Miért játszott 16 idegenbeli meccset a Chargers?

Valószínűleg többeteknek feltűnt, hogy a tavalyi évben a Chargers nem igazán kapott támogatást a hazai meccseken. A 30 ezer fős stadionjukat sem sikerült sokszor megtölteni, és a lelátókon több volt a vendégmezes szurkoló, mint a hazai. Így pedig elég nehéz volt játszani. De miért alakulhatott ez így? Miért ennyire nehéz nekik szurkolókat találni?

A Chargers hazai pályás támogatottságának hiányát én alapvetően négy okra fűzném föl, amik több szinten is összekapcsolódnak.

I. ok: A Chargers soha nem volt Los Angelesé.

Oké, ez így nem teljesen igaz. Mikor 1960-ban az AFL megalakult, akkor a Chargers Los Angelesben rajtolt, és ott is játszotta le az első szezon meccseit. Azonban hiába végzett 10-4-gyel és jutott el az AFL döntőbe (ott egyébként 24-16-ra kikapott az Oilerstől), nagyon kevés ember volt kíváncsi a meccseikre. Ezt látván az akkori tulajdonos, Barron Hilton azonnal lépett, és elköltöztette a csapatot San Diegóba. Így az 1961-es szezont már az új otthonában kezdte meg a csapat, és egészen 2016-ig ott is játszotta minden meccsét.

Ez azt jelenti, hogy a Chargers mindössze 1 évig volt Los Angelesben, és ez alatt az egy év alatt nem tudott szert tenni nagy szurkolói bázisra. Voltak természetesen olyan szurkolók, akik ezalatt az egy év alatt elkötelezték magukat a Chargers mellett, de ezeknek az embereknek a többsége ma már nem él. Csak nagyon kis hányada maradt meg az akkori amúgy sem nagy szurkolói bázisnak, így pedig arra kényszerült a csapat, hogy most maga építsen fel egy szurkolói bázist. Ez azonban több szempntból is nehéz.

II. ok: Los Angelest a Raiders és a Rams birtokolja

A legnagyobb problémát az jelenti, hogy Los Angelesnek korábban volt csapata, nem is egy. A Rams 1946-95 között Los Angelesben játszotta a mérkőzéseit, ami azt jelenti, hogy a lakosság jelentős része elköteleződött a Rams mellett. Azok a szurkolók, akik a ’60-as ’70-es években nőttek fel, azoknak a többsége még ma is Rams szurkoló.

1982-ben aztán újabb csapat költözött Los Angelesbe, mégpedig a Raiders. Innentől kezdve kettéoszlott a város szurkolótábora. Az egyik fele a Ramsnek szurkolt, a másik fele pedig a Raidersnek. A ’80-as évek generációja tehát két csapat között választott, és egyik sem a Chargers volt. Ennek a generációnak a többsége ma még él, és ők alkotják a mostani szurkolói bázis egy jelentős hányadát. És abban mindenki biztos lehet, hogy aki a ’80-as években a Raiders mellé állt, az nem fog az egyik legnagyobb riválisnak szurkolni. A Raiders elleni hazai meccsre ki fog menni, de nem azért, hogy a Chargersnek szurkoljon.

A Rams szurkolókat esetleg meg lehetett volna még győzni, de itt a probléma, hogy a Rams is visszaköltözött a városba. A Rams szurkoló visszakapta a csapatát, innentől kezdve pedig neki nem éri meg a Chargers meccsekre menni.

Erre a generációra a Chargers a fenti okok miatt nem tud hagyatkozni, de az új generációt még talán meg tudja szólítani. Csakhogy ezzel is van egy nagy probléma.

III. ok: Az új generáció szétszóródott

1995-ben mind a Raiders, mind a Rams elhagyta a várost, így az a generáció, ami ’95 után nőtt fel, nem tudott elköteleződni a helyi csapatokhoz, hiszen olyan már nem volt. Emiatt arra kényszerültek ezek a szurkolók, hogy olyan csapatot találjanak maguknak, amihez nem kötődnek lokálisan. Ez pedig azt a következményt vonta maga után, hogy Los Angeles szurkolói 32 irányba szóródtak szét. Valaki az Eaglesnek kezdett szurkolni, valaki a Dolphinsnak, megint más a Chiefsnek. Mindenki talált magának egy kedvenc csapatot, ami mellett az elmúlt 10-20 évben kitartott.

Ennek az új generációnak a szétszóródása több szempontból is problémát jelent a Chargersnek. Egy Los Angelesben élő Eagles szurkoló, aki az elmúlt 10-20 évben kitartott a csapata mellett, nem fog elkezdeni a Chargersnek szurkolni, hiszen az érzelmi kötődése már 10-20 éve az Eaglesé. Ez pedig azt is jelenti, hogy ha az Eagles jön Los Angelesbe, akkor Eagles szurkolóként fog kimenni a meccsre, nem Chargers szurkolóként. A Chargershöz nincs semmi kötődése, legfeljebb hálás nekik azért, hogy nem kell elutazni a keleti parta, hogy láthassa élőben a kedvenceit. És ez igaz az összes többi csapatra is, akikkel otthon játszott a Chargers.

IV. ok: Az el nem kötelezetteknek a Rams csábítóbb.

Azoknak a szurkolóknak, akik most nőnek fel, két választásuk van. Rams vagy Chargers. És jelenleg a Rams sokkal vonzóbb választás. Jobb stadion, jobb edzői stáb, jobb csapat. Ráadásul pont idén igazoltak nagy neveket a csapatba, így egy “újonc szurkoló” számára sokkal vonzóbb lehet a Rams, mint a Chargers. És ez igaz azokra is, akik régebb óta követik az NFL-t, de még nem választottak maguknak csapatot.

A Chargers tehát nagyon nehéz helyzetben van. Az a nagyon kicsi szurkolói bázisa, ami még 1960-ban megvolt, mára már többnyire eltűnt. A ’70-es, ’80-as generáció elkötelezte magát a Rams és a Radiers mellett, és míg előbbi újra a városban van, addig utóbbi az egyik legnagyobb rivális, akiknek a szurkolói soha nem lennének hajlandóak nekik szurkolni. A későbbi generáció  32 felé osztódott, újabb problémákat generálva a hazai meccsekre. Az el nem kötelezettek számára pedig a Rams sokkal csábítóbb.

A Chargers tehát nagyon rosszul taktikázott. Nagyon rossz időpontban költöztek el, egy szurkolói szempontból nagyon rossz környékre. Mit tudna tenni a csapat ebben a helyzetben? Hát igazából semmit. A régebbi generációkról lényegében lemondhatnak, azokat már semmivel sem tudják meggyőzni. Egy lehetőség lenne, hogy a San Diegó-i szurkolókat rá tudnák venni, hogy menjenek ki a meccsekre. Amerikai mértékben a két város nincs messze egymástól, de ez sem olyan egyszerű. A San Diegó-i szurkolók sértve és elárulva érzik magukat, hiszen elvették tőlük a csapatukat, és már csak dacból sem mennek el nekik szurkolni az idegen városba. Értelemszerűen van, aki felül tud emelkedni a sérelmén, de ha csak minden tizedik szurkoló képes erre, akkor azzal egyáltalán nincsenek előrébb.

Az egyetlen reményt az jelentheti a csapatnak, ha azokat a szurkolókat próbálják megszólítani, akik most nőnek fel. Itt is hátrányban vannak, de itt még van remény. Ezek a szurkolók még nincsenek végleg elkötelezve másik csapat mellett, így ha okosan csinálják a dolgokat, akkor idővel kialakulhat már egy masszívabb szurkolói közösség az új otthonban is. Ehhez azonban időre van szükség. Nagyon sok időre. Addig pedig jobb, ha megbarátkoznak a gondolattal, egy darabig 16 idegenbeli meccset kell játszaniuk.