év alatt 60/62 volt TD/INT mutatója. Nem egy 1/3-as irányító számai. Aztán jött a 2003-as draft, ahol az 1/2-es pickkel az elkapó Charles Rogerst választotta ki. Rogers végül 3 év alatt 15 meccsen lépett pályára 440 yardért és 4 TD-ért. Totális bust. Majd 2004-ben jött 1/7-esként egy másik elkapó Roy Williams. Ő 4 évig állt a Lions szolgálatára, ami alatt 3884 yardot és 30 TD-t kapott el. Ezek már jobb számok, de egy 1/7-es elkapótól ez a minimum. Ezek mind rossz pickek voltak, de az igazi elmebaj 2005-ben jött el.
A 2005-ös draft előtt a Lions számára egyértelmű volt, mi a leggyengébb pontjuk. A pass rush hiánya. Ennek orvoslására egy jó DE/OLB-re volt szükségük, és szerencséjükre az akkori classban volt is egy kimagasló pass rusher, Demarcus Ware. Ware minden szempontból tökéletesen illett volna a Lions védelmi rendszerébe, és hatalmasat lendíthetett volna az egységen. Egyetlen probléma volt csak, a Lions a 10. pickel rendelkezett, és kétséges volt, hogy Ware addig lecsúszik. Millen megpróbált cserélni, de nem talált senkit, akitől megfelelő ajánlatot kapott volna. Így nem maradt más hátra, mint reménykedni, hogy Ware lecsúszik a 10. helyig. És bizony lecsúszott.
A Lions szurkolók már elkezdtek ünnepelni, mert tudták, Ware az övék. Végre egyszer egy jó játékost fognak húzni, aki pozitív irányba lendíti ezt a franchise-t. Aztán kilépett a pódiumra az akkori komisszár, Paul Tagliabue, és bejelentette: A Lions a 10. húzással az elkapó Mike Williamst draftolja!
A kijelentés a szurkolók számára felért egy pofonnal. Megint egy elkapó. Ráadásul úgy, hogy bent hagyták a class legjobb pass rusherét. Senki nem értette, hogy miért történt ez. Egészen idáig mindenki Demarcus Ware-ről beszélt, erre kihúznak egy elkapót, akiről eddig senki nem hallott semmit? Miért csinálta ezt Millen?
Fire Millen
A Mike Williams draft hátterében egy egyszerű magyarázat állt. Míg Millen arra várt, hogy végre ők jöjjenek, hirtelen arra lett figyelmes, hogy körülötte páran arról kezdenek beszélni, hogy milyen jó offense-ük lehetne, ha ezt a Mike Williamst meg tudnák szerezni. Williams ugyanis az egyik leggyorsabb játékos volt a combine-on. Úgy gondolták, hogy Roy Williamsszel tökéletes párost alkotnának, és nekik lenne a legjobb WR duójuk a ligában. Millen ezt meghallván gondolkodóba esett, és végül arra jutott, hogy igazuk van. Mike Williams az ő emberük.
Nem túl nagy meglepetésre Williams hatalmas bust lett. 2 év alatt összesen 37 elkapást jegyzett 2 TD-ért. A szurkolókban pedig ezután végleg tudatosult, hogy Millen az egyik legrosszabb GM, aki valaha létezett. Ameddig ő a csapatnál van, addig semmi jóra nem számíthatnak. Ha jobb szezonokat akarnak, akkor lépniük kell.
2005-ben a 13. héten a Vikingst fogadta a Lions, és nem túl nagy meglepetésre vereséget szenvedtek. Viszont a meccs folyamán az egyik szurkoló elkezdett fel-alá rohangálni a nézőtéren egy nagy „Fire Millen” (Rúgják ki Millent) táblával. A közönség hangos tapssal köszöntötte az akciót.
A szurkolót a biztonságiak végül elkapták, és elvették tőle a táblát, de ez még csak a kezdete volt az egyik legnagyobb szurkolói megmozdulásnak. Ettől a ponttól kezdve minden Lions szurkoló „Fire Millen” feliratokkal érkezett a hazai meccsekre. „Fire Millen” volt a pólókon és a fejre húzható zacskókon is. És ez még csak a jéghegy csúcsa volt. A szurkolók konkrét felvonulásokat szerveztek, ahol tucatnyi „Fire Millen” táblákat emeltek a magasba. „Fire Millen” volt mindenhol. A lakásokban, az iskolákba, a TV-kben. Mindenhol. Még egy külön internetes oldalt is létrehoztak firemillen.com néven. Azonban minden ilyen szurkolói megmozdulás hiábavaló volt. A GM maradt a helyén.
Millen észlelte, hogy nagy a baj, de esze ágában sem volt lemondani. Ez meg sem fordult a fejében. Ő ugyanis a szó legszorosabb értelmében vett katona volt. Egy harcos, aki nem ismeri a megadás fogalmát. Ha rosszul áll a csata, akkor sem adja fel, hanem utolsó erejéig küzd. Ez a mentalitás a pályán belül katonaként nagy hasznára vált. A pályán kívül tábornokként azonban nagy kárára.
Millen az utolsó éveiben szinte bezárkózott a stadionba. Ott élt, és csak nagy ritkán tette ki onnan a lábát. Minden erejével azon volt, hogy helyrehozza a korábbi hibáit. Csakhogy minél kétségbeesetebben próbálta helyrehozni ezeket a hibákat, annál jobban tetézte a bajt. Újabb rossz igazolások, újabb rossz draftok, és még rosszabb szezonok. De meglepő módon Ford továbbra is hitt benne. Hogy miért, azt senki nem tudja biztosan, de a tulajdonos hitte, hogy a rossz kezdés ellenére Millen képes lesz Super Bowlt nyerni neki. Nem volt képes rá, és nagyon sokáig tartott, mire Ford is rájött erre. Addigra pedig már nagyon késő volt.
Millent végül 2008-ban a 3. heti 49ers elleni vereség után rúgták ki. Így végül már nem láthatta, ahogy a 7 éves tevékenysége csúcsára ér a csapat, és 0-16-al fejezik be a szezont, első ilyen csapatként a történelemben.
Matt Millen 7 éves regnálása a Lions legsötétebb korszakát hozta. A csapat ezidő alatt 31-84-es mérleget tudott felmutatni, ami az egyik legrosszabb valaha. Egyetlen dolog van, amit a Lions szurkolók megköszönhetnek Millennek, ez pedig Megatron. Calvin Johson volt Millen kései draftjainak az egyike, és az egyetlen, aki bevált. De értelemszerűen egy jó pick nem tett jóvá 50 rosszat.
A Lions szenvedésének súlya teljes mértékben Millen vállát nyomja. Viszont becsületére legyen mondva, ezzel ő is tisztában van. Elismerte, hogy ő a felelős ezért. Nem próbált meg kibújni alóla, vagy másra hárítani a felelősséget, teljes mértékben tisztában van azzal, hogy ki miatt lett ilyen borzalmas a Lions. És nagyon sajnálja, hogy így alakultak a dolgok, főleg azért, mert egy jó barátját hagyta cserben ezzel. Most már tudja, hogy a GM feladatkör túl nagy falat volt neki, és jobb lett volna, ha soha el sem vállalja. Ő mindig is egy katona volt, és nem egy tábornok. Ő az első sorban harcolva tudott érvényesülni, és nem a parancsnoki asztalnál ülve. Ahogyan ő maga fogalmazott:
Jobb szolgálatot tehettem volna, ha én vezethettem volna a csatát. Add nekem a kardot, kezdődjön a küzdelem. Garantálom a győzelmet. De ha hátul kell lennem, meg kell írnom a csatatervet, és utána végig kell néznem… Inkább add a kardot! Hadd vihessem be az ütést én.
Szép dolog, hogy erre rájött. Kár, hogy csak akkor, amikor a háború már rég elveszett.
[/ppp_patron_only]
Köszi a 2. részt is, Jarred!